DR. GYÖRGY ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. GYÖRGY ISTVÁN
DR. GYÖRGY ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mindenekelőtt arra szeretnék magyarázatot adni Szilágyi György képviselő úrnak, hogy nem a tiszteletlenségem vagy az elhangzottak negligálása okán nem szóltam, azokra a kérdésekre nem külön válaszoltam, és nem hagytam még időt arra önöknek, hogy újabb kérdéseket tegyenek föl, mert nem adnám meg önöknek a tiszteletet, vagy nem tartanám fontosnak ezt a témát. Itt mindenről szó esett most egyébként, az elmúlt egy órában, sítalpas kerékpárról, ingázásról, munkanélküliségről, Kossuth térről, környezetvédelemről, finanszírozási kérdésről, kerékpárút-építésről, P+R építésről. Egyes képviselők elmondták a véleményüket, amiben sok, nagyon hasznos dolog elhangzott.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ez nem a Fővárosi Közgyűlés, és a legnagyobb tisztelet hangján mondom ezt most. Azt, hogy lesz-e gyerekülés a biciklin, s a többi, nem az Országgyűlés dolga eldönteni - a Fővárosi Közgyűlésé. A Fővárosi Közgyűlésben ott van az önök frakciója, ott ugyanúgy elmondhatja. Nem másról van szó, mint egy olyan törvényjavaslat benyújtásáról, ami megteremti az alapját, hogy Budapesten egy közösségi kerékpár-, bérbiciklirendszer bevezethető legyen. Erről van szó. Amit önök elmondtak, nagyon sok jó javaslat, hasznosítható ötlet van, ezt majd a Fővárosi Közgyűlésben hasznosítani fogjuk.
De meg kell mondanom önöknek, hogy itt alapvető filozófiai kérdésekben önök is vitatkoztak egymással. Hiszen amikor ön elmondja, hogy a Nagykörúton hogyan lehet kerékpározni, meg az autókat hogyan akadályozzák a kerékpárosok, az derül ki, hogy itt egy alapvető filozófiai kérdés fölmerül, egy közlekedésfilozófiai kérdés. A városnak megítélésem szerint nem az a dolga, hogy autófolyamokat keletkeztessen, és azt engedje átözönleni önmagán. Természetesen fontos az, hogy az egyéni közlekedés, a kerékpáros közlekedés, a közösségi közlekedés, személygépjárművel történő közlekedés és az áruszállítás, és ebben a preferencia-sorrendben, egyformán figyelembe legyen véve akkor, amikor a város közlekedéspolitikáját, az infrastruktúra-kérdéseket és az eszközfejlesztési kérdéseket figyelembe vesszük. De mindenképpen hangsúlyozni kell, hogy ez a város akkor semmiképpen nem lesz lakható, ha a kerékpárosokat, mondjuk, ellenségnek tekintjük. Nem mondom, hogy ezt önök mondták, de van ilyen szemlélet is.
Elhangzott itt persze sok javaslat, infrastruktúra-fejlesztésről, s a többi. Egyetértek vele. De ez a javaslat most nem erről szól. A város foglalkozik is ezzel. Kőbányán például korábban kiépült kerékpárút a Sportliget és a Népliget között, a Kőbányai út mellett, az Albertirsai út mellett, most is, az új fejlesztésekhez, mindenhol, ahol csak lehet, hozzákapcsoljuk a kerékpárutat. Csepelen is. Az Andrássy úton átalakítottuk az előző önkormányzat idején elhibázott kerékpárutat, és ha felújításra fog kerülni a Kossuth Lajos utca, akkor minden szándékunk az, hogy ott is megépítsük a kerékpárutat.
P+R parkolók is kellenek, tökéletesen igazuk van. A tavalyi esztendőben hét P+R parkoló építéséről döntött a Fővárosi Közgyűlés. Sajnálattal azt kell mondanom, hogy húsz év lemaradását mi két esztendő alatt nem tudtuk bepótolni. Ha ezért hibáztathatók vagyunk, akkor ezt a marasztalást elfogadom. De azt gondolom, hogy az a közlekedéspolitika, az a filozófia, amivel ma a városban gondolkodunk, talán nem teljesen rossz irány.
Hogy mennyibe került, ez elhangzott végül is az ön hozzászólásában. Én itt sem gondoltam azt, hogy részletesen kellene ezt a BUBI-programot ismertetni, hiszen, még egyszer mondom, ez a Fővárosi Közgyűlés feladata, nem pedig az Országgyűlésé. Az Országgyűlésben jogalkotás történik, jogszabályi keretek meghatározása, amely alapján majd az önkormányzat rendeletet alkot. És még egyszer a legnagyobb tisztelet hangján mondom, hogy az elhangzott javaslatok közül nagyon sok olyan van, ami okszerű, ésszerű, figyelembe veendő, de nem ennek a vitának a tárgyát képezi.
Az, hogy mennyi pénzt költött vagy költ a Fővárosi Önkormányzat ennek a kommunikációjára, önöknek pontosan kell tudniuk, hiszen ott tartja ön is a kezében ezt az előterjesztést, hogy 900 millió forint európai uniós támogatást kap a főváros ennek a projektnek a megvalósítására. Még azt is elmondta, hogy mennyi önrészt fogunk fizetni. Akkor nyilván azt is pontosan tudja, hogy egy európai uniós projektnél kötelező kommunikációsköltség-arány van, amit be kell építeni. Hogy ez ellen néha a józan ész is tiltakozik, mert olyan mértékű, osztom ezt a véleményét. Ettől még ezeket az európai uniós szabályokat nem tudjuk megsérteni és áthágni.
Az pedig, hogy a kerékpárok milyenek legyenek, meg mennyire különböznek, meg van-e kereke a kerékpárnak, úgy gondolom, valóban nem a tisztelt Ház feladata, hogy részletesen foglalkozzon és megbirkózzon itt ezekkel a kérdésekkel. Ha önöknek további javaslatuk van, nagyon szívesen vesszük, akár a fővárosi frakcióban, akár pedig azon kívül is.
Szeretnék valamit még elmondani. Itt az infrastruktúra kérdése kapcsán tényleg sok minden fölmerült, a kerékpáros-társadalom, egyáltalán a kerékpározási kultúra kérdése. Kerékpározási kultúra kerékpárosok nélkül nem lesz. Az biztos, hogy idő kell hozzá, Staudt képviselő úr ezt nagyon helyesen elmondta, hogy ha nem kezdjük el, akkor nyilván nem is fog kialakulni. Az elmúlt években nagyon komoly fejlődés van egyébként a kerékpárhasználat terén. Sokan ülnek bringára. Valóban vannak olyan helyek, sőt sok ilyen van, ahol kerékpárút nincs kiépítve, de ott a KRESZ szabályai érvényesek, és nyilván az lenne a cél, hogy egész Budapest területén kiépüljön a kerékpárút-hálózat, de hangsúlyozom, anyagi források és az idő rövidsége ezt azért még nem tette lehetővé, hogy ennek a feltételrendszernek eleget tudjunk tenni.
Amit még szeretnék mondani. Bizonyára tudják önök, hiszen köztudomású, hogy a Critical Mass minden évben tart egy figyelemfelhívó demonstrációt, ahol éppen a politikai döntéshozóknak hívja fel a figyelmét a kerékpáros-társadalom jogos igényeire. Nem tudom, tudják-e, hogy a Critical Mass az idén, néhány héttel ezelőtt bejelentette, úgy döntöttek, hogy Magyarországon az elkövetkezendő években nem tartanak ilyen demonstrációt, ahol egyébként 70-80 ezer kerékpáros emelte a feje fölé a kerékpárját jelképesen és figyelemfelhívásként a döntéshozók felé. Mert azt mondták, hogy ami történt Budapesten, és ami történt az országban, az számukra elfogadható, meggyőző, és ha ez az irány így folytatódik, akkor nem is tartják szükségesnek, hogy a Critical Mass keretén belül legyen figyelemfelhívás. A kerékpáros-szervezetek, civil szervezetek a tárcával való megfelelő párbeszéd során képesek az érdekeiket érvényesíteni.
(17.10)
Ezt nem én találtam ki, ez így van, ezek civil szervezetek, és nagyon sok olyan kerékpáros van, aki egy ilyen rendezvényre elmegy. Ha ezen mosolyognivaló van, én ezt nagyon sajnálom. Én biztos őket nem nevetném ki. Gondolom, képviselő úr sem őket neveti ki. (Szilágyi György: Nem őket nevetjük ki!) Ha pedig engem nevet ki, ahhoz joga van. (Szilágyi György: A jegyzőkönyv miatt, nem őket nevetjük ki, hanem azt, ami történt. - Az elnök csenget.) Igen, ezért mondom, ehhez önnek joga van, hogy ezt kinevesse. Ha a Jóisten megadja önnek a… (Szilágyi György: A…? - Az elnök csenget.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem