DR. RÉPÁSSY RÓBERT

Teljes szövegű keresés

DR. RÉPÁSSY RÓBERT
DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Polgármester Úr! A kormány számos törvényjavaslatot kezdeményezett az Országgyűlésnél annak érdekében, hogy Magyarország ne csak elgondolások és újító ötletek terén tartozzon Európa élvonalába, hanem ténylegesen is biztosítva legyenek azok a feltételek, amelyek segítségével az ország még jobban teljesíthet. A most tárgyalt törvényjavaslat kétség nélkül illeszkedik ebbe a sorba, mert konkrét intézkedésekkel segít új szintre emelni Budapest főváros fejlesztéseinek hatékonyságát.
Tisztelt Országgyűlés! Az önök előtt lévő törvényjavaslat alapvető célja, hogy megteremtse annak a lehetőségét, hogy idegenforgalmi, kulturális, fejlesztési szempontból kiemelt és a főváros vagy az ország lakosságának egészét szolgáló területek ne kerületi önkormányzathoz, hanem a Fővárosi Önkormányzat közvetlen irányítása alá tartozzanak. Jelen törvényjavaslat alapján a hatálybalépést követően ilyen terület lenne a Margitsziget.
Miért jelent előrelépést az új szabályozás? A főváros a külföldi turizmus kiemelt célpontja. Kiemelést érdemel, hogy az itt töltött vendégéjszakák arányának körülbelül 80 százalékát az idelátogató külföldiek adják. Ahhoz, hogy a fővárosnak ezt a hatalmas vonzerejét kihasználva a belföldi és külföldi turizmus a gazdasági növekedés egyik hídfője lehessen, biztosítani kell, hogy a fejlesztési koncepciók végrehajtását ne akadályozzák a közigazgatás-szervezés merevebb, elsődlegesen a klasszikus kerületi határokat és nem pedig az átfogó fejlesztési szempontokat figyelembe vevő szabályai.
Tisztelt Képviselőtársaim! Budapest fontos értékeinek egyike a sokszínűség, az egyes kerületek sajátos miliője és identitása, amik a maguk módján sikeresen gazdagítják a fővárosi közösség egészét. A hagyományok megőrzése és tisztelete, a kerületek lokálpatriotizmusa olyan támasz, amely nélkül a főváros nem képzelhető el. Így az sem elképzelhető, hogy ne a fővárosi kerület legyen a közigazgatási berendezkedés alapja Budapesten. Ezért a törvényjavaslat amellett, hogy érintetlenül hagyja a kerületek szuverenitását, megteremti annak a lehetőségét, hogy Budapest Főváros Önkormányzata közvetlen igazgatása alá is tartozhassanak meghatározott területek, jelen pillanatban a Margitsziget.
A Margitsziget kiemelése nem tetszőleges vagy önkényes lépés. Valószínűnek tartom, hogy valamennyi képviselőtársam érti, amikor azt mondom, hogy a terület kiemelt idegenforgalmi és kulturális jelentőséggel bír, ami messze túlmutat egy kerület fejlesztési, igazgatási kompetenciáján, vagy arra utalok, hogy a Margitsziget önálló identitással, a kerületektől elkülönülő imázzsal bír.
Nehezen mérhető szempont, de a Margitsziget kiemelt jelentőségét mutatja, hogy az ott történt fejlesztések sokkal inkább a főváros megítélését érintik, nem pedig a jelenleg honos kerületét.
A törvényjavaslat elfogadása esetén a fővárosnak nemcsak elvi felelőssége lesz ebben az ügyben, hanem minden önálló közigazgatási hatásköre is meglesz ahhoz, hogy a Margitsziget az átfogó fejlesztési koncepciókban kijelölt helyét és szerepét maradéktalanul elfoglalhassa, betölthesse.
A fejlesztési célok megvalósításának közigazgatás-szervezési hátterén túl az is fontos ugyanakkor, hogy egy olyan területet, amely a főváros valamennyi lakója számára fontos, és egyformán elérhető szolgáltatásokat nyújt mindnyájunknak, olyan önkormányzat igazgasson, amely szintén elsődlegesen a főváros lakosai összességének az érdekeit képviseli.
Tisztelt Országgyűlés! A célok mellett az eszközök is fontosak, így szeretném bemutatni, hogyan gazdagítja a közigazgatás területi alapú szervezésének eszköztárát a törvényjavaslat.
A Fővárosi Önkormányzat a hatályos rendelkezések alapján nem irányít közvetlenül közigazgatási területet. A Budapest főváros közigazgatási területéről és kerületi beosztásáról szóló 1994. évi XLIII. törvény alapján Budapest közigazgatási területe 23 kerületre tagozódik. A Budapest-törvény mellékletei határozzák meg az egyes kerületekhez tartozó területeket. Mindezek alapján a főváros egész közigazgatási területe jelenleg a kerületi önkormányzatok közvetlen irányítása alá tartozik.
A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény alapján azonban a Fővárosi Önkormányzat nemcsak területi, hanem települési önkormányzat is, így nincs annak jogi akadálya, hogy közvetlenül települési önkormányzati feladatokat lásson el egy erre kijelölt terület felett a főváros.
(21.00)
A törvény alapján a Fővárosi Önkormányzat már most is rendelkezik felhatalmazással, hogy ellássa a több kerületet vagy a főváros egészét érintő helyi önkormányzati feladatokat. A törvényjavaslat csak abban hoz változást, hogy a főváros egy területét - kiemelt jelentőségére tekintettel - közvetlen helyi önkormányzati illetékességbe helyezi, elismerve így azt a gyakorlati tényt, hogy a Margitsziget igazgatásának kérdése a főváros egészét érintő önkormányzati ügy. Fontos, hogy a Fővárosi Önkormányzat már rendelkezik a feladat ellátásához szükséges valamennyi igazgatási szervvel, így a közvetlen irányítása alá tartozó közigazgatási terület vonatkozásában is el tudja majd látni a helyi önkormányzati feladatokat.
Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat bár látszólag apró módosítást fogalmaz meg a közjogi rendszerben, mégis számos módosítást eredményez, mert nem került még eddig sor a Fővárosi Önkormányzat kapacitásának a kihasználására, egy terület közvetlen önkormányzati igazgatására, így a jogszabályok elvi szinten sem kezelték a lehetőséget. Összességében ezért 25 törvény módosul, amelyek a következő feladatmegosztást eredményezik a közvetlenül igazgatott terület esetében.
A helyi önkormányzati kötelező és önként vállalt feladatok címzettje minden esetben Budapest Főváros Önkormányzata Közgyűlése. A polgármester és a kerületi jegyző által ellátott államigazgatási feladatok a főpolgármester és a főjegyző hatáskörébe kerülnek. Az államigazgatási szervek által ellátott feladatok rendjében nem indokolt a változtatás, ezt a javaslat úgy kezeli, hogy a főváros által közvetlenül igazgatott terület esetében az az államigazgatási szerv jogosult és köteles eljárni, amely a főváros XIII. kerületére illetékességgel bír.
A javaslat garanciális elemeként a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény kiegészítésre kerül azzal, hogy amennyiben az Országgyűlés valamely területrészt a Fővárosi Önkormányzat által közvetlenül igazgatott területté nyilvánít, az érintett képviselő-testület és a Fővárosi Közgyűlés véleményét kell kikérni.
Tisztelt Képviselőtársaim! Véleményem szerint a jelen törvényjavaslat olyan közigazgatás-szervezési elvet és intézményt vezet be, amely a kerületek jogainak csorbítása nélkül tud eszközt nyújtani a főváros számára fejlesztési elképzelései hatékonyabb megvalósításához. Amennyiben a javaslatnak köszönhetően közelebb kerül a kitűzött fejlesztési célok elérése, úgy az a főváros és közvetlenül az ország valamennyi polgárának hasznára válik, egyben bizonyítja, hogy Magyarország közigazgatási és államigazgatási rendszere, hagyományait és alapjait nem megtagadva, mégis rugalmasan alkalmazkodva képes a nemzeti fejlesztési célokat szolgálni.
Végezetül hadd utaljak egy tegnapi vitában elhangzott felszólalásra, amelyben a nemzeti vagyon fogalomköréről beszéltünk. Szeretném önöket emlékeztetni arra, hogy az alaptörvény szerint az önkormányzatok tulajdona is a nemzeti vagyon körébe illeszkedik, a nemzeti vagyon körébe tartozik. (Dr. Józsa István: Meg az enyém is, a tiéd is, minden emberé.) Amennyiben tehát a Margitszigetről mint a nemzeti vagyon körébe tartozó ingatlanról, területről beszélünk, úgy a Margitsziget ugyanott marad, ahol most van, eddig is nemzeti vagyon volt, és ezután is nemzeti vagyon lesz.
Mindezek alapján kérem tisztelt képviselőtársaimat - megköszönve eddigi figyelmüket -, hogy az elhangzottak alapján a törvényjavaslatot támogatni szíveskedjenek.
Köszönöm szépen a lehetőséget, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem