DR. TARNAI RICHÁRD

Teljes szövegű keresés

DR. TARNAI RICHÁRD
DR. TARNAI RICHÁRD (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! A vitában elhangzottak csak megerősítettek abban, amit az expozémban jeleztem, és továbbra is fenntartom azt a véleményem, hogy a javaslatunk célja - amely arra irányul, hogy a Terror Háza Múzeumot minden iskolás meg tudja látogatni, és ez a lehetőség adassék meg nekik - két indokból fakad. Az egyik az, hogy minden emberi élet egyenlő. Ha valaki ebben különbséget próbál tenni, és valaki csak az egyik fajta diktatúrát próbálja meg elítélni - mint ahogy az 2010 elején megtörtént már a parlamentben -, és a kommunizmus tagadását nem tekinti bűncselekménynek, akkor ott valami gond van. Ezért kértem szocialista képviselőtársaimat, gondolják át, hogy a későbbiekben is fenntartják-e a 2010 elején meglévő álláspontjukat, miszerint különbséget tettek a két diktatúra között.
A másik fontos dolog pedig az, hogy a lehetőség a gyerekeknek a diktatúrák megismerését vonzza magával, így elkerülhetjük azokat a kisiklásokat, amelyeket annak idején Zuschlag János ominózus megjegyzései jelentettek, tehát az érzéketlenséget a diktatúrákkal szemben.
Harmadrészt pedig rögzíteni szeretném itt a parlamentben is, hogy mindkét diktatúra, ami Magyarországon végigment, szocialista diktatúra volt. Az egyik egy nemzetiszocialista diktatúra, a másik pedig egy nemzetközi szocialista diktatúra. Tehát azok a megközelítések, amik elhangzottak a vitában, hogy volt egy jobboldali diktatúra és volt egy baloldali diktatúra, nem igazak. Mind a két diktatúra szocialista diktatúra volt. Úgy is össze lehetne foglalni, hogy a szocializmus története Magyarországon a diktatúrák története. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem