ERTSEY KATALIN
ERTSEY KATALIN
ERTSEY KATALIN (független), a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem fogom sokáig rabolni az idejüket ezen a kevésbé családbarát órán, de azt gondolom, hogy egy valódi történelmi pillanat van a Házban. Lényegében az első olyan javaslatunk van napirenden az elmúlt három év óta, ami valóban úgy tűnik, hogy valamiféle támogatásra számíthat, legalábbis ezt reméljük.
Egy kalandos sorsú javaslat áll előttünk, ugyanis az LMP nem tett mást, mint érzékelvén a valóságot, és rengeteg jelzést kapván a választóktól, közvetlenül a szülőktől, a különböző őket képviselő szervezetektől, valamint az érintett óvodai, családi napközis és más szakemberektől, benyújtottuk újra a Háznak az EMMI eredeti javaslatát. Tehát amit önök ma a javaslatban maguk előtt látnak, az a köznevelési törvény eredeti szövegében szerepelt, az eredeti koncepció szerint, természetesen azért, mivel a minisztérium szakemberei pontosan látták, hogy nem lesz képes a rendszer a kötelező óvodáztatással megnövekedő létszámot kezelni a jelenleg meglévő férőhelyekkel, a jelenleg meglévő óvodákkal.
Ez a javaslat aztán furcsa módon kikerült a törvényből még 2011 környékén. A változtatások, amelyekre felhívtuk a figyelmet, egy bizonyos szempontból meghallgatásra találtak, hiszen érzékelték a problémát, eltolták a határidejét a kötelező óvodáztatásnak, ezért csak jövő szeptembertől lép életbe. De a férőhely ügyében úgy tűnik, hogy nem sikerült eddig azt megértenie több szakembernek is, hogy itt egyszerűen komoly gond lesz. Ezért a javaslatunk, ami nemrég az oktatási bizottság elé került egy tárgysorozatba-vétellel, elkezdte azt az utat, amit mi csodának neveztünk, hiszen nem nagyon szoktak tárgysorozatba venni ellenzéki javaslatot. Itt illeti köszönet azokat az oktatási bizottságban ülő helyi, többnyire polgármester vagy más, a magyar rögvalóságban élő képviselőtársainkat, akik egyszerűen érezvén a nyomást, érezvén a nyakukon szoruló hurkot, egyszerűen azt mondták, hogy meg kell oldani ezt a dolgot, be kell engedni a kötelező óvoda elvégzését a családi napközikbe, meg kell engedni, hogy családi napközikben is lehessen teljesíteni ezt a bizonyos kötelező óvodáztatást.
Szintén köszönet Pokorni Zoltánnak, aki tulajdonképpen a kivétel. Tehát amikor ez először kikerült a törvényből, a mögött álló szakmai érveléssel azt mondta, hogy a családi napközikben nem lehet köznevelést folytatni, mert az nem köznevelési intézmény, és olyanfajta esélyegyenlőségi félelmei is voltak, hogy pont azok szorulnak ki a családi napköziből, akiknek az esélyegyenlőségét növelné egy kötelező óvodáztatás, amit egyébként mi soha nem támadtunk, hiszen tudjuk, hogy vannak esélyegyenlőségi előnyei. De a finanszírozás kérdése egy külön kérdés, és Pokorni Zoltánnak abban igaza van, hogy itt van mit megoldani, erről később fogok beszélni.
Viszont képes volt arra, hogy felismerje, hogy a probléma sokkal súlyosabb, mint ahogy látszik. Egyáltalán nem véletlen, hogy az elmúlt hetekben, elsősorban a közösségi médiában a szülők kétségbeesett kérdezgetése és tanácstalansága nyomán felkapta a témát sok szakember, sok blog, különböző Facebook-csoportok, és aztán a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége is, a TÖOSZ is tiltakozott, hiszen ott a települési vezetők pontosan ugyanúgy érzékelik ezt a problémát, mint ahogy az itt ülő helyi vezető képviselőtársaim.
Tehát a köszönet után hadd mondjam el azt is, hogy miről nem szól ez a törvény. Azt, hogy kötelezően óvodába kell járni 3 éves kortól 2011 őszétől Magyarországon, ez a módosítás nem tudja és nem is akarja eltörölni. Ez egy adottság, ezt tudomásul vettük, és egy kompromisszumra törekedtünk, amikor visszahoztuk ezt a javaslatot a halál torkából, hogy így fogalmazzak.
Az, hogy az óvodának vajon úgy kell-e kinézni, ahogy ma kinéz, ebbe szintén nem megyünk bele. Az én személyes véleményem az, hogy nem az óvodának kellene egy ilyen kis iskola-előkészítővé válnia, hanem éppen az iskolának kellene letérdelnie a kisgyerekhez, és olyanfajta módon nevelni, oktatni, hogy az nem egy erőszakos iskola-előkészítő és felgyorsító folyamat. Az a fajta versengő szemlélet, ami sajnos sokszor a szülőkben is megvan, az szerintünk nem helyes, de nem erről szól a törvény. Ötéves kortól eddig is kötelező volt az óvoda, most a 3 éves kort is tudomásul vesszük, kizárólag egy jó szándékú és konstruktív megoldási javaslatot hoztunk vissza, ami - ahogy mondom - egyezik a tárca korábbi álláspontjával.
Itt bizonyos értelemben ironikusan dicséret illeti a tárcát, hiszen nagyon bravúrosan érveltek az oktatási bizottságban és azóta is a javaslat ellen, amit eredetileg ők raktak bele. Nyilvánvalóan lehet ebből még konfliktus, én azt remélem, hogy nem lesz, de mindenesetre azt kérem, hogy mindenki érzékelje, mind a két oldalon, hogy ez egy jó szándékú, praktikus, a valóságban gyökerező és a valósággal szembenéző javaslat.
És mi a valóság? Arról pedig kétféle módon tudunk, illetve van bizonyos értelemben egy hiány is a tudásunkban. Tudunk empirikusan, közvetlenül a szülőktől, tapasztaljuk a bőrünkön, látjuk a családban, baráti körben, hogy borzalmasan túlzsúfoltak az óvodák, és van egy úgymond statisztikai tudásunk, ami nem valós, hiszen azt pontosan tudjuk, és a tárca képviselői is elismerik, hogy nincsenek adatok arról, hogy a területi egyenlőtlenségek hogyan néznek ki. Azt tudjuk, hogy a KSH adatai kimutatják, hogy több férőhely van az óvodákban, mint amennyi gyerek, de azt nem tudjuk, hogy ezek természetesen nem egyenletesen oszlanak el, bármilyen szép is lenne egy ilyen kocka alakú rendszer, nem így van. Ahol nincs elég férőhely, ott borzalmas állapotok uralkodnak, és erről hosszasan tudnék mesélni, hiszen egy filmet készítettünk erről, nagyon sok szülővel beszéltünk, és ömlenek a szülői megkeresések; ahol pedig van óvoda és adott esetben nincs munkahely, ott pedig valóban vannak férőhelyek, amelyek betöltetlenek.
(20.30)
De azt gondolom, nekünk, politikusoknak, képviselőknek pontosan az a dolgunk, hogy a valóságot próbáljuk meg detektálni, és arra kreáljunk megoldást, ne arra a kocka alakú statisztikai férőhelytöbbségre, amire sokszor hivatkoznak.
Az adatokról csak annyit, hogy az önkormányzatoknál vannak ezek az adatok, tehát jelenleg nincs sem nekünk - mint a javaslat beterjesztőinek -, sem másnak adata arról, hogy hogyan néz ki, ezért az empirikus tapasztalatra kell alapoznunk. Az empirikus tapasztalat az, hogy már most, tehát még jóval, másfél évvel a bevezetés előtt - hiszen ugye elkezdték kipucolni ezeket az évfolyamokat az óvodából, hogy aztán helyet csináljanak a következőnek -, már most borzalmas állapotok uralkodnak az óvodákban. Nagyon sok helyen beszámolnak arról az anyukák, hogy konkrétan arra kérik őket, hogy bár nem törvényes ez így, de azt kérik, hogy vigyék haza délben a gyereket, ha esetleg otthon vannak kisgyerekkel, vagy más megoldást találnak, mert nem tudják a kiságyakat lerakni a csoportszobában, sok helyen a kiságyakat a folyosóra rakják. Tehát tényleg egészen elképesztő állapotok vannak.
Fölemelték a létszámkorlátot az óvodákban, levitték az egy főre jutó négyzetmétert, ami pont a valósággal nem egyező megoldás. Attól a gyerek nem lesz kisebb, hogy a rá jutó négyzetmétert levisszük, és az óvoda fala nem lesz tágabb attól, ha fölvisszük a csoport létszámát. Én dolgoztam ilyen intézményben régebben, és most még képviselőként például bölcsődei csoportban 18 gyerekre vigyáztunk olyan körülmények között, hogy az tényleg emberfeletti volt, és azt gondolom, érdemes egy-egy ilyen valósággal való találkozást minden képviselőnek megejteni, mert akkor egyszerűen érzékeli azokat a problémákat, amikre mi a javaslatunkban megoldást teszünk.
Elmondtam tehát, hogy miről nem szól a javaslat, milyen a helyzet ma, és azt szeretném még elmondani, hogy miért megoldás a családi napközi. A családi napközi kis, családias, többnyire családi otthonokból vagy adott esetben egy önkormányzati helyiségből egy nonprofit szervezet segítségével vagy akár önkormányzati kezelésben kialakított, sokszor mostanában újabban cégek helyszínén kialakított, családias, kis létszámú, barátságos intézmény. Olyan intézmény, amiről tulajdonképpen mindannyian álmodunk. Lássuk be, bár nagyon kevesen vagyunk itt anyák és nők ebben a teremben - szokás szerint -, de talán még egy 92 százalékos többségű parlamentben is érthető az, és ezt minden férfi és apa is pontosan így látja, a legjobbat akarjuk a gyerekeinknek. A családi napközi ezt a lehetőséget adja meg rugalmasságával, kicsi, családias légkörével és az ott dolgozóknak azzal a lehetőségével, hogy jobban tudnak odafigyelni egy kisebb létszámú csoportra.
Felmerül, hogy milyen képzettségű emberek dolgoznak a családi napközikben. Sokszor hallom azt innen-onnan - inkább nem is mondom, hogy honnan, mert igazán nem látom azt, hogy honnan és milyenfajta gócpontokból jönnek a csana elleni támadások, de sokszor hallom azt -, hogy ezek színvonaltalanul, előképzettség és egyéb nélkül, és mindenféle felkészültség nélkül létrehozott intézmények, meg hogy ezek ilyen magánintézmények, mintha a magántulajdon, a magánvállalkozás, a vidéki kis, nőkre, családanyákra alapozott kisvállalkozás olyan szörnyű bűn lenne. Ezt csak zárójelben jegyzem meg. A családi napközi konkrétan vidéken munkahelyet teremt, és ez rendkívül fontos melléktulajdonsága. De a legfontosabb tulajdonsága a jelen javaslat szempontjából az, hogy a családi napközik 70-80 százalékát óvodapedagógusok, óvónők hozták létre. Pontosan azért, mert ahol már nem tudott esetleg egy 30 fős vagy többször 30 fős csoportokkal működő nagy, megépített, államilag fenntartott és jelenlegi formájában, bizony a megszorítások következtében drága és kevésbé rugalmas forma működni, ott a demográfiai hullám egy pontján akár bezárták az óvodát, és pont egy családi napközire tudott elég gyerek maradni. Akkor is családi napközit hoztak létre, ha olyanfajta igény volt. Tudunk alternatív pedagógiai programmal dolgozó, például Waldorf alapú és más alternatív pedagógiai szemlélettel dolgozó családi napközikről, amelyek azért nem kapják meg az óvoda státust, mert bizonyos előírásoknak nem tudnak - adott esetben lehet, hogy nem is akarnak - megfelelni.
Tehát az a javaslat lényege, hogy ahol óvodapedagógus dolgozik, tehát biztosított a szakmai, olyan szintű köznevelés, amit a tárca ugye elvár - joggal - egy ilyen intézménytől, az biztosítva van. Hogy ezt aztán milyen módon végzi az óvodapedagógus, azt szerintem érdemes rábízni, hiszen ha csak az alternatív intézményekre gondolunk, ugyanazt a tudást nagyon sokféle módon meg lehet szerezni. Nekem is jár gyerekem alternatív és úgymond rendes, klasszikus rendszerbe, lehet látni azt, hogy hogyan különbözik, mégis eljutnak ugyanoda.
Ezért a javaslat valóban, azt gondolom, megoldás egy nagyon kínos és nyomasztó problémára, és egypár ellenérvet is szeretnék gyorsan megcáfolni, mielőtt fölmerül. Felmerült az, hogy azért kell fölfele nyomni az iskolákba ahhoz, hogy be tudjanak érni a kötelező óvodáztatás kapcsán beérkező gyerekévfolyamok, hogy azért kell fölfele tolni az iskolákba a még adott esetben éretlen gyerekeket, mert kell a hely, és hát különben is - hallottuk ezt a kormányoldalról - divat lett, hogy a gyerekeket visszatartják az óvodában. Na most, konkrétan az adatok egészen mást mutatnak. Egy százalékot sem éri el a hétéves korú, tehát az úgymond visszatartott, divatból visszatartott gyerekek aránya az óvodában.
Ezért megint csak azt javaslom, hogy érdemes a budai környékről és a jómódú középosztálybeli környezetünkből kinézni, és megnézni azt, hogy mi a valóság. Mert lehet, hogy ez úgymond divat abban a körben, amire valaki rálát, de amint kilép ebből a körből, akkor látja, hogy ez konkrétan nem így van. Sőt, ha megnéz egy tudományos adatot, akkor is látja.
Tehát, azt gondolom, megcáfolható, hogy a szakemberhiány okozná a csanák problémásságát, megcáfolható, hogy visszatartják a gyerekeket. Viszont ebben az egész javaslatban most, amikor erről elkezdtünk egyeztetni, találtunk egy rejtett bombát ehhez kapcsolódóan. Az a hír járja, és kérem, hogy ezt cáfolják meg - remélem, megteszik -, hogy azzal együtt, hogy ezt esetleg, átgondolván az álláspontjukat, átengedik, vagy belátván azt, hogy férőhelyprobléma van, s megengedik, hogy családi napköziben is teljesíthető legye a kötelező óvoda, egyúttal megvonják az új, most nyitandó családi napközik normatív támogatását. Ez egy olyanfajta megoldás lenne, amitől a hideg végigfut az ember hátán, hiszen ez azt jelenti, hogy az államot kisegítő, az állam szolgáltatását, amit képtelen ellátni, ebben a helyzetében őt családi napköziként megsegítőket azzal büntetné, hogy elveszi tőlük a támogatást. Volt már ilyenre példa sajnos, nem vert ekkora hullámokat, ugyanis már eddig is megvonták az újonnan építendő csanáktól a normatív támogatást. Szeretném ezt elmondani, hogy ha bárki figyeli ezt a vitát, fogja azt fel, hogy az újonnan épülő családi napközik ma Magyarországon nem kaphatnak állami normatív támogatást már most sem, hacsak nem egy bizonyos TÁMOP programban, EU-s pénzből épültek.
Magyarul: aki ma magánerőből, a céges pénzből, valahogy az önkormányzat a saját kis forrásait összekapargatva, vagy urambocsá’!, nonprofit alapítványként összekapargat-kuporgat annyi pénzt, hogy átalakítson egy helyiséget az előírásoknak megfelelően, fog egy munkanélküli óvodapedagógust és két-három munkanélküli asszonyt, hogy teremtsen 4-5-6 munkahelyet, és teremtsen nappali ellátási helyet egy kis faluban, ahol csak pont ennyire van szükség, az ma az államtól fityiszt kap, és nem normatívát. Azt gondolom, ez rendkívül veszélyes vonal, és nagyon remélem, hogy nem az történik, hogy az egyik kezével ad a kormányzat, és azt mondja, hogy tessék, megoldjuk a problémát, lehet a csanában is teljesíteni a kötelező óvodáztatást, és a másik kezével gyakorlatilag kinyírja ezeket a csanákat.
(20.40)
Az időzítésről még egy percet. Pontosan azért kell látniuk a most csanát indítóknak, hogy mi lesz a normatív finanszírozással, hiszen 2013. május vége van, 2014 szeptemberében indul a kötelező óvodáztatás, és ezért legkésőbb idén ősztől ezeknek a vállalkozóknak, családoknak, nonprofit szervezeteknek, önkormányzatoknak, adott esetben cégeknek látniuk kell, hogy mire terveznek jövő ilyenkorra, elsősorban a szülőknek - én pontosan tudom, hogy nem hány hónappal, hanem évvel előre akartam és szerettem volna tudni, hogy hova fog járni a gyerek bölcsődébe, óvodába, iskolába -, a családi napközi előkészítőjének, aki most szeretne valahogy összeszedni pénzt erre, és nem tudja, hogy lesz-e erre pénz, és természetesen a gyerekeknek, akik most erről mit sem tudva már most 30 fős óvodai csoportokban vannak bizonyos környékeken, és fogalmuk nincsen arról, hogy a fejük fölött miben egyezkednek a felnőttek, csak azt konstatálják, hogy egyszerűen az életterük szűkül. Tavasztól őszig még istenes a helyzet, de télen nagyon súlyos a helyzet, mint ahogy azt bárki tapasztalhatja, ha bemegy egy olyan települési óvodába, ahol van munkahely, a nők tudnak dolgozni, és a gyerekek óvodába járnak már most is.
Köszönöm a figyelmüket. Arra kérem minden oldal frakcióit, hogy támogassák azt a javaslatot, ami - ahogy említettem - jó szándékú, praktikus. Azt gondolom, hogy az ellenérveket elég világosan tudta cáfolni, és nincs igazán épeszű és jó szándékú érv ellene. Én ezt gondolom ebben a pillanatban, és várom, hogy ha ilyen van, akkor mégis tárják elénk, és építsük bele ebbe a javaslatba.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a függetlenek soraiból.)
