DR. RÉPÁSSY RÓBERT

Teljes szövegű keresés

DR. RÉPÁSSY RÓBERT
DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Tehát egyes számítások szerint tizenhat, más számítások szerint húsz évig a Fővárosi Önkormányzat vagyonát (Dr. Józsa István: A Fidesszel.), a Fővárosi Önkormányzat igazgatási hatáskörét sohasem tekintették önök valamifajta eltulajdonításnak, azt magától értetődőnek tartották, hogy a Fővárosi Önkormányzathoz kerüljön valami.
Nagyon kérem önöket, azért is idéztem az alaptörvénynek azt a rendelkezését, hogy az önkormányzatok vagyona nemzeti vagyon, és ha az egyik önkormányzattól a másik önkormányzathoz kerül, azt semmiképpen se tekintsék privatizációnak vagy még ennél csúnyább kifejezésnek, hiszen ezt a nemzeti vagyont továbbra is a Fővárosi Önkormányzat, egy választott képviselő-testület - nyilván választások is lesznek jövőre a Fővárosi Önkormányzatban is -, tehát egy választott testület fogja igazgatni.
Engedjen meg egy személyes megjegyzést, polgármester úr. Bizonyára tudja, vagy valószínűleg tudják, hogy én miskolci vagyok, és megmondom őszintén, hogy négy évtizedig nem tudtam, hogy a Margitsziget a XIII. kerülethez tartozik közigazgatásilag, mert mindig azt gondoltam, hogy a Margitsziget tényleg az ország Margitszigete, legalábbis a főváros egyik legszebb helye. Ezt a fajta kerületi tulajdonlást nem biztos tehát, hogy mindenki úgy látja, ahogyan a XIII. kerület látja, ezért kérem, hogy gondolja át, amit mondott.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem