SZABÓ GÁBOR

Teljes szövegű keresés

SZABÓ GÁBOR
SZABÓ GÁBOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A délelőtt folyamán volt lehetőségem arra, hogy a kampányfinanszírozási elképzeléssel kapcsolatosan néhány sötét rémképet az égre fessek. Most engedjék meg, hogy ezeket alaposabban alátámasszam, és ezt a fajta rémálomba való utazást tovább folytassuk majd a politikai pártok területére is.
(1.00)
Viszont néhány gondolatot engedjenek meg, hogy megismételjek a délelőttből. Ugyebár a jelenlegi benyújtott törvénytervezet alapján én azt mondtam a Jobbik-frakció nevében, hogy az eddigi felhasználható pénzösszeghez képest iszonyatos nagymértékű erre a két hónapos kampányidőszakra az a közel 703 millió forint, amihez egy olyan politikai párt hozzá tud jutni, amely mind a 106 egyéni képviselőjelöltet felállítja és országos listát is tud állítani. Azt tudjuk, hogy ez a költési limiten belül marad, és ki könnyebben, ki irtó nehezen, de ezen pénz egy részéből ki is tudja hozni majd az országgyűlési választási kampányt. Viszont miközben az egyéni képviselőjelölteknek - akár egy politikai szervezet indítja őket, akár pedig egy civil független induló anyagi támogatásáról van szó - a törvénytervezet nagyon helyesen ad az állam pénzéből egy 1 millió forintos kezdőtőkét, támogatást, ezen egyéni képviselőjelöltek esetében bevezeti a törvénytervezet a 2 százalékos határ megugrásának kötelezettségét. Maga az indoklás is azt írja, hogy igyekeznek az erre a pénzmennyiségre esetleg rárepülő szélhámosokat, szerencselovagokat ily módon előzetesen kiszűrni, hogy visszafizetési kötelezettséget ír elő a javaslat arra az esetre, ha egy olyan jelölt, aki összegyűjtötte az 500 aláírást, viszont nem éri el a 2 százalékot, ily módon majd vissza kell fizetnie ezt az állami pénzből kapott 1 milliós támogatást.
Viszont nagyon nagy hiányossága, Achilles-sarka a törvénytervezetnek az, hogy maguknak a jelölő szervezeteknek ez az iszonyatos mennyiségű közpénz, ami jut az országos lista állítása után, itt viszont nincs semmilyen eredményességi elvárás, eredményességi küszöb bevezetve. Ez pedig - ahogy a délelőtt folyamán mondtam - elég sok, az élet sötétebb oldalán járó embert, csoportot vagy népes családot sarkallhat arra, hogy rászálljanak erre az állami lehetőségre, és a gyors meggazdagodás reményében, az adófizetők pénzéből akár több száz millió forintot is, teljesen jogszerűen és számlával lefedezve zsebre tudjanak tenni. Ennek lehet vitatni az életszerűségét, ezért engedjék meg, hogy néhány számot alaposabban kifejtsek, illetve elmondjak.
A tervezet azt mondja, hogy 27 egyéni jelöltnek kell az országos lista felállításához összegyűlnie, és ha a 27 jelölt felállításra került, akkor az a jelölő szervezet országos listát állíthat és 149 millió forint állami támogatáshoz juthat hozzá. Az eddigi kampánytapasztalatok alapján jó néhány olyan jelölő szervezet indult a választási kampányokban, ahol megvolt a kellő emberi háttér és a szervezettség, hogy mondjuk, a régebbi rendszerben a 750 kopogtatócédulát nehezebb körülmények között össze tudják gyűjteni, de hát aztán mégsem volt olyan az adott politikai párt profilja, illetve választási programja, hogy komoly szavazatszámot tudott volna magának megszerezni. Viszont csak egy technikai jellegű feladat választókerületenként ötszáz aláírást összeszedni, és azoknak, akik akár most a hírekből vagy a törvénytervezetet megismerve a gyors meggazdagodás reményében nagy mennyiségű közpénzhez akarnak jutni, kellő idő áll arra rendelkezésre - jó háromnegyed év, ha nem egy év -, hogy felkészítsék a saját maguk szervezettségét és rendszerét, legyen akár már létező politikai pártról szó, legyen olyan politikai pártról szó, amit a következő hónapokban hoznak létre, látva ezt a pénzügyi lehetőséget, vagy legyenek olyan, eddig a politikai pártok közelében nem mozgó, akár szervezett bűnözői csoportok, akik ily módon legálisan szeretnének közpénzhez jutni. A szervezés számukra nagyon egyszerű, hiszen 27 jelöltet, de egy jól szervezett csoportnak akár 106 jelöltet sem nehéz megtalálni országszerte, hiszen nem azt kell figyelniük, hogy az adott képviselőjelölt majd mennyi szavazatot tud megszerezni, mennyire jól kommunikál, milyen a társadalmi beágyazottsága, hanem mindössze egy kvázi képviselőjelölti strómanra van szükség, aki adja a magyar állampolgárságát és a személyi számát, s egy jól szervezett rendszeren keresztül, akár anyagi érdekeltséget is az aláírások gyűjtésébe belevive, azért 27 jelölt mögé nagyon könnyű akár csak 500 forintot fizetve aláírásonként, ezt a 13 500 aláírást összeszedni, és így 6 millió 750 ezer forint befektetésével 149 millió forint közpénzhez hozzájutni.
54 jelölt esetében már picit többet kell dolgozni, de biztos vannak olyan elszánt gazemberek az országban, akik 13,5 millió forintot ráköltenének arra, hogy 298 millió forint közpénzhez jussanak hozzá. Azok pedig, akik ennél még elszántabbak, vagy akár komoly tapasztalataik is vannak ezen a területen - szavazatvásárlás bizonyos választásokon, szavazók törvénytelen mozgósítása a választás napján a régebbi törvények alapján -, még 80 jelöltet is össze tudnak szedni a 106 választókerületből, és mindössze egy teljesítményarányosan kifizetett 20 millió forint révén 447 millió forint közpénzhez tudnak hozzájutni. 106 jelölt esetében meg 26,5 millió forint befektetésével 597 millió forinthoz tud hozzájutni a jelölő szervezet, nem beszélve a 106 egyéni jelölt után kapott 106 millió forintról. (Dr. Répássy Róbert: És mire tudja költeni?)
A probléma ott lehet, nem tudom, hogy államtitkár úr mit jelzett az irányomban… (Dr. Répássy Róbert: És mire tudja költeni?) Én csak a bűnügyi híradásokból ismerem ezt a műfajt, de számlavásárlásra tudja költeni ezt a sok pénzt. Azok, akik képesek megszervezni… (Dr. Répássy Róbert közbeszólására:) Igen, igen, lehet az is.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem