MICHL JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

MICHL JÓZSEF
MICHL JÓZSEF (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Én is azzal szeretném kezdeni, hogy azt gondolom, nagyon félresiklana ez a történet, hogyha ilyen versenyt indítanánk az intézmények között. Semmiféle ilyen versenyről nem lehet szó.
Minden olyan gyermeknevelésre alkalmas intézmény hasznos a közösségnek, amelyben hozzáértők a jogszabályokat betartva és azokat a nevelési elveket betartva, figyelembe véve, amelyeket országosan megállapítottunk, végzik a munkájukat. Éppen ezért is valóban több helyen, több fórumon is előjött annak a lehetősége, hogy milyen módon lehetne a családi napköziket abban a tekintetben megerősíteni, ha szabad így fogalmazni, hogy az óvodáztatás időszakában is hasznos eszköz lehessen. Ezt az “is”-t azért szeretném aláhúzni, mert a családi napközik egyrészt már a bölcsődés korban is abszolút rendelkezésre állnak, és abban az időszakban is segíthetik a családokat, s ugyanígy az általános iskola időszakában is a családi napközik eredeti, első elgondolása is ez volt, hogy olyan időszakra is hozzon létre többletlehetőséget, hogy mondjuk, a nehezebben tanuló gyermekek számára, vagy azok számára, akiket különösen tehetségesnek tartanak, és többletfoglalkozást igényelnének, számukra egy külön eszközként rendelkezésre álljon az általános iskolai délutáni segítő munkára is. Ebbe a körbe illeszkedik természetesen az is, hogy az óvodai időszakban is a családok segítségére legyen. Ahol én polgármester vagyok, ott is több családi napközi működik, és elmondhatom, hogy mindegyik intézményfenntartó, közöttük egyház is van, igyekszik mindent megtenni azért, hogy a lehető legmagasabb színvonalon végezzék ezt a munkát.
Én magam is felemeltem a kezem, amikor ez a javaslat a bizottságban szóba jött, és támogattam, hogy itt a plenáris ülésen is meg tudjuk vitatni ezt a javaslatot, és ennek a szükségességét vagy a formáját véglegessé alakíthassuk. Ezért is ehhez kapcsolódóan szeretném a javaslatot a módosító indítványommal, a javaslatommal kiegészíteni és támogatni, ami azt jelenti, hogy meglátásom szerint az 5 éves kor már egy nagyon késői időszak arra, hogy a gyerekek óvodáztatása a hivatalos óvodában megtörténjen. Azt javasolom, hogy 4 éves korig lehessen ez a kiváltás.
A módosítómban még szerepel az, hogy a családi napköziben az érintett gyermek életkori sajátosságaihoz igazodva megvalósítják az óvodai nevelés országos alapprogramjában foglalt célkitűzéseket és feladatokat, vagyis ez is szerepeljen feltételként, amikor a családi napközi kiválthatja az óvodai nevelést.
Még egy szempontot javasolok megfontolásra, ez pedig az, hogy abban az esetben adjuk meg ezt a lehetőséget, hogyha azon az adott településen valóban nem áll rendelkezésre a gyermek elhelyezésére megfelelő óvodai férőhely. Azt gondolom, ezzel a kiegészítéssel támogatható ez a javaslat, és ilyen formában valóban egy újabb előrelépést tudunk tenni a gyermekek nevelésében, elsősorban az óvodai időszak alatt.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Révész Máriusz tapsol.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem