NAGY CSABA

Teljes szövegű keresés

NAGY CSABA
NAGY CSABA, az önkormányzati és területfejlesztési bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az önkormányzati és területfejlesztési bizottság 2013. május 21-ei ülésén megtárgyalta a dr. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter által benyújtott, Budapest főváros közigazgatási területével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló T/11210. számú törvényjavaslatát. A bizottsági ülésen az indoklás érvei között elhangzott az, hogy a főváros közigazgatási területének beosztását változtatja meg maga a törvényjavaslat. A főváros közigazgatási területét egy olyan rendszerben képzeli el, ahol lesznek olyan területi egységek, illetve a területi egységek közül az első a Margitszigetet érinti, amelyek nem a kerületi önkormányzat irányítása alatt működnének, hanem a Fővárosi Önkormányzat igazgatása alatt.
Elhangzott egy érvrendszer, ami támogatta ezt a törvényjavaslatot, méghozzá olyan tartalommal, hogy ez egy olyan speciális, földrajzilag elkülönült területegység a fővároson belül, ami nem egy kerületi célt szolgál, hanem az egész főváros szolgálatában áll, és épp ezért, hogy egy egységes, hosszú távú elképzelési rendszer kerülhessen kidolgozásra a következő hétéves európai uniós gazdasági ciklusban, szükséges egy ilyen típusú átalakítása az önkormányzati rendszerünknek.
Az önkormányzati bizottság, megvitatva a törvényjavaslatot - egy képviselő nem vett részt a szavazásban -, 14 igen szavazattal, 7 nem szavazat ellenében, 1 tartózkodás mellett általános vitára alkalmasnak találta a javaslatot.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem