TÓBIÁS JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

TÓBIÁS JÓZSEF
TÓBIÁS JÓZSEF (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! A 2012-es adatok alapján sajnos azt kell mondani, hogy hibás az a társadalompolitika és hibás az a gazdaságpolitika, amelynek következményeként a jövedelemkülönbségek nőttek Magyarországon, sőt az a helyzet, hogy a szegénység nemcsak nőtt, hanem mélyült is. Aki szegény volt, az még szegényebb lett, és az úgynevezett dolgozói szegénység is megjelent, sőt el is terjedt Magyarországon, hiszen eddig úgy volt, hogy a tisztességes munkáért járó tisztességes bér biztosította a megélhetést. Mára viszont kiderült, hogy ez már nem igaz. Ma már az is szegény, aki dolgozik. Az adatok alapján ma 1,7 millió ember él olyan háztartásban, ahol az egy főre jutó jövedelem nem éri el a 66 ezer forintot. Ez a vizsgálat megnézte, hogy milyen korcsoportokban jelenik meg leginkább ez a típusú negatív adat. Ez, tisztelt képviselőtársaim, elsősorban a nyugdíjasokat érinti leginkább. Tehát a szegénység mértéke a legnagyobb intenzitásban ebben a társadalmi csoportban nő.
Miért mondom ezt, tisztelt képviselőtársaim? Mert van társadalmi felelőssége az aktív korosztálynak a szépkorúak, az inaktív korosztály irányában. Az előbbi napirend előtti hozzászólás a megélhetés költségeiről szólt, és én is ebben a kérdéskörben szeretnék két témáról beszélni. Az egyik az utazási kedvezmény. Államtitkár úrral erről már több vitát folytattunk e Ház falai között. Az a baj, államtitkár úr, hogy az idő sajnos azt igazolja, aki azt a kérdést veti fel, hogyan lehet, hogy 65 év feletti nyugdíjasoknak nincs meg az utazási kedvezményük, hiszen öt kilométer után nekik is fizetniük kell az úgynevezett pótdíjat. Mi még csak a vasútról beszélünk, de tudvalevő, hogy a Volán-társaságok már szintén bevezették ezeket, és megszűnt a jogosultság felmutatásával a minőségi szolgáltatás biztosítása, tehát ahol helyjegyet kell vásárolni, azt megveszik, plusz még pótdíjat is fizetnek.
De van egy másik kérdéskör is, mégpedig - nem is tudom, hogy fogalmazzak - a szociális temetés kérdésköre. Ha egy államnak és az állampolgárainak az a viszonya, hogy az állam minden körülményre való tekintet nélkül csak az egyén hozzájárulásával vállal bármilyen szerepet is a társadalom működésében, akkor ott megszűnik a társadalmi szolidaritás, ott megszűnik az emberség kérdésköre, és ott az embertelenség marad.
(8.40)
Az arctalan, érzelmektől mentes, végiggondolatlan államműködés marad. Államtitkár úr, annak az embernek, annak a szakembernek, aki megírta a szociális temetkezésről szóló törvénytervezetet, nem lenne szabad ma dolgoznia ebben a szakmában. És ez nem az a kérdés, hogy igaza van-e szakmailag vagy nem, hanem az emberségről szól. Emberségről, arról, hogy az állam a bajbajutott legutolsó útjára már nem azt várja el, hogy a hozzátartozója vagy egy általa felkért ember még tegyen valamit, hogy az állam megtegye azt az - úgymond - kegyet, hogy ingyen eltemetteti.
Nem lehet ebben szakmai vitát folytatni! Azt kérem, tisztelt államtitkár úrtól, mert ma ön van bent ebben a teremben - tudom, hogy nem az ön témája -, de azt kérem, hogy a kormány be se engedje az Országgyűlés elé ezt a törvényt, és nem azért, mert lehet rajta javítani, nem azért, mert az eddigi rendszer jó vagy rossz, és azt védené bárki. Arról szól a kérdés, hogy megengedi-e magának ma Magyarországon a Magyar Országgyűlés, hogy egy olyan kérdéskörről beszéljen, amelyben csak egy oldalon állhatunk. Nagyon bízom benne, hogy csak egy oldalon állhatunk, mégpedig az emberségesség oldalára lehet állni. Ha olyan helyzetben van egyetlenegy állampolgára is hazánknak, hogy képtelen arra, hogy a saját vagy a család költségéből utolsó útjára kísérje a családtagját, akkor ne alázzuk meg sem őt - mert nem bárkit, akit felkérhet, őt alázzuk meg -, hogy akkor van ingyenes temetés, ha aktívan közreműködik abban az utolsó útban.
Nagyon nagy tisztelettel kérem, az emberi méltóság szavával, hogy ne engedjék az Országgyűlés elé ezt a törvényt. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem