DR. HORVÁTH JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. HORVÁTH JÁNOS
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Vétkes lennék, ha nem járulnék hozzá egy-két adattal az elhangzottakhoz. Magam is börtönében voltam a hűség házának és a kommunista Andrássy út 60-nak. Tehát az Andrássy út 60-ban kétszer voltam politikai fogoly: a nyilasok idejében meg a kommunisták idejében is. Vagyunk néhányan, és jó dolog lesz az, ha ezek az élmények még inkább a történészek adattárába kerülnek.
Azután hozzáteszem Tarnai Richárd képviselő úr felszólalásához: az a Nyeste Zoltán, akit itt idézett, nekem igen jó barátom, együtt voltunk Nyeste Zoltánnal az Andrássy út 60. börtönében a nyilas időben is meg a kommunista időben is. Nyeste Zoltán és Horváth János, együtt voltunk. De ott voltak az akkori függetlenségi mozgalombeli többi társaink, mondhatnám a neveket: Kiss Sándor, aki a vezetőnk volt, B. Rácz István, Zimányi Tibor, Jónás Pál és így tovább. Szóval, voltak magyarok, akik megjártuk azt az utat egyénenként és csoportokban is.
Aztán legyen szabad emlékeztetni bennünket itt, hogy éppen az egyik jelentős történésze annak a világnak, az Amerikából idelátogató John Lukacs a napokban előadásokat tartott, a Gólyavárban tegnap, meg a Pázmány egyetemen erről a korszakról. Tehát mintha az Országgyűlés és a történészmesterség és mások is úgy kezdenénk tükörbe nézni, és ebből - úgy érzem - a nemzet gazdagabb lesz.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)
(12.20)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem