DR. TARNAI RICHÁRD

Teljes szövegű keresés

DR. TARNAI RICHÁRD
DR. TARNAI RICHÁRD (KDNP), a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A szemem előtt peregnek egy dokumentumfilm kockái, valamikor a kilencvenes években mutatták be ezt a dokumentumfilmet. Egy hölgy, Bárdy Magda beszélt ebben a filmben, és elmesélte, hogy őt éppen Auschwitzba deportálták a szocialisták, a nemzeti szocialisták a második világháború idején (Moraj a Jobbik soraiban.), ezt sikerült túlélni, és onnan sikerült hazatérni.
Aztán visszaköltöztek Veszprém megyében található nagypolgári házukba, és pár hét elteltével csengettek, jöttek az ávósok, most már a nemzetközi szocialisták, elvitték őket az Andrássy út 60-ba, kínozták, gyötörték ezt a zsidó házaspárt, a férjet halálra kínozták, a feleséget végül hazaküldték, deportálták, és a hölgy Ausztráliában telepedett le.
’93-ban Ausztráliában megismerte egykori kínzóját, Vajda Tibor elvtársat, aki éppen fogorvosként diploma nélkül fogakat helyezett be - valószínűleg volt rutinja ebben - ott, Ausztráliában, és ekkor történt meg az a gyalázat, amire talán emlékszünk, Horn Gyula szocialista-szabad demokrata kormánya idején, Kuncze Gábor belügyminisztersége alatt, Kuncze Gábor humánpolitikai vezetője a következő mondatot írta le egy hivatalos levélben: az ÁVH vizsgálati osztályán 1950-52 között nem volt megengedett a gyanúsítottak bántalmazása. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Szégyen és gyalázat!)
Aztán egy másik kép is elém ötlik. A kiegyezés után Magyarország fejlődésnek indul, Budapest soha nem látott léptékben fejlődik, épül az Andrássy út, épül a Hősök tere, és a polgári élethez nélkülözhetetlen házak épülnek föl, ahol családok laknak majd, ahol gyerekeket nevelnek, sok boldog perc, sok nehéz perc is, de egy normális polgári élet percei, órái, napjai, évei fognak történni. Ekkor épül fel, 1880-ban az Andrássy út 60. épülete is, egy normális, polgári életet biztosító házként, sok-sok családnak otthont adva. Aztán 1937-ben a Nemzetiszocialista Párt székházává válik ez az épület. És nem is olyan soká, 1944 októberében, amikor a sikertelen kiugrási kísérlet megtörténik Magyarország részéről, ekkor a nemzetiszocialisták kínzókamrákat és börtönöket rendeznek be ebben az épületben, és fél éven keresztül, Magyarország szovjet megszállásáig, kínzókamraként és börtönként működik ez az intézmény, tehát fél évig a nemzetiszocialisták alkalmazzák erre az alávaló célra.
Aztán 1945-56 között, tizenegy éven át a nemzetközi szocialisták ugyanerre a célra használják - természetesen kibővítik, hisz az igények nagyok -, és sok honfitársunkat kínoznak itt halálra, akár zsidó honfitársainkat, akár nem zsidó honfitársainkat. Milyen érdekes, hogy különböző hányattatások után végül KISZ-klub is, tehát a Kommunista Ifjúsági Szövetség klubja is működik ebben az épületben. Talán a sors fintora az, hogy sokan, akik ma a demokráciát tőlünk, Fidesz-KDNP-sektől, kereszténydemokratáktól féltik, talán éppen ezekben a KISZ-klubokban harcoltak az imperializmus ellen, és itt készültek fel az osztályharc következő állomására.
Tehát az Andrássy út 60., a most Terror Házaként működő múzeum épülete egy hányattatott sorsú épület. Amikor polgári demokrácia volt Magyarországon, akkor a nemzetet, a családokat szolgálta, amikor szocialista diktatúra volt Magyarországon, akár nemzetiszocialista, akár nemzetközi szocialista diktatúra, akkor pedig az emberek életének elvételére, tönkretételére törekedtek.
Javaslatunk azt a célt szolgálja, hogy a felsős iskolások ismerjék meg mindkét, de ugyanolyan diktatúrának a működését. Ismerjék meg azt, hogy semmiféle különbség nincs a diktatúrák között, és ismerjék meg azt a gyerekek, hogy mit is jelent egy embernek a fizikai megsemmisítése, mit jelent a lelki megsemmisítése, mit jelent a vagyonának elvétele, mit jelent tehát a gonosz megjelenése a társadalomban, mit jelent a gonosz megjelenése egy emberben.
Visszautalnék Steiner képviselőtársamra; higgye el, nincs különbség a kétfajta diktatúra között, hisz ugyanígy a nemzetközi szocialista, más néven kommunista diktatúra idején is az állam irányította ezt a gépezetet.
(10.20)
Az állam legfőbb vezetője volt ennek az irányítója, és alatta is mindenki az állam fontos pozícióit töltötte be. Tehát minden diktatúra ugyanolyan elven működik.
Javaslatunk azért a Terror Házára vonatkozik, hisz itt mind a kétfajta diktatúrát megismerhetik a gyermekek. Budapesten van, a fővárosban, könnyen elérhető. Tehát mindenki el tud ide látogatni. Ami nagyon fontos, az az, hogy van egy fényképcsarnok, aki járt ott, az tudja: az egyik oldalon szerepelnek az elkövetők, és aki ide eljut és felfedezi valamelyik hozzátartozóját, fejet hajthat ezek előtt a hősök előtt. De van egy másik fal is, ahol az elkövetők fényképe szerepel. Tudom, hogy sokan talán ezért ódzkodnak elmenni a Terror Házába, mert ki tudja, hogy hol fedezi fel valamely rokonát, ezen a falon vagy azon a falon, de akkor is a tisztánlátáshoz feltétlenül szükséges, hogy ne csak az áldozatok előtt hajthassunk fejet, hanem pontosan tudjuk, hogy kik voltak azok, akik ezeket a gyalázatos bűncselekményeket elkövették.
Hogy mi az indoka a javaslatunknak, az az egyszerű több ezer éves elv, amely szerint minden emberi élet egyenlő. Nem lehet különbséget tenni sem faji, származási alapon, sem pedig osztályalapon. Ha valakit meggyilkoltak, akkor higgyék el, őt nem érdekelte, hogy miért gyilkolták meg, osztályalapon vagy pedig faji alapon. Még egyszer szeretném aláhúzni és hangsúlyozni, hogy számunkra minden emberi élet egyenlő. Ez a politikai megnyilvánulásainkban és a kormányzat tetteiben is utolérhető. Gondoljunk csak arra, hogy a ’98 és 2002 között regnáló, Fidesz vezette kormányzat vezette be a holokauszt áldozatainak emléknapját és a kommunizmus áldozatainak emléknapját is. Következetesen akkor is azt mondtuk, hogy minden emberi élet egyenlő. A mostani Fidesz-KDNP-kormányzat pedig szintén következetes ebben a kérdésben. A büntető törvénykönyv módosításakor mindkét bűncselekmény, mindkét diktatúra tagadása tényállásként, büntető törvénykönyvi tényállásként szerepel, magyarul: büntetendő és üldözendő cselekmény akár a holokauszt, akár a kommunizmus bűneinek a tagadása.
Nagyon remélem, hogy a szocialisták letérnek arról az útról, amit korábban folytattak, hiszen emlékezzünk vissza, 2010 elején mi történt: a holokauszt tagadásának bűncselekményét az akkori Bajnai Gordon vezette kormányzatot támogató szocialisták megszavazták, azonban arra a fideszes módosító javaslatra, amely kiegészítette volna ezt a kommunizmus bűneinek tagadásával, nemet mondtak. Aztán persze a 2010-es választás eredménye kapcsán a helyére kerültek a dolgok, és jogszabályalkotásban is megjelent az az elv, hogy minden emberi élet egyenlő. Remélem, ezt önök is, szocialisták is így fogják gondolni, talán így gondolják.
Hogy miért kell ezeket az intézkedéseket meghozni, emlékezzünk vissza, 2004 egy hűvös napján jártunk, amikor is a szocialisták akkori fenegyereke, üdvöskéje, Zuschlag János elment a Terror Házához. Elment a Terror Házához a barátaival, elvtársaival együtt, és ott a holokauszt idején meggyilkolt zsidó honfitársaink halálán viccelődött. Hogy ennek a viccelődésnek mi volt a következménye, tudjuk, ám az akkori reakciók nagyon furcsák voltak. Nyakó képviselőtársunk, aki jelenleg is az MSZP képviselője, azt nyilatkozta, hogy otrombaság, hogy egy beszélgetésbe bárki is ízléstelen tartalmat akar belemagyarázni, rossz az, aki rosszra gondol.
Azt gondolom, senki nem akart semmit belemagyarázni. Ártatlanul megölt magyar zsidó honfitársaink emlékével játszani nem lehet, hiszen még egyszer mondom, minden emberi élet egyenlő. Az pedig egy érdekes dolog, hogy miután Zuschlag úr elmondta ezeket a vállalhatatlan mondatait, felhúzott egy pólót, és a pár nappal későbbi antirasszista tüntetésre hívta az embereket, akik az akkor ellenzékben lévő Fidesz állítólagos rasszista megnyilvánulásai ellen akartak tiltakozni. Azt gondolom, hogy a tettek és a szavak sokszor a szocialistáknál élesen elkülönülnek, és érdemes lenne e tekintetben egy önvizsgálatot elvégezni.
Végül egy idézettel szeretném zárni expozémat. Nyeste Zoltán mérnökember volt, aki az antifasiszta diák-ellenállási mozgalom tagja volt a második világháború idején, tehát mindent megtett azért, hogy a nemzetiszocialisták innen, az országból mihamarabb távozzanak. Ő a következőt nyilatkozta: “Politikai fogoly voltam az Andrássy út 60-ban 1944 végén is meg 1948-ban is, Szálasi meg Hitler, és Rákosi meg Sztálin alatt is, és meg kell mondjam, hogy a két társaság között nincs különbség. Az ávós nyomozók éppoly kegyetlenek voltak, mint a nácik és a nyilasok és fordítva. De egy különbség mégis volt: a náci nyomozók azt akarták tudni, amit elkövettem, kínoztak, de tényeket akartak; az ávósokat nem érdekelte a valóság. Nem arra vallattak, amit elkövettél, hanem azért kínoztak, hogy vállald el, amit ők kitaláltak, egy előre kitalált, megtervezett, abszurd bűnt akartak a nyakadba varrni.”
Hogy tehát a gyermekeinknek miért kelljen elmenni a Terror Házába, és miért kelljen megismerni mind a két, Magyarországot sújtó szocialista diktatúrát, a nemzetiszocialista és a nemzetközi szocialista diktatúrát is, azt hiszem, ez az idézet mindennél világosabban elmondja, mert mi hisszük azt, hogy minden emberi élet egyenlő, és hisszük azt, akár Nyeste Zoltán szavait idézve, hogy a két társaság között nincs különbség. Kérem ezért, hogy fogadják el a javaslatunkat.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem