PÁLFFY ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

PÁLFFY ISTVÁN
PÁLFFY ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Hogy ne volnánk közös nemzet? Lendvai Ildikónak szeretnék válaszolni. Minden tiszteletem a családtörténetéé, már csak azért is, mert valahol össze is találkoztak szüleink.
De azért nem vagyunk közös nemzet, mert Lendvai Ildikó a 2-es villamos kanyarodását ideológiai kérdéssé transzponálja. Tehát ha a Kossuth téren a villamos úgy kanyarodik, ahogy ’44-ben, akkor nyilvánvaló, hogy a Horthy-rendszert akarjuk visszaállítani. A probléma itt van, tisztelt képviselő asszony, ezért nem vagyunk közös nemzet, mert egy ilyen ügyben sem tudunk úgy gondolkodni, hogy milyen célt szolgál a nemzet főterének megújítása.
Azonkívül pedig, ugye, nincs megfelezett történelem. Van a családok, az egyének történelme, van a hivatalos, hivatásos történetírás, ami a tényekre alapul, és igen, van a politikának olyan joga, hogy a történelmet használja. Ez természetes dolog, ezt egyikünk sem fogja elvitatni. Azért érezheti ön, hogy féloldalas a történelem, mert az áldozatok még mindig a hóhérokkal együtt dolgoznak sok esetben, és ez okozza azt a frusztrációt is.
A KDNP-vel kapcsolatban pedig azt mondta, hogy nem helyesen értékeli a szülők és a tanárok egy része, hogy ez volna a határozati javaslat indoklásában. Igen, valóban, a ’60-as, ’70-es, ’80-as években sok tanár olyan képzést, olyan oktatást kapott, amelyben éppen ezekről a diktátumokról, diktátorokról, ezekről az önkényuralmi rendszerekről csak egyoldalú tanítás jelent meg, csak egyoldalú oktatás volt, és nagyon sok szülő sajnos csak ennek lehetett részese. Ezt korrigálja a javaslat, ezért támogatjuk a Terror Háza látogatását.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok és a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem