DR. TAPOLCZAI GERGELY

Teljes szövegű keresés

DR. TAPOLCZAI GERGELY
DR. TAPOLCZAI GERGELY, a sport- és turizmusbizottság előadója: (Hozzászólását jelnyelvi tolmács közreműködésével teszi meg.) Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A sport- és turizmusbizottság a 2013. május 21-ei ülésén megtárgyalta a halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló T/11113. számú törvényjavaslatot. A bizottság tagjai abban egyetértettek, hogy a jelenlegi halászati törvény elavult, szükséges egy új törvény elkészítése. Most a parlament előtt lesz megvitatva ez a törvénytervezet, ugyanis a ’97-es törvény már nem szolgálja Magyarország természetes vizeinek környezetvédelmét, halgazdaságát és a fenntartható halgazdálkodást.
A törvénytervezet célja egyértelmű, a bizottság tagjai is egyetértettek ezekben a célokban, vagyis Magyarország természetes vizei halállományának mennyiségi és minőségi növelésének szükségességében, a horgászok létszámának növelésében, a horgászturizmus fejlesztésében és erősítésében, a halászattal kapcsolatos erőforrások hatékonyabb kihasználásában, a haltermelés és az akvakultúra fejlesztésében, Magyarország minél nagyobb szerepet vállaljon az Európai Unió halgazdálkodásában, és nem utolsósorban a hal mint egészséges táplálék nagyobb szerepet kapjon a magyar társadalom életében.
Az is felmerült a bizottsági ülésen, hogy a halgazdálkodás nem szétválasztható a vízgazdálkodástól, a vízgazdálkodás pedig nem választható szét az árvízvédelemtől. Az árvízvédelem során, az elmúlt évtizedekben például a folyókanyarulatok levágásával, a gátak építésével és a védelemmel hozzájárult ahhoz, hogy veszélybe kerültek a természetes szaporodóhelyek. Gyakorlatilag a ’90-es évek közepe óta csökken a halállomány, másrészt pedig felmerültek a gasztronómiai szempontok is, egyre kevesebben fogyasztanak őshonos halakat, inkább a külföldről behozott tengeri halak fogyasztása került többségbe. Megfogalmazódott az a vélemény, hogy ideje lenne visszaállítani az őshonos halakat.
Pozitív lépés, hogy a horgászjegy és a horgászvizsga szempontjából az értelmi fogyatékos személyek mentesülhetnek a horgászvizsga letétele alól, de horgászvizsgával rendelkező személy mellett horgászhatnak. Nem kell fizetniük a horgászjegyért sem, ez nagyon pozitív előrelépés.
A sport- és turizmusbizottság tagjai sajnos nem egyhangúlag szavaztak, hát majd kiderül a kisebbségi véleményből az, hogy miért. 12 igen szavazattal, 2 nem szavazat ellenében, 3 tartózkodás mellett a bizottság általános vitára alkalmasnak találta a törvénytervezetet.
Kérem a parlament támogatását, köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem