ZSIGÓ RÓBERT

Teljes szövegű keresés

ZSIGÓ RÓBERT
ZSIGÓ RÓBERT (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Nagyon fontosnak tartom, hogy a politika ma már arról szól, ami az embereket, a családokat érinti és érdekli, az ő problémáik megoldásáról szól, erről szól a rezsicsökkentés is, hiszen nagyon fontos, hogy a továbbiakban is azon dolgozzunk, hogy a magyar emberek, a magyar családok terhei folyamatosan tudjanak csökkenni.
Emellett az is nagyon fontos, hogy a 2010-es kormányváltás óta sokat tettünk közösen az állami fogyasztóvédelmi rendszer megerősítéséért, rugalmassá tételéért, nagyon fontos, hogy a magyar családok, a magyar fogyasztók érzik, hogy nincsenek egyedül, van, akire számíthatnak. Éppen ezért, tisztelt államtitkár úr, a válaszát elfogadom, és természetesen a kormány az elkövetkezendő időszakban is számíthat a frakcióink segítségére minden olyan ügyben, amely a magyar családok terheinek csökkentését eredményezi.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem