DR. HOFFMANN RÓZSA

Teljes szövegű keresés

DR. HOFFMANN RÓZSA
DR. HOFFMANN RÓZSA, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Egy másodpercig sem vitatom az előterjesztő jó szándékát. Személyes példáival is alátámasztotta meggyőződését, hogy jó ügyet szolgál. Én mégis szeretnék rávilágítani néhány olyan szakmai szempontra, amely miatt a tárcánk nem tartja jónak és nem tartja most aktuálisnak ezt a törvénymódosítást. A késői órára való tekintettel, kérem, nézzék el nekem, hogy távirati stílusban pontokba foglalva szedem össze az ellenérveimet, és az Országgyűlés bölcsességére fogunk hagyatkozni természetesen, mert az ellenérveket is meg kell figyelni.
1. 2014-től kötelező hároméves kortól az óvoda.
2. Mint ön is mondta, képviselő asszony, az országos adatok azt mutatják, hogy országosan van elegendő férőhely.
3. Ön is mondta, én is tudom, hogy nincs egyelőre pontos képünk arról, hogy településenként hogy áll a helyzet. Ígéretet tudok tenni arra, hogy az őszi hónapokban, szeptember, október folyamán pontosan felmérjük, hogy hol mennyi a már 2 éves korát betöltött gyerek, aki óvodába jönne 2014 szeptemberétől, és nem kezdtek óvodaépítésbe, és pályázaton nem nyertek, mert a következő évben is több mint 4 ezer óvodai férőhely létesül az Új Széchenyi-terv következtében, de mi sem látunk még pontos képet, hiszen pillanatnyilag az önkormányzatok a fenntartók, és onnan nehezebb az adatgyűjtés.
4. A családi napközik elég komoly térítési díjat szednek. Érthető, hiszen ez a jövedelemforrásuk. Ezt a hátrányos helyzetű térségekben pont azok a gyerekek, akiknek a legégetőbb szükségük lenne arra, hogy óvodába menjenek, nem tudják megfizetni.
5. Ha ezt a törvényjavaslatot most elfogadja az Országgyűlés, akkor értelemszerűen szükségképpen visszatartja az önkormányzatokat attól, hogy óvodát létesítsenek, felkutassanak olyan épületeket, ahol ki tudnak alakítani óvodát, mert hiszen leveszi a vállukról a gondot a családi napközi.
6. Óriási ellentmondás feszül aközött, hogy miközben az óvodáztatást kötelező, kvázi a tankötelezettség kötelező feladatának tekintjük és az egész köznevelés rendszere ingyenes, ezt egyes rétegek csak komoly térítési díjat fizetendő helyen tudják teljesíteni, mert nincsen helyük. Azokat a térítési díjakat pedig átvállalni, ebben is kicsit bizonytalan vagyok, hogy a költségvetés erre képes-e.
Utolsó érvem: a családi napközik olyan komplett szociális intézmények, jelen pillanatban nem véletlen, nem is az oktatási államtitkársághoz vagy a köznevelésért felelős államtitkársághoz tartoznak, hanem a szociális államtitkársághoz, ahová már bölcsődés korú gyerekeket is felvehetnek, a normatívabb megvonási szándékról éppen ezért nem is tudok, most hallom öntől először.
Tehát nagyon sok problémát vet fel ez a javaslat. Megismétlem, a jó szándékát nem vitatom, de jelen állapotban most, 2013 májusában nem tartom támogathatónak.
Befejezésül annyit tudnék elmondani, hogy ha a felmérésünk eredménye azt mutatja szeptemberben, októberben, hogy valóban bizonyos helyen másképp nem lehet megoldani, akkor akár törvénymódosítással, akár más módon természetesen segítünk, mert a kötelező feladatra az államnak segítenie kell, de nem vagyok benne biztos, hogy ilyen módon. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem