DR. SCHIFFER ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

DR. SCHIFFER ANDRÁS
DR. SCHIFFER ANDRÁS (független): Köszönöm szépen. Államtitkár úr, akkor, ha a fő szempont a Margitsziget kiemelt turisztikai jelentősége, akkor továbbra is él a kérdés, hogy a Városliget miért marad Papcsák Ferenc igazgatása alatt. Hát a Városligetnek - meg a budai Várról ne is beszéljünk - van legalább olyan kiemelt kulturális örökségvédelmi, illetve turisztikai jelentősége, hogy akkor az osztozzon a Margitsziget sorsában.
Ráadásul megjegyzem, hogy ha például netalántán földrajzi szempontok is belejátszanak a történetbe, mert lehet érvelni azzal, hogy maga a Margitsziget, bármennyire mondta polgármester úr, hogy ez szerves része a XIII. kerületnek, Angyalföldnek nem szerves része, van egy természetes elválasztó vonal, de ugyanez igaz a Városligetre is. Hát a Városliget sem természetes része egyébként Zuglónak, maradjunk ebben. Tehát legalább olyan jó érvek szólnak amellett, hogy a Városliget kerüljön a főváros igazgatása alá, mint amilyen érveket most ön itt, államtitkár úr, elmondott a Margitsziget vonatkozásában. Már csak azért, mert a Városliget esetében is voltak - meg úgy tudom, most is vannak - olyan kormányzati fejlesztési tervek, amelyek túlmutatnak, mondjuk, egy kerület jelentőségén. És hát, ha már fejlesztési tervekről van szó, államtitkár úr, nem tudom, hogy szándékosan-e vagy véletlenül, de úgy tűnik, elszólta magát. Hát pontosan erre vagyunk kíváncsiak. Milyen fejlesztési terveik vannak a Margitsziget tekintetében? (Dr. Répássy Róbert: Nekünk semmilyen.) Ha semmilyen fejlesztési terve nincs a kormánynak, akkor miért támogatja ezt a javaslatot?
Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem