DR. NAVRACSICS TIBOR

Teljes szövegű keresés

DR. NAVRACSICS TIBOR
DR. NAVRACSICS TIBOR közigazgatási és igazságügyi miniszter: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársam! Először is tisztázzuk, hogy a cenzúra előzetes jóváhagyást jelent. Tehát a cenzúra azt jelenti, hogy mielőtt valamilyen írást publikálnak, be kell mutatni egy hatóságnak, és az engedélyezi vagy éppen betiltja valamely tartalom megjelenését. Ilyen értelemben tehát semmiképpen sincsen szó cenzúráról, mint ahogy általában Magyarországon a sajtószabadság tekintetében nincs szó cenzúráról.
Amiről szó van, egy ugyanolyan megoldás, mint ami a nyomtatott sajtótermékek esetében évtizedek óta létezik. Ha bűncselekmény gyanúja áll fenn vagy éppenséggel bűncselekmény valósul meg az adott tartalommal, akkor bírósági döntés alapján eltávolítható vagy blokkolható az adott tartalom. Kérdésére egyenesen válaszolva: amennyiben ez megoldható úgy is, hogy csak az adott cikk vagy az adott rész, ami a bűncselekményt valósítja meg, legyen blokkolva, legyen elérhetetlenné téve, ebben az esetben csak egy része; ha ez nem oldható meg, akkor maga az egész honlap. Egyébként az ezzel kapcsolatos módosító indítványt most nyújtották be, tájékoztat engem államtitkár úr, úgyhogy most már elérhető az Országgyűlés honlapján.
Célunk nem a cenzúra, ebből adódóan nem is lesz cenzúra az interneten Magyarországon. A célunk az, hogy az interneten ne lehessen bűncselekményt megvalósítani.
Szeretnék osztozni az ön optimizmusában a pedofil tartalmakat illetően, noha nekem személyes tapasztalatom nincs arról, hogy el vannak-e távolítva vagy nincsenek eltávolítva. Én magam az interneten személyesen nem találkoztam ilyennel, de folyamatos a panasz azzal kapcsolatban, hogy az interneten tömegével találhatók pedofil tartalmak. Éppen ezért megalapozott a kormányzatnak az a törekvése, hogy bűncselekmény gyanúja esetén a bíróság tegye lehetővé ezen tartalmak blokkolását, illetve eltávolítását.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem