MIRKÓCZKI ÁDÁM

Teljes szövegű keresés

MIRKÓCZKI ÁDÁM
MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! (Dr. Józsa István: El kell kezdeni körözni. - Tállai András: Harangozó-mutyi!) Államtitkár úr is kifejtette az elején, hogy egy nagyon komplex javaslatról van szó, és az általános indoklásban is a következő mondat van, hogy a körözési eljárás egy komplex eljárás, amely tartalmaz büntetőeljárási, közigazgatási hatósági eljárási, valamint rendészeti elemeket egyaránt. (Dr. Harangozó Tamás kezet fog dr. Józsa Istvánnal, és távozik az ülésteremből. - Tállai András: Ez az MSZP szakpolitikusa: a szakpolitikus befejezte a beszédet, kezet fog, és elmegy.) Én igyekszem ez utóbbira szorítkozni, és próbálok csak a rendészeti kérdésekkel foglalkozni, szeretném azonban előzetesen leszögezni, hogy alapvetően egy nagyon fontos és nagyon támogatandó lépésnek gondoljuk az előttünk fekvő törvényjavaslatot. Harangozó képviselőtársammal ellentétben én azzal most nem foglalkoznék, ami nem kifejezetten a körözéssel, illetve a rendészeti kérdésekkel kapcsolatos.
A körözési rendszer korszerűsítése elengedhetetlenül szükséges, elengedhetetlenül fontos. Számtalan sajnálatos példa bizonyítja az elmúlt időszakból - akár a közelmúltból, akár a távolabbi múltból -, hogy mennyire fontos most már érdemi módon hozzányúlni ehhez a területhez. Célszerű és indokolt is, és társadalmilag nagyon elvárható, hogy a rendőrség körözési tevékenysége során egy ténylegesen hatékony, ténylegesen előrelépő és a kor kihívásainak mindenben megfelelő rendszert alkossunk, legalábbis azokat a jogi kereteket megteremtsük, amelyek az érdemi mindennapokban pozitív előrelépést fognak hozni.
A jelenlegi rendszer sajnos - és különösen a személyi körözés része - nem kellően hatékony. Ezt az imént is említettem. Elég csak a híradókra visszaemlékezni, hogy hány olyan eltűnt személlyel kapcsolatban történt hetekig, hónapokig teljesen eredménytelen körözés, ami részben a jelenleg még élő jogszabálynak is köszönhető. Ezért is fontos, hogy ezt megváltoztassuk. Indokoltnak tartjuk, különösen a személyi eltűnés esetén, hogy az államigazgatási eljárás szabályain túl egyéb jogosítványokkal is rendelkezzen a hatóság. Nem maradhat a nyomozó hatóság előtt rejtve egy súlyos, élet elleni bűncselekménynek az elkövetése, csak azért, mert az eltűnésként kezelt eljárásban az államigazgatási eljárás keretei megkötik az eljáró hatóság kezét. Ez teljesen életszerűtlen, és kifejezetten negatív értelemben hat a jelenlegi rendszer szerint, ezért ezt fontosnak tartjuk megváltoztatni.
Mindazonáltal nagyon elfogadhatónak és abszolút támogatandónak tartjuk (Dr. Józsa István Mirkóczki Ádámra mutatva: Szövetséges!), hogy a nemzetközi példák alapján a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személyek, valamint a már jogerősen elítélt és a hatósági eljárásból magukat önkényesen kivonni igyekvők arcképét és a hozzájuk köthető adatokat a média segítségével a lakosság minél szélesebb részére rendszeresen bemutassák. Nem kell ecsetelni, hogy ez mennyire segíti, segítette a múltban is, és segítheti a jövőben is a hatóságok hatékony munkáját.
(20.00)
Megfontolandónak és a Jobbik mindenképpen támogatandónak, de a kormány részéről megfontolandónak tartunk egy olyan ügyet, olyan lehetőséget, amely számtalan nemzetközi példával alátámasztható. Történetesen, hogy a gyermekkorúak sérelmére elkövetett, szexuális indíttatású bűncselekmény elkövetőinek a fényképét a szabadulásukat követően a lakókörnyezetükben lévő oktatási-nevelési intézmények vezetőinek, illetve dolgozóinak bűnmegelőzési célzattal bemutassuk. Ilyen rengeteg példa van, főleg a tengerentúlon, az Amerikai Egyesült Államokban. És bizony a visszaesők esetében, illetve a leendő bűncselekmények elkerülése végett ez nagyon hatékony. Ugye, nem kell ecsetelni különösebben, hogy a pedofil elkövetők azért igen nagy százalékban visszaesők, bármilyen büntetést is tudnak a hátuk mögött. És történetesen, ha a hatóság, amely egyszer már elfogta és elítélte, tud róla minden adatot, az elkövetés körülményeit, tetteit, minden fontos dolgot, akkor ahová éppen megy, költözik ez az illető, akkor bizony nagyon fontos és szükségszerű, hogy azok az oktatási intézmények és a lakókörnyezet illetékesei tudjanak erről. Ez nem kis mértékben hozzájárulhat a bűnmegelőzéshez, tehát ez kifejezetten egy preventív eleme lenne a javaslatnak. Ezt majd igyekszünk módosító javaslat formájában benyújtani, és bízom abban, hogy a kormány ezt mérlegeli és támogatni fogja.
A törvényjavaslat 3. §-a részletesen szabályozza, hogy a személyi körözések esetén milyen adatokat tartalmazhat a körözési nyilvántartás. Itt is a hatékonyságra szeretnénk fölhívni a figyelmet. A Jobbik már többször utalt rá, többször beszéltünk már arról, hogy milyen szabályozás lehetne a hatékonyság szempontjából fontos. És itt megint szeretném fölhívni a figyelmet, hogy számos nemzetközi példa van arra az elemre, amit most mondani fogok. Korábban Magyarországon is volt. Én kifejezetten az FBI módszerét és bevett gyakorlatát szeretném hangsúlyozni. Mi azt szeretnénk, ha Magyarországon, vagy azt ajánljuk a kormány számára megfontolásra, hogy ha Magyarországon etnikai és szociokulturális hovatartozás alapján is vezetnének úgymond adatokat az elkövetők részéről. (Dr. Józsa István közbeszól.) Józsa képviselőtársam szeretne olyat is belelátni, amiről nincs szó, de én maradnék a példánál.
Ugye, az FBI-nál rasszjegyek alapján tartják nyilván a bűnözőket (Dr. Józsa István: Magyarországon ez megengedhetetlen.), és a különböző körözések esetében ez nem kis mértékben hozzájárul a hatékonysághoz és az időintervallum rövidítéséhez, amely idő alatt el tudják fogni adott esetben az elkövetőket. Magyarországon is, azért legyünk őszinték, ha létezne törvényi keretek közé szorítva, megfelelő törvényi garanciákkal a hatóságok kezében olyan jogosítvány, amely akár etnikai, akár szociokulturális értelemben a bűnelkövetőket nyilvántartaná (Dr. Józsa István: Felháborító! Felháborító!), az nem kis mértékben hozzájárulna a bűnüldöző hatóságok sikeréhez. Lehet ezt felháborítónak nevezni, lehet nem felháborítónak nevezni, nézzük meg a hatékonyságát! Ha egy bűnelkövetőt a hatóság köröz, mondjuk, egy, a társadalomra kifejezetten veszélyes személy esetében, azért nagyon nem mindegy, hogy a társadalmat úgymond a sajtóorgánumokon keresztül milyen módon tájékoztatja.
Ugye, amikor személyleírást adnak, ugyanerről van szó. Szeretném hangsúlyozni, hogy itt nem listákról van szó, itt súlyos bűncselekményt elkövető bűnözőkről beszélünk. És nagyon nem mindegy, hogy annyit adunk meg egy bűnelkövetőről, hogy 40 éves vagy 20 és 30 év körüli, nem tudom, férfi, nagyjából 150, vagy részletesen, akár etnikai, akár szociokulturális értelemben a szokásairól, s a többi. Számtalan dolgot föl lehetne hozni, mindenki tudja, hogy miről beszélünk. Itt a többségi társadalom védelme kell hogy elsődleges szerepet játsszon, nem pedig az, hogy a bűnözőknek, főleg a súlyos, életellenes bűncselekményt elkövető bűnözőknek milyen emberi jogaik vannak. (Dr. Józsa István: Hagyja ezt abba! Ez nem méltó a Házhoz.) Úgy gondolom, hogy nem kérdés, miről beszélünk, és nem kell olyan dolgokat belelátni, amik nincsenek benne.
Ki kell emelni ugyanakkor, hogy támogatjuk azt a változtatást, hogy az eltűnt személyek körözése esetén ne kelljen megvárni az eltűnés észlelését követő 24 órát a nyomozó hatóságoknak a körözés elrendelésével, ahogy eddig. Ez teljesen egyértelmű, ahogy államtitkár úr is mondta, hogy mindenképpen a hatékonyságot és reményeink szerint az időintervallum rövidségét fogja eredményezni.
A hatálybalépéssel kapcsolatban pedig csak azt szeretnénk javasolni, hogy akkor lépjen hatályba ez a javaslat, amikor minden technikai feltétel adott, minden rendszer készen áll az átállásra. Mert addig hiába léptetjük hatályba, ha a mindennapi gyakorlatban nem fogja érdemben követni a célokat a munkavégzés a hatóságok részéről.
Nagyjából ennyit szerettem volna mondani, csak arra koncentrálva, ami nem szerepel a javaslatban, és amit próbálunk majd módosító indítványok formájában jobbítani.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Dr. Józsa István: Ez botrány. Magyarország lejáratása.) Úgy van.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem