DR. NYIKOS LÁSZLÓ
DR. NYIKOS LÁSZLÓ
DR. NYIKOS LÁSZLÓ (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Köszönöm Ékes képviselőtársamnak - közben kiment -, hogy szót emelt az érdekemben, hogy megszólalhassak, mert ezek a kétpercesek igencsak másfelé terelték a vitát.
Olyan benyomásom volt, és elnézést kérek azért, hogy ezt a benyomásomat megfogalmazom, mintha valami gazdasági Hyde Parkban üldögélnék, hogy ez egy olyan téma, hogy mindenkinek asszociációi támadnak, és elmondanak mindent, ami eszükbe jut a téma kapcsán. Én azt javasolom a két perccel szívesen élő képviselőtársaimnak, hogy kezdeményezzenek egy gazdaságpolitikai vitanapot, és akkor lesz mód ennek a költségvetésnek minden ágát-bogát megvitatni, a szociálpolitikától kezdve a külkereskedelemig és így tovább.
Elnök úr, ha megengedi, én maradnék a napirendi pont tárgya mellett, az ez évi költségvetési törvény módosítása mellett, amely - úgy emlékszem - a negyedik számú módosítás idén. Valószínűleg nem lesz arra szükség, és nem fog arra sor kerülni, hogy tizenkét módosítást érjen meg az ez évi költségvetési törvény is, mint a tavalyi, annál is inkább, mert ez egy tartalmi módosítás, az előző három kevésbé volt tartalmi.
Ha visszaemlékszünk, már volt olyan módosítás idén, amikor a költségvetési főösszegek változtak, de az államháztartáson belül maradtak, tehát a helyi önkormányzatok versus központi költségvetés között mozogtak a számok. Most ez egy nagyobb horderejű változás, hiszen abszolút számban is változnak a költségvetési főösszegnek az adatai, a már ismert és elmondott problémák miatt.
(12.50)
Puskás képviselőtársam is kiment közben. Csak azért mondom ezt a kis apró tévedését, hogy jelezzem vele, hogy figyeltem a hozzászólására. Nem Van Gogh-kiállítás volt, hanem Cézanne-kiállítás volt az, aminek kapcsán sor került a törvény korábbi módosítására egy kötelezettségvállalási gesztus miatt. Ennyi csupán, és ezt csak azért mondtam, nem akarom őt ezzel bántani, csak hogy figyeltem, hogy mit mondott. Mert amit viszont mondott, annak a lényege az volt, hogy szépen megmagyarázta nekünk, mint osztályfőnök a nebulóknak, hogy mi a lecke. A lecke az, amit az Európai Unió tagjaként Magyarország közvetve kapott. Abban igaza van Szekeres képviselőtársamnak, hogy direkt módon nem írta elő az Európai Unió, hogy ilyen módon kell azt a bizonyos hiánycélt még valószínűbben megközelíthetővé tenni; tehát nem írta elő ezt a formát. De hát tulajdonképpen a lecke onnan származik, és ennek igyekszik a kormány megfelelni olyan módon, ahogy ezt elénk tette a törvényjavaslat.
Ennek kapcsán nagyon sok probléma merül fel, ami közül itt is több szóba került, hogy most tulajdonképpen ki a dudás a csárdában. Hát most ebben a szerelmi háromszögben vagy Bermuda-háromszögben - hogy Európai Unió, magyar kormány és Magyar Országgyűlés - kinél van a vezérpálca? Semmiképpen nem nálunk van. Mi itt beszélünk róla órákon keresztül, és ki dönt? Itt, kérem szépen, ebben az Országgyűlésben, a magyar állam hatalmi szervei közötti összefüggésben, kontextusban az Országgyűlés szerepe a legkisebb. A biciklit Brüsszelben tolják, hogy melyik irányba, azt ott döntik el, a magyar kormány végrehajtja az instrukciókat vagy a sugallatokat, idehozza a javaslatát, mi meg gombokat nyomogatunk. Hát önök nyomogatnak gombokat, az ellenzék többnyire nem szokta az igen gombokat megnyomni. Természetesen megvannak az okai annak, hogy ezzel a túlzotthiány-eljárással, illetve az az alól való kikerüléssel mit szeretnénk elérni.
Tehát lássuk be világosan, hogy olyan mértékig van kényszerpályán a Magyar Országgyűlésnek a költségvetési joga, hogy szinte már semmiféle hatásköre nincs azt a jogát gyakorolni, amit kivívott a XIX. században a kiegyezés idejében. Nekünk csak a gombnyomogatás maradt, és itt megmagyarázzák, ki alaposabban, ki kevésbé alaposan, hogy miért kell nekünk most ezt a 100 milliárd forint körüli összeget lemasszírozni a központi költségvetés kiadási oldalán, és majd milyen jó lesz, hogyha kiengednek minket a túlzotthiány-eljárás alól.
