DR. STAUDT GÁBOR

Teljes szövegű keresés

DR. STAUDT GÁBOR
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Csak néhány gondolatban, mondatban szeretném kiegészíteni Szilágyi György képviselőtársamat, aki nagyon szépen körbejárta és kifejtette azt, hogy mik azok a fenntartásaink, amiket el szeretnénk mondani, hogy jobbá tegyük ezt a rendszert. Mert természetesen az alap-kiindulóponttal maximálisan egyet tudunk érteni, sőt már régóta szorgalmaztuk egy ilyen biciklis rendszernek a létrehozását.
De nagyon fontos, és örülök egyébként, hogy ezt az előterjesztés is tartalmazza, és az előterjesztő részéről is elhangzott, hogy itt a közösségi közlekedés részeként gondoljunk ezekre a biciklikölcsönzőkre. Hiszen nagyon sokan gondolhatják azt, akik esetleg nem gondolják kellően végig a témát, hogy ez egyfajta turisztikai látványosság vagy egyfajta turisztikai eszközként funkcionál, külföldi vagy magyar turisták részére egy jó attrakció, hogy lehet biciklit bérelni és körbekerekezni a városban, de a fő funkciója, és ami miatt ezt Nyugaton is nagy számban használják, az egyáltalán nem ez, hanem valóban a közösségi közlekedés kiváltására vagy annak elősegítésére való alkalmazás.
Ahogy az egyébként számos nyugati példa és nagyváros esetében tökéletesen működik, bár nem tudom, hogy milyen mértékben támaszkodtak azokra a tapasztalatokra vagy keresték meg az ilyen rendszereket alkalmazó nagyobb városokat, de sok olyan apró, technikai probléma merülhet fel, ami az egész rendszernek a megfelelő működését veszélyeztetheti vagy tulajdonképpen el is lehetetlenítheti.
Például, hogy mondjak egy egyszerű példát; ez Párizsban, és gondolom, egyébként más nagyvárosokban is nagyon komoly feladat a rendszerben, amit meg kell valósítani, hogy az így bérelt és ezekről az állomásokról elvitt biciklik, egy másik állomáson leadva, bizonyos helyeken általában felgyűltek. Tehát jó pár állomáson hiány keletkezett, általában a belvárosi részekről tűntek el, tehát nem ellopták őket, hanem igénybe vették ezt a szolgáltatást, és mondjuk, a külvárosban tették le ezeket. Ez egy természetes folyamat, és a használói, vásárlói szokásokat foglalja magában; feltételezhetően Budapesten is ilyen irányú folyamatok kialakulnak. Ezért egy külön rendszert kell arra alkalmazni, hogy ezeket a bicikliket visszavigyék a belvárosba, hiszen ha előáll egy olyan helyzet, hogy mindig kifelé áramlanak a biciklik, akkor nem érünk el azzal semmit, hogyha kívül hatalmas számú biciklik állnak rendelkezésre, viszont a belvárosban nem lesz, ez megbéníthatja a rendszert. Tehát ilyen apróságokra is gondolni kell.
Itt elhangzott egy nagyon fontos szempont, a P+R parkolókhoz való kötése. Ez is elképesztően fontos, főleg a dugódíj réme és a különböző parkolási problémák miatt nagyon sokan tennék le a gépjárművüket és ülnének akár biciklire is akár nap mint nap, hogyha ez megfelelően meg lenne oldva, és az állomások száma a jövőben megfelelő számú lenne.
(16.30)
Egyébként hozzáteszem, Párizsban már kísérleteznek azzal, hogy ugyanezt elektromos autókkal is megcsinálják, és már szűk körben ez működik is. Tudom, ez esetleg egy nagy falat lenne, de azért nem baj, hogyha elhangzik itt az Országgyűlés falai között, hogy Nyugaton már arrafelé tart a rendszer, hogy ugyanúgy, ahogy egy biciklit fel lehet venni, egy elektromos autót is, akár egy kétüléses elektromos autóba is be lehet szállni, és egy másik állomáson le lehet tenni, ezáltal teljesen környezetbarát módon megteremtve a közlekedést, és nyilván a gépjármű rögtön a töltőre tud kerülni, ahogy az állomásra visszakerül.
Egy fontos kitétel - és remélem, a javaslat ezt is elő fogja mozdítani - a közlekedési morál, mert attól, hogy biciklikölcsönzők vagy ilyen bicikliállomások lesznek, ez még nyilván nem fog javulni, nagyon sok időre lesz szükség, de természetesen ezt a folyamatot el kell kezdeni. A bicikliút-építés folyamatát én sem látom annyira kedvezőnek, ráadásul sok helyen valóban ilyen félmegoldásokat választottak, vagy egy autósáv elvételével alakítottak ki bicikliutat. Mindenképpen olyan megoldást kellene találni, hogy az autósok, biciklisek konfliktusát ne fokozzuk tovább, mindenki tudjon haladni az útján, és az autósokat érdekeltté tegyük abban, hogy átüljenek a biciklire vagy akár a közösségi közlekedésre. Ezt nem lehet megtenni büntető szemlélettel, ehhez mindenképpen a jutalmazási szemléletet kell előtérbe helyezni, hogy megérje egyszerűen átülni akár a közösségi közlekedésre, akár a biciklikre.
Egy fontos szempont, ez nyilván majd ki fog derülni számomra, még nem egyértelmű, hogy pontosan milyen költségekkel és miből fog megvalósulni ez a rendszer. Azt viszont mindenképpen el kell mondani, hogy kritériumként a megfelelő számú bicikliállomás is szempont. Tehát ha ez csak a Belvárosban néhány állomással indul be, akkor csak a turisztikai célt képes elérni, a közösségi közlekedését biztos nem. Hogy újra nagyvárosi példákat hozzak Nyugatról, ott gyakorlatilag, bármennyire is megdöbbentő, de akik jártak nyugati nagyvárosokban, azok láthatják, hogy szinte buszmegállónként vannak ilyen bicikliállomások, és tulajdonképpen kis túlzással még a kisboltból a megvásárolt áru hazatolására is tudják használni ezeket a bicikliket, tehát ehhez sem kell sok esetben gépjárművet használni. Ez egy nagyon jól működő, dinamikus rendszer, hogy felveszem a biciklit, leteszem a biciklit, azzal járok munkába vagy egyéb dolgot elintézni, amellett - bár ezt az előterjesztő is elmondta - abba az irányba kell menni, talán itt még a fél óra kevés is, de a rövidebb használatukat ingyenessé vagy nagyon olcsóvá kell tenni, hiszen a cél az, amellyel, gondolom, egyetértünk, hogy minél gyorsabban pörögjenek ezek a biciklik, minél gyorsabban tehessék meg az állampolgárok azt, hogy felvesznek egyet, egy másik helyen leadják, és senkinek ne legyen érdeke az, mert nem jó irányba mutat, hogyha olyan kevés bicikli van, és olyan kevés bicikli van, hogy egyfajta készletezésre játszik mindenki, hogy ha már egyet megszereztem, akkor azt nem adom vissza, tehát ezt el kellene kerülni, és ezt kellene ösztönözni.
Tehát összefoglalva: a kezdeményezést támogatni tudjuk, bár nagyon sok a nyitott kérdés, amelyeket meg kell válaszolni. Reméljük, itt a vitában és a későbbiekben is ezek megválaszolásra kerülnek, de a rendszer bevezetése előnyös, előremutat, bár azt is el kell mondani, hogy jócskán elkésett. Tudom, hogy itt húsz évig Demszky úr rombolt a fővárosban, de ezt attól még korábban meg kellett volna tenni, bár a jelenlegi városvezetésnek sem kellett volna feltétlenül ezzel majdnem három évig várni, de bízunk benne, hogy a megvalósítás során egy kicsit felpörgetik a projektet.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem