DR. SCHIFFER ANDRÁS
DR. SCHIFFER ANDRÁS
DR. SCHIFFER ANDRÁS (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Sokat elmond ennek a törvénynek a vitájáról az, hogy kései órán, meglehetősen gyér nézőközönség előtt tudunk úgymond vitatkozni, miközben egy olyan törvényjavaslatról van szó, aminek a tárgyára az LMP már a mostani Országgyűlés első munkanapján beterjesztett egy javaslatot, majd több tucat alkalommal, legutóbb most hétfőn önök, fideszes, KDNP-s képviselők úgy döntöttek, hogy ez nem sürgős.
Önök az elmúlt három évben nem tartották fontosnak azt, hogy tisztába tegyük a pártkasszákat. Önök három éven keresztül nem tartották fontosnak azt, hogy a hazai politikai korrupciónak a rákfenéjét, a kampányfinanszírozás tisztázatlanságát tisztába tegyük, kitisztítsuk.
Ezt azért fontos elmondani, mert ha egyáltalán a fair play számít valamit a politikában, akkor két szabályt azért illenék betartani. Az egyik, hogy ami a politikai verseny alapvető szabályait illeti, tehát a pártok jogállása, a választójog, a választási eljárás, illetve a párt- és kampányfinanszírozás, ott talán illenék konszenzusra törekedni, és nem erőből megoldani a kérdéseket.
A másik ilyen fair play szabály pedig az lenne, hogy a politikai verseny, a választási verseny alapvető játékszabályait talán nem ildomos röviddel a következő választási kampány előtt megoldani.
Önök nem törekednek fair playre, mert erőből akarnak focizni, erőből akarnak mindent lenyomni. Viszont ez azzal a veszéllyel jár, hogy ha nem törekednek konszenzusra az alapvető játékszabályokat illetően, és szántszándékkal kész helyzetbe hozzák az ellenfeleiket, röviddel a következő választási kampány előtt állapítják meg a kampányfinanszírozási szabályokat, húzogatják meg jobbra és balra a választókerületi határokat - nyilván Vas képviselőtársam a következő három hétben még további ingatlanokat fog találni a 93 ezer négyzetkilométeren, amelyek kimaradtak valamelyik választókerületből -, szóval ez elvezet oda, hogy bármi lesz is a választás eredménye, lesznek politikai erők, akik egy ilyen választásnak a tisztaságát meg fogják kérdőjelezni. Szomorú, hogy államtitkár úr helyesel, mert ez viszont azt jelenti (Dr. Répássy Róbert: Ez minden választáson így van!), ez nem a Fidesznek lesz rossz, nem nekünk lesz rossz, hanem Magyarországnak lesz rossz. Olyan játékszabályokra lenne szükség, amelyek egy széles megegyezést élveznek, pontosan azért, hogy a demokratikus intézmények stabilak legyenek, és ne legyen olyan választás Magyarországon, amelyet követően bármely, magát komolyan vevő vagy komolyan vehető politikai erő annak a tisztaságát meg tudja kérdőjelezni.
Amikor önök erőből akarják ezeket a kérdéseket megoldani, ezt kockáztatják, és ez nagyon könnyen visszahullhat az önök fejére.
Természetesen önmagában persze üdvözlendő az, hogy nyilván az LMP nyomására ezt a kampányfinanszírozási javaslatot idehozták. Persze, számos előrelépés van a teljes rendezetlenséghez képest, számos előrelépés van ahhoz a helyzethez képest, amiben önök, fideszesek, illetve az itt a szektorban helyet nem foglaló szocialisták kellemesen dagonyáztak, már korábban kihullott pártokkal együtt, húsz esztendőn keresztül. Nem volt fontos önöknek, nemcsak ebben a ciklusban, a megelőző húsz esztendőben sem volt fontos, hogy ezt a kérdést tisztába tegyük, úgy gondolom, hogy túl sokan jól megéltek a tisztázatlanságból.
Viszont az LMP nem véletlenül követelte azt, már a választási kampányban is, hogy a párt- és kampányfinanszírozást rendezzük, a kettő egymás nélkül nem megy. Ez a szabály, ez a szabályozási kísérlet több szempontból is féloldalas megoldás. Féloldalas megoldás abból a szempontból, hogy kampányfinanszírozásról szól, de nem szól pártfinanszírozásról. Ez azt jelenti, hogy akkor, amikor az állami támogatást felfüggesztik a választás évére, egyrészt praktikusan megoldatlan az a kérdés, hogy a pártok működését ebben az évben ki fogja finanszírozni. De továbbmegyek: lehet cinikusan vigyorogni, hogy persze, majd tagdíjból lehet ezt finanszírozni, de akkor felteszek egy következő kérdést.
Ha a választások közötti évben viszont a működést finanszírozzák a pártok, és erre nem vonatkozik törvény, akkor mennyit ér például az a kampányfinanszírozási tilalom, hogy mondjuk, külföldi személyek vagy belföldi jogi személyek nem támogathatnak a kampányban egy pártot, hogy ha egyébként két választási év között a működést meg ugyanezek a jogi, illetve magánszemélyek támogathatják.
Ez a szabályozás kampányfinanszírozásról szól, és nem pártfinanszírozásról. A pártfinanszírozást is meg kell oldani. Erre a hatályos párttörvény szabályai nem elégségesek, és egy szabályozásban kellene a működés finanszírozását és a kampányfinanszírozást rendezni.
Itt jobbikos képviselőtársaimnak mondom, hogy vannak a hatályos párttörvényben bizonyos korlátok, meglehetősen szellősek, de ezek semmiképpen sem terjednek ki arra a szélességre, ahogyan egyébként ez az előttünk fekvő törvényjavaslat a kampányfinanszírozást szabályozni kívánja.
Ugyanezek a korlátok a hatályos párttörvényben egyébként nem köszönnek vissza, tehát a párt működési finanszírozását illetően.
(0.50)
De menjünk tovább: miért féloldalas ez a javaslat? Az országgyűlési választási kampányról beszélünk. Nyitva hagyja azt a lehetőséget, hogy mi történik az önkormányzati választási kampány finanszírozásával. Én elfogadom azt, hogy az a modell, amit itt kidolgoztak, az nem adaptálható egy az egyben az önkormányzati választásokra. De bizonyos korlátokat, legalábbis nem érthető, hogy miért csak az országgyűlési választásra állítanak fel, az önkormányzati választásra miért nem?
Nem egyértelmű a szabályozási terjedelme ennek a törvényjavaslatnak. De továbbmegyek! Kiterjed ez a törvényjavaslat az európai parlamenti választásra. Ez azért is érdekes kérdés, mert jövőre egy olyan választási év következik, amikor három választás lesz, ebből jó eséllyel két választás, az országgyűlési és az európai parlamenti választás vagy egy időben, vagy nagyon szorosan egymást követően lesz. Ez a szabályozás tárgyát illetően majdhogynem mindegy, mert a két kampány legalábbis segítheti egymást.
De menjünk tovább! Féloldalas ez a szabályozás, mert látszólag kimerítően kezeli a pénzbeli finanszírozás kérdését, de maradjunk abban, hogy meglehetősen szégyenlős a nem pénzbeli támogatásokat illetően. Ha a nem pénzbeli támogatások, juttatások, például az olcsó köztéri hirdetési felületek biztosítását nem vonja be a szabályozásba ez a törvényjavaslat, akkor ez egy hajítófát nem ér. Lássunk világosan! Megtiltja, mondjuk, a külföldi finanszírozást a törvényjavaslat, de nem tiltja meg azt, hogy más módon, ami nem pénzbeli támogatást jelent, bárki, akit tiltólistára tesz, támogathasson egy kampányt. Bevezet egy költséglimitet, de ha nincs egy kidolgozott szabály a nem pénzbeli támogatásokra, ezek a limitek nagyon könnyen kijátszhatók.
De menjünk tovább! Kezeli-e ez a törvényjavaslat egyébként kimerítően a különböző kapcsolódásokat? Nem kezeli. Pontosan tudjuk, a fideszes képviselők még inkább tudják, hogy léteznek bizonyos párt közeli civil szervezetek, amelyeket egy választási kampányban fel lehet használni. És itt bejön megint a nem pénzbeli támogatás kérdése. Az LMP számára a párt- és kampányfinanszírozásnak alapvetően pontosan azért van jelentősége, mert ez a húszéves megoldatlan probléma, ez a húszéves adósság azt eredményezte, hogy ma a magyar politika, de nemcsak ma, hosszú ideje oligarchák fogságában vergődik. Nem korrekt egy olyan kampányfinanszírozás, amely különböző korlátokat felállít, de megengedi azt, hogy azok, akik a megelőző ciklusban például trafikot nyertek, például földbérleti jogot nyertek, például rendszeresen nyertek a közbeszerzési pályázatokon, illetőleg az általuk tulajdonolt cég nyert közbeszerzési pályázaton, ezek a magánszemélyek vígan támogathatnak egy kampányt. Nem feltételezek én semmi rosszat senkiről, csak éppen egy jogállamot a nemzeti cinizmus rendszerétől pontosan az különböztet meg, hogy függetlenül attól, hogy ki kiben bízik meg, vannak olyan objektív határvonalak, amelyek még a gyanú árnyékát is elhessegetik, hogy valaki adott esetben azért támogat egy kampányt, mert előtte sok jóban részesült attól a párttól, amíg az a párt kormányzott.
De menjünk tovább! Van-e úgy értelme kampányfinanszírozásról beszélni, hogy közben vígan kampányolhat bármely polgármester és maga a miniszterelnök közpénzen? Ma a hatályos költségvetés 3 milliárd forintot ad oda Orbán Viktornak kormányzati kommunikáció címén. Amíg nem tiltjuk meg a kormánypropagandát, nem tiltjuk meg azt az önkormányzati propagandát, amely a választók politikai véleményének befolyásolására irányul, addig egy kampányfinanszírozás nem ér egy hajítófát sem. Lehet ám szabályozás alá vonni a pártokat, adott esetben a médiumokat is, de ha közben a miniszterelnök színes brosúrákat 3 milliárdos büdzséből kiszór és szabadon vásárol hirdetési felületeket, ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a szabályok elsősorban az ellenzéket kötik, a kormányoldalt nem. A kormányoldal a Miniszterelnökség büdzséjén keresztül úgy fog kampányolni, ahogy csak nem szégyell, és pontosan tudjuk, hogy a miniszterelnök úr nem éppen a szégyenlősségéről híres.
Tisztelt Országgyűlés! Az LMP kampányfinanszírozási javaslatának van két sarkalatos eleme, ami nem köszön vissza ebben a törvényjavaslatban. Az egyik a nyilvános kampányszámla, azt gondolom, hogy az ezzel kapcsolatos aggályok részben technikai jellegűek, amiket egyébként egy korrekt szabályozással lehetne kezelni.
A másik kérdés viszont az, hogy lesznek-e előre rögzített nyilvános hirdetési tarifaárak. Ez főleg annak fényében lenne fontos, hogy a nem pénzbeli támogatások nincsenek rendezve ebben a törvényjavaslatban. Jelen helyzetben ez azt jelenti, hogy miközben az elektronikus médiumokban elhelyezhető hirdetésekkel kapcsolatban kemény szabályokat már korábban bevezettek, nézzük meg, hogy köztéren ki fog tudni hirdetni. Azt gondolom, hogy újra a Fidesz a saját választási ígéretét fogja csak teljesíteni a 2014-es kampányban is: “Csak a Fidesz”. Pontosan tudjuk, hogy kinek a kezén vannak a nagy billboardok, pontosan tudjuk, hogy ki az, aki tud adni vagy éppen megtagadni kedvezményeket - Netuddki! Azt gondolom, hogy amíg nincsenek korrekt, rögzített és nyilvános hirdetési tarifaárak elsősorban egyébként a köztéri hirdetéseknél, addig fair kampányról, fair versenyről, tiszta, átlátható kampányfinanszírozásról aligha beszélhetünk.
Tisztelt Országgyűlés! Amikor arról beszélek, hogy a külföldi finanszírozás problémájával legalábbis egyenrangú az, hogy fogságba ejthetik-e az oligarchák a magyar politikát a jövőben is, akkor nem csak arról van szó, hogy akik jól jártak egy kormányzati ciklusban, azoknak megvan-e a lehetősége arra, hogy visszaadjanak valamit abból a jóból, amit 4-5 éven keresztül kaptak. Itt arról is szó van, hogy ameddig megengedjük azt, hogy off-shore lovagok támogathassanak pártokat, addig a külföldi, illetve a jogi személyek támogatási tilalmára vonatkozó javaslat nem sokat ér. Ezért mondja az LMP azt, hogy az a magánszemély se támogathasson pártot, akinek olyan gazdasági társaságban van részesedése, amelynek a tulajdonosi szerkezete nem átlátható. Zárjuk körbe a rendszert! Én értem ennek a törvényjavaslatnak a célját, ami a különböző korlátokat illeti, ezekkel többnyire egyet is értünk. De akkor zárjuk be a kiskapukat! Akkor ne fordulhasson elő az, hogy olyan személyek, akiknek a Kajmán-szigeteken, amiről tegnap óta tudjuk, hogy nem off-shore paradicsom, van részesedése, vagy mondjuk, a kies Seychelle-szigeteken, ilyen személyek ne dotálhassanak kampányt. Nem gondolom, hogy ez egy aránytalan jogkorlátozás lenne.
Összességében viszont azt tudom elmondani, hogy amíg ennek a törvényjavaslatnak a hatálya rendkívül szűk, amíg ez a törvényjavaslat nem tartalmaz arra szabályokat, hogy az oligarchák ne részeltethessék abból a jóból a jótevőiket, amiben ők részesültek a megelőző négy évben, amíg nincs arra kemény szabály, hogy off-shore lovagok ne támogathassanak pártot, és amíg be nem tiltjuk a kormánypropagandát, illetve az önkormányzati propagandát, addig tisztességes, átlátható kampányfinanszírozásról aligha beszélhetünk.
A végére még egy gondolatot engedjenek meg. Egy perc hosszabbítást kérek, ha lehet. (Felnéz a pulpitusra.) Köszönöm szépen, elnök úr.
Természetesen üdvözölni tudjuk azt, hogy a törvényjavaslat megpróbálja elejét venni annak, hogy a magyar választási kampányban úgymond külföldi pénzekkel vagy külföldi támogatással jelenjenek meg versenyzők. Viszont azért azt szeretném megemlíteni, illetve kérdésként feltenni, hogy az európai parlamenti választási kampány mennyire fog ennek a törvénynek a hatálya alá tartozni. Többé-kevésbé minden parlamenti párt valamilyen európai pártcsaládhoz tartozik. Érdemes lenne azt végiggondolni, hogy az európai pártcsaládok részvételét talán nem kellene korlátozni a törvényjavaslatban. Összességében pedig azt gondolom, hogy az egész külföldi finanszírozás alapvetően szuverenitáskérdés. De szuverenitáskérdés az is, és a népszuverenitás forog kockán akkor is, ha a politikai befolyást meg lehet vásárolni, ha azok, akik állami földeket, koncessziós jogokat kaptak (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), illetve közbeszerzéssel nyertek, korlátok nélkül tudnak visszaadni pénzt a kampányokra. Ennek kell elejét venni.
Köszönöm szépen.