Miközben nekem az a meggyőződésem, itt három éve ülvén ebben az Országgyűlésben, hogy a magyar gazdasági diplomácia baklövései sokkal nagyobb károkat okoznak, nagyobb nagyságrendű problémákat okoznak a központi költségvetésnek, mint ez a 100 milliárd forint. Az önmagában nem is olyan sok, 0,3 százalék, ahogy ezt mondta az államtitkár úr. A probléma az, hogy arról nem tetszett beszélni, kedves államtitkár úr, és nem beszélt róla tanult barátom, a költségvetési bizottság alelnöke, Puskás Imre úr sem, hogy hogyan fogja azt végrehajtani a kormányzati szféra, illetve a központi költségvetési szervek.
Arról szó sem esett, csak közvetve, éppen Vágó Gábor képviselőtársam tette itt szóvá a sok kétperces végén, hogy mik azok a feladatok, amik most majd el fognak maradni a központi költségvetési szerveknél, mert nem marad rá pénz. És ha nem oldják meg a feladatot, akkor mi történik? Küszködünk velük, küszködünk a meg nem oldott problémákkal, vagy kapunk olyan gyenge minőséget, amivel senki nem lesz megelégedve.
Én hadd mondjak két konkrét példát erre. A közelmúltban sokfelé jártam Észak-Magyarországon, nógrádi, hevesi, borsod-abaúji falvakban, és elképesztő állapotban vannak a közutak. Tettem fel egy kérdést a miniszter asszonynak, hogy most végül is mit tudnának e téren csinálni. Jelezte, hogy ismerik a problémát, de azt is jelezte, hogy a közutak állapotára vonatkozóan a tervekben szerepelnek bizonyos felújítások, de ezekre most éppen nincs pénz. Most ahhoz képest, hogy 8,3 milliárd forinttal fogja a javaslat csökkenteni a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kiadási oldalát, azok után nyilván még kevésbé lehet számítani arra, hogy a közutak állapota javulni fog. 2500 kilométer körüli közutat kellene évente felújítani, 600-700 kilométerre van pénze jelenleg, még a megszorítás nélkül, az illetékes minisztériumnak. Mi fog történni, tovább romlik a helyzet? Nem vagyok közlekedési szakember, csak normál autós, aki azt érzékeli, hogy a rossz utakon mindenféle kár keletkezik; a gépkocsi állagának a romlásától kezdve, a sok időig, az idegek borzolódásáig és így tovább. És nincs elég pénze az országnak arra, hogy rendbe hozza az utakat, vagy legalább a romlásnak a sebességét mérsékelje.
A másik példa, ami szintén összefügg a mai napirenddel, azt gondolom, hogy a közelmúltban volt egy botrányt kavaró hír, miszerint a magyar illetékes bíróság szabadlábra engedett két veszélyes bűnözőt, akinek az ügyében négy év alatt nem tudott hozni ítéletet. És miért nem tudott hozni ítéletet? Azért, mert azok a DNS-vizsgálatok, amik szükségesek lettek volna a bizonyítási eljárás során a bíróságnak, nem készültek el. És azért nem készültek el a vizsgálatok, mert nem volt elegendő pénze annak az intézetnek, azoknak az intézeteknek, amelyek jogosultak DNS-vizsgálatok elvégzésére.
Tehát ilyen problémák vannak a költségvetési törvény módosítása mögött, és ezeket hiányolom rendkívüli módon, hogy semmiféle utalás erre nem történt. Ilyen lózungokat hallottunk az államtitkár úrtól, hogy majd a központi működési kiadásokat fogja csökkenteni a kormány, a minisztérium. Hát kérem szépen, ne azokat, ha már vannak ilyen lehetőségek, van egy tippem nekem is. Régi vesszőparipám, elmondom, mert idetartozik: mutasson akkor példát, mondjuk, a Miniszterelnökség fejezetnél a tisztelt kormány, amikor szűkíteni vagy megszorítani kell az ismert okok miatt, hogy tehát megvalósuljon a nagy álom, és kikerüljünk a túlzotthiány-eljárás alól, felálljunk a szégyenpadról 2004 után. Kérem szépen, tessék csökkenteni a Miniszterelnökségnek a konzultációkra szánt előirányzatát, a fejezeti kezelésű előirányzatát. Ez nem a működési kiadás, ez a fejezeti kezelésű előirányzat. 1600 milliárd forint két konzultáció ára. Ha miniszterelnök úr majd esetleg mérsékli a vágyakozását a konzultációs levelek megírása iránt, akkor lehet spórolni rajta 1600 milliárd forintot. De tudnék ilyen példákat mondani: nem végzett a pénzügyi kormányzat, divatos nyelven szólva semmiféle olyan elemzést vagy SWOT-analízist, vagy ABC-analízist, amivel kimutathatta volna, hogy a költségvetési kiadások mely tételeinél lehetne szűkíteni, javítani, csökkenteni annak érdekében, hogy az egyenlegjavulás beálljon. Ezek mindenképpen hiányosságai a törvényjavaslatnak.
Szeretnék végezetül szólni néhány szót a Költségvetési Tanács véleményéről, mert az is ismert, talán többször utaltam rá, hogy én ezt az intézményt eléggé nehezen beilleszthetőnek tartom a magyar közjogi rendszerbe. Ugye, soha nem volt Magyarországnak ilyen intézménye. Valljuk be férfiasan egymás között, hogy ezt az Európai Unió pressziójára hoztuk létre, hozta létre még az előző kormány annak idején. De ez tovább szűkíti az Országgyűlésnek a költségvetési jogát, mert egy általa létrehozott, de tőle kívül álló intézmény jelenti úgymond a fékező erőt, vagy ahogy LMP-s képviselőtársaim gyakran emlegetik: a fékek és ellensúlyok egyik mozaikját. Nos, most már ennek a grémiumnak a véleménye, közreműködése a költségvetés készítésében kicsit majd megmosolyogtató helyzeteket teremt. Az a diplomáciai nyelvezet, ahogy fogalmaz a tanács, hogy nincsenek olyan alapvető ellenvetései, amelyek indokolnák a véleményezésre átadott dokumentummal kapcsolatban az egyet nem értés jelzését, hát ez egy olyan szép mondat, hogy az a bizonyos klasszikus mondás jut eszembe, hogy “a királynőt megölni nem kell félnetek jó lesz” et cetera, ismeri mindenki.
(13.00)
Miközben arra is felhívja a figyelmünket, hogy a tervezhető gazdálkodás ellenében fejthetik ki a hatásukat azok az intézkedések, amik kilátásba vannak helyezve a kormány részéről. Szívesen olvastam volna a Költségvetési Tanács véleményében konkrétumokat, hogy hol vannak azok az ellenvetések, amik ugyan nem alapvető ellenvetések, de azért problémák. Ilyenfajta konkrét vagy szakmailag egzakt megállapítások nincsenek, és arra hivatkozik a tisztelt kormány, hogy a Költségvetési Tanács úgymond nem emelt alapvető kifogást. Valóban nem. De vajon mire megy az Országgyűlés, mire megy az ellenzék és mire mennek a kormánypárti képviselők azzal, hogy egy ilyen meglehetősen eufemisztikus, meglehetősen diplomatikus, sőt nagyon diplomatikus megfogalmazást kap segítségül ahhoz, hogy állást foglaljon a költségvetési törvény módosítása kapcsán?
(Az elnöki széket dr. Ujhelyi István, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
El kell mondani azt, tisztelt képviselőtársaim, hogy a Költségvetési Tanács személyi összetétele olyanná vált, ami első blikkre sem, meg egyébként sem biztosítja vagy látszik biztosítani a grémium függetlenségét. Nem sorolom fel, hogy kik a tagjai, mindenki tudja. Azt gondolom, itt végig kell majd azt is tekinteni, hogy a magyar költségvetésijog-gyakorlás hogyan történjék a jövőben, mert az a megoldás, hogy egy tekintélyében, hatáskörében egyre visszaszoruló Országgyűlés, amelynek a törvényeket kell hoznia, és amelynek a döntéseit a kormány minden további nélkül meg tudja változtatni az államháztartási törvénynek köszönhetően, lehetővé teszi, hogy a kormány égisze alá tartozó fejezetek költségvetési előirányzatait zárolják, mérsékeljék, esetleg elvegyék. Ez nincs jól! A magyar költségvetési jogot gyakorló intézmények közötti hatáskörök újragondolására van szükség, meg arra is természetesen, hogy ki a dudás a csárdában, az Európai Unión belül a Magyar Országgyűlésnek a költségvetési jog gyakorlásában milyen szerep jut. Jut-e egyáltalán szerepe a gombnyomogatáson kívül? Ez az én nagy dilemmám.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.)
