RÉVÉSZ MÁRIUSZ

Teljes szövegű keresés

RÉVÉSZ MÁRIUSZ
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Osztolykán Ágnes azt mondta, hogy ilyen vitára számított. Összességében inkább pozitívan élem meg, ami a parlamentben történik most, mert szerintem nagyjából egy irányba mutatnak a gondolatok.
Ugyanakkor természetesen vannak vitakérdések köztünk, bár úgy tűnik, hogy a parlament döntő többsége el fogja fogadni a benyújtott határozati javaslatokat. Az egyik ilyen kérdés kétségkívül Nyirő József személye. Nyirő József egy nagyszerű magyar író volt. Azt gondolom, hogy helye van a Nemzeti alaptantervben, egyébként az állításokkal szemben nem volt a nyilaspárt tagja, a parlamentnek kétségkívül tagja volt. De azért azt kell mondjam, hogy messzire vezetne, mondjuk, az a vita, ha azokat, akik a diktatúra parlamentjeiben szerepet vállaltak, kitiltanánk a közéletből.
Volt a magyar közéletben nemrég egy olyan miniszterelnök, aki egy szemlőhegyi villából járt be dolgozni, amely villa tulajdonosa szintén egy diktatúrában vállalt nem igazán pozitív szerepet. Azt gondolom, hogy Nyirő Józsefet is az írói tevékenysége alapján kell megítélni.
Vannak például olyan zeneszerzők, Wagnert mondhatnám, akiről szintén politikai nézeteit tekintve fel-felvetődnek különböző viták, de a zeneszerzői nagyságát egyébként senkinek nem jut eszébe vitatni. Köszönöm szépen.
Úgyhogy azt gondolom, hogy szerencsés lenne visszatérni egyébként a témához, mert a témában, többé-kevésbé úgy látom, tisztelt képviselőtársaimmal egyetértünk. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem