NOVÁK ELŐD
NOVÁK ELŐD
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Rácz Sándor gyászmiséjéről érkeztem vissza a vitának erre a szakaszára - korábban az előterjesztéseket volt módom itt még meghallgatni -, és bizony elgondolkoztam azon, hogy Rácz Sándor, aki 25. születésnapján szembesült azzal, hogy életfogytiglani börtönbüntetésre ítélik, ő mégis erőt tudott meríteni további hosszú, szép életéhez. Így azt gondolom, hogy nekünk is erőt kell merítenünk, akármilyen reménytelennek is tartjuk sokszor antikommunista követeléseinket, hiszen hozzá képest rózsás a helyzetünk. Erőt kell merítenünk, és el kell mondjuk számtalan alkalommal ezeket a követeléseinket, még akkor is, ha reménytelennek tűnik, ha úgy tűnik, hogy süket fülekre talál még a jelenlegi kormánypártok soraiban is.
Hiszen persze, örülünk akkor, amikor legalább a recski munkatáborokra vonatkozó javaslatunk egy leszavazás után, a kettős mércére való figyelemfelhívásunk után végül azért így vagy úgy, ha nem is kötelező jelleggel, de legalább ajánlott tantervként idekerülhet az Országgyűlés napirendjére, még ha nem is tévéközvetítési időben, persze, ennek örülünk. De emlékeztetnünk kell azért a legfontosabb követeléseinkre vagy akár arra az ide talán legszorosabban köthető és még csak a három legfontosabb antikommunista követelésünk közé nem is sorolható, de mégis szimbolikusan fontos és idetartozó antikommunista elvárásunkra, hogy az ország egyetlen 1956-os múzeumának, amely Kiskunmajsán található, amelyet Pongrátz Gergely alapított, tehát ennek az ország egyetlen 1956-os múzeumának adjanak végre állami támogatást, mert azért abszurd az, hogy itt mi mindenre fizetnek ki, például az 1947-es párizsi békeszerződésből eredő jóvátétel címén még mindig évről évre milliárdokat fizetünk ki. A költségvetésben külön sorként nevesítve szerepelhet egy ilyen. Tehát nem történelemtankönyvekben, hanem a magyar költségvetési törvényben évről évre ilyen sorokkal találkozunk, miközben az ország egyetlen ’56-os múzeuma nem kap állami támogatást.
És bizony Recsken is volt nekem is alkalmam személyesen is megtapasztalni, hogy azért egy eléggé lepusztult emlékhelyről van szó, amire ráférne a modernizálás, hogy azért akár a most sokat emlegetett Terror Háza Múzeummal, akár mondjuk, a Petőfi Irodalmi Múzeummal lehessen egy lapon említeni, hogy olyan modern, multimédiás, a fiatalok számára is érdekes és nem csak az idősek számára egyfajta emlékhely legyen. Azt már az előterjesztő, Vona Gábor elmondta, hogy bizony a kormánynak ilyen téren feladata, kötelessége lenne, azt gondolom, erre az emlékhelyre is költeni, sok más egyéb mellett volna erre is lehetőség.
Én ebben a napirendben kifejezetten az antikommunista követeléseinkről szeretnék tehát itt a recski munkatáborok kapcsán beszélni. Persze, lehetne beszélni arról is, hogy külföldi múzeumlátogatást tegyünk kötelezővé az iskolásoknak, gondolok itt természetesen a legnagyobb tragédiára, Trianonra, és a Versailles melletti Trianon-kastély meglátogatását is természetesen lehetne - mint a magyarság legnagyobb tragédiáját - akár kötelezővé tenni. Sok ilyet hozhatnánk ide az Országgyűlés elé, de már persze ennek is örülünk.
Örülünk ennek is, és voltak eddig is kisebb-nagyobb sikereink, hiszen hosszú nyomásgyakorlásunk után a hazaáruló Károlyi Mihály szobrát végre eltávolították az Országház mellől. Igaz, Siófok fideszes vezetése visszaállította saját közterületükre. Sőt, a főváros szívében lévő, a budapesti Kossuth térre árnyékot vető, önkényuralmi jelképeket is megjelenítő obeliszk pedig sajnos még mindig marad. Bár azért legalább arra büszkék lehetünk, hogy a szabadságról elnevezett szomszédos téren 2004 óta kordonok közé kell zárni ezt a kommunista gyalázatot a népharag elől. Tehát vannak itt bizony még olykor szimbolikus követeléseink.
Mégis talán maradjunk a legfontosabb három antikommunista követelésünknél, amelyről e napirend kapcsán mindenképp kell beszélni, hiszen szépségtapaszként beemelhetünk a Nemzeti alaptantervbe valamiféle emlékhely-látogatást, ami fontos előrelépés annak érdekében, hogy a következő generációk talán már akár ne szavazzanak be ide, az Országgyűlésbe egykori kommunista vezetőket. Mégis joggal fogalmazzuk meg azt a lusztrációs követelésünket, amit a velünk együtt rendszert váltó országokban komolyabban vettek. Legutóbb néhány éve még Romániában is bevezették, hogy eltiltják a közélettől azokat, akik az előző rendszernek voltak állami vezetői.
Mert elképesztő az, hogy például az MSZMP Központi Bizottságának egykori tagjai közül többen is itt ülhetnek még most is az MSZP padsoraiban. Elképesztő az, hogy az egykori cenzor Lendvai Ildikó vagy az egykori KISZ központi bizottsági tag Gyurcsány Ferenc… - hiszen nem mindenféle KISZ-titkárt meg párttitkárt akarnánk mi nyilván kizárni a közéletből, pláne nem minden MSZMP-tagot, de azért valahol meg kell húzni a határt. És mondhatjuk azt, hogy aki egy MSZMP KB-tag volt, annak ne legyen keresnivalója nemhogy, mondjuk, miniszterelnöki székben, vagy akár csak országgyűlési képviselői mandátumot ne tölthessen be, de polgármester se lehessen, állami cég élén se lehessen, és bizony sorolhatnánk még azokat az állami vezetőket, különösen, akik a diktatúrát kifejezetten működtették, mondjuk, akik a besúgórendszert üzemeltették, hogy azok ne tölthessenek be ilyen tisztségeket.
De kik ezek? Nem tudhatjuk, hiszen itt van máris a másik legfontosabb antikommunista követelésünk: az ügynöklisták feltárása, köznyelven szólva; egy kicsit precízebben szólva az állambiztonsági múlt feltárása. Hiszen 2060-ig titkosították azt a 19 mágnesszalagot, amelybe egyébként még azok a szakértők sem tekinthetnek be, akik például a kommunista luxusnyugdíjpótlékok felülvizsgálatáról döntenek. Ezért továbbra is érdeklődve várjuk, hiába kérdeztem Navracsics Tibort a keddi napon, nem adott választ arra, hogy mi alapján tudják ma a kommunista érintetteket kategorizálni, listázni, ahogy tulajdonképpen megtették ezzel a 109 névvel, miközben továbbra is titkosak ezek az ügynöklisták, a múlt feltárásával még mindig adósak. Nem hajlandók erre.
Persze hallottunk hírt, például a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról, ugye. Ezt önök dobták be, tisztelt kormánypárti képviselők, amikor már nagyon szorult a hurok, és már a társadalom széles körében igény mutatkozott meg az állambiztonsági múlt feltárására, akkor úgymond lepasszolva a felelősséget, azt mondva, hogy ez nem is az Országgyűlés hatásköre, létre akartak hozni egy ilyen időhúzást szolgáló bizottságot, a Nemzeti Emlékezet Bizottságát.
Itt volt bizony a kormánypárti ígéret, idézem: “Június végéig létre kell jönni a Nemzeti Emlékezet Bizottságának” - hirdette a Heti Válasz cikkének címe még tavaly márciusban. Tehát tavaly június végéig létre kellett volna jönnie ennek, és a Fidesz honlapján is olvashattuk ezt MTI-hírben. Persze, ebből az időhúzást célzó ígéretükből, bizottságukból sem lett sajnos semmi. Hivatalosan ma még nem tudhatjuk, jogilag nem is mondhatjuk, hogy például az egykori ügynök, Martonyi János Marosvásárhelyi fedőnéven III/II-es informátorként írt jelentéseket külföldi útjairól. Az ilyen, akár a kormányban lévő spiclik miatt nem engedik feltárni az állambiztonsági múltat. (Kontur Pál: Na! Na!) Ezért a Fidesz honlapján is megtalálható hírből, miszerint tavaly június végéig létre kell jönnie a Nemzeti Emlékezet Bizottságának, ebből kérem szépen, nem lett semmi.
Nem is csoda, hiszen mi már azt megelőzően, 2011. december 23-án javasoltuk, pontosabban hamarabb javasoltuk, de akkor volt az a szavazás, ami a jelenlegi ciklus talán legmegosztóbb szavazása volt a kormánypártok soraiban, ugyanis 55-en szavaztak a frakciófegyelemmel szemben, amikor a Jobbik az ügynöklisták feltárását indítványozta. Konkrétan a Nemzeti Emlékezet Bizottságának kötelező feladatául szabtuk volna, tehát nem rájuk bízzuk, hogy majd azt csinálnak, amit akarnak, tanulmányokat adnak ki, hanem kötelező feladatául szabtuk volna ennek az egyébként sóhivatalnak, hogy az ügynöklistákat bizony hozza nyilvánosságra. Nem elég áttolni a felelősséget rájuk, hogy ott majd úgy döntenek az ilyen Boross Péterek és más nagy, hivatásos lebeszélő emberek, akik eddig az ügynöklisták feltárásának legnagyobb gátjai voltak.
Azt gondolom, hogy rendkívül fájó és persze beszédes is az, hogy például az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgató-helyettesévé is a rendszerváltást kisiklató SZDSZ-MDF-paktum egyik aláíróját nevezte ki Kövér László néhány éve. Emiatt is csak a Jobbik tiltakozott, mindenki más megszavazta Kónyánét az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságában. Ezek bizony beszédesek, nem csoda, hogy ma még nem tudunk akár muzeális keretek között sem teljesen szembenézni a múlttal, mert lehet azzal rémisztgetni itt a szocialista képviselőket, hogy a Terror Házában lehet, hogy valamelyik rokonuk képét megtalálják a falon, azonban még mindig a teljesség igényével nem tudunk a múltba nézni, nem tudjuk, kik voltak annak a rendszernek a legnagyobb, nemhogy haszonélvezői, de tulajdonképpen népnyúzói. Tisztelt kormánypárti Képviselők! Én arra kérem önöket, hogy az ügynökkérdés rendezésével ne várják meg a Jobbik kormányra kerülését.
Végül röviden szólnék a kommunista luxusnyugdíjak ügyéről is, hiszen sajnos ez továbbra is aktuális, mindenféle kormányzati szemfényvesztés ellenére. Hiszen nem elég, hogy a határidő kitolásával oldotta meg azt a mulasztásos törvénysértést Navracsics Tibor, miszerint a kommunista nyugdíjpótlékokat már meg kellett volna vonni, hanem még jelenleg is csak az érintettek tizedéről állapította meg, hogy azok méltatlanok. Sőt, mindezek tetejébe mondjuk ki, hogy Biszku Bélát például, de akár Mátsik Györgyöt sem érinti ez a javaslat, aki Mansfeld Péterre halálos ítéletet kért, hiszen ez csak a kommunista kitüntetések után járó nyugdíjpótlékokat érinti, évente összesen maximum, ha nemcsak a tizedétől vonnák meg, akkor 200 millió forintról beszélhetnénk, akik alanyi vagy özvegyi jogon ilyen juttatásokat kapnak.
(13.50)
Azonban az évi több milliárd forint, az a több ezer ember, akit valóban érinthetne átfogóan a javaslat, még mindig röhög a képünkbe Biszku Bélával együtt, aki korábban kerülte a reflektorfényt, félt, hogy valódi elszámoltatásra is sor kerülhet, de végül még Kádár János nyilvános szoboravatásán is megjelent, mert ide jutottunk.
Arra kérem önöket, hogy a minden héten napirendre-vételi szavazásra kerülő, kommunista luxusnyugdíjakat rendező nyugdíjtörvényt módosító javaslatunkat végre egyszer vegyék napirendre, és akár módosító javaslatokkal felvizezve, de valahogy végre elfogadni szíveskedjenek, mert az tarthatatlan, hogy Biszku Bélának nemhogy elszámoltatástól, hanem még előzetes letartóztatástól sem kell félnie, még mindig itt élhet közöttünk, és élvezheti annak a népnyúzó tömeggyilkos munkásságának a jutalmát, amit önök havi több százezer forinttal jutalmaznak.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)
