KŐSZEGI ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

KŐSZEGI ZOLTÁN
KŐSZEGI ZOLTÁN, a nemzeti összetartozás bizottságának előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Mindenekelőtt a nemzeti összetartozás bizottsága tagjaként szeretném elmondani azt, hogy én személyesen is fontosnak tartom azt, hogy minden magyar polgár, különösen a felnövekvő generáció minden tagja egészséges nemzeti öntudattal rendelkező polgárként vegyen részt a magyar társadalom építésében majd a jövőt illetően. És nagyon fontosnak tartom azt, hogy Magyarországon vallásra, fajra, politikai meggyőződésre való tekintet nélkül mindenki megtalálja a helyét ebben a nemzetben, ebben a hazában, ebben az országban, és hogy valóban kiteljesedjen a nemzeti összetartozás. Ehhez fontos az, hogy minden történelmi ismerettel rendelkezzenek a felnövekvő generációk, különösen objektív ismeretekre tegyenek szert a magyar történelem árnyas vagy sötét időszakairól is.
A nemzeti összetartozás bizottsága 2013. május 13-án kijelölt bizottságként megtárgyalta a H/10960. számú, a diktatúrák által intézményesített gonoszság, valamint a történelem a jövő nemzedékek számára történő objektív bemutatásáról szóló országgyűlési határozati javaslatot. A bizottság 9 igen szavazattal és pusztán egyetlen tartózkodással támogatta a javaslatot, miután meghallgatta dr. Tarnai Richárdot, az egyik előterjesztőt, és azt javasolja az Országgyűlésnek, hogy tárgyalja meg, támogassa és fogadja el ezt az országgyűlési határozatot. Azt kívánom, ezzel járuljunk hozzá ahhoz, hogy a nemzeti összetartozás minél előbb és minél szélesebb körben megvalósuljon hazánkban.
Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem