KOVÁCS PÁL

Teljes szövegű keresés

KOVÁCS PÁL
KOVÁCS PÁL nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi törvényt 2012. május 2-án fogadta el az Országgyűlés. Az azóta eltelt időszak tapasztalatai alapján megállapítható, hogy a törvény teljesítette jogpolitikai céljait. A személyszállítási szolgáltatásokra vonatkozó, eddig külön jogszabályokban szabályozott állami normarendszert egységes elvek mentén, egységes jogszabály foglalja össze, amely homogén, konzisztens és kiszámítható szabályozási környezetet teremt a személyszállítási szolgáltatásokban érintett szereplők részére.
A szabályozás másik fő célja az volt, hogy a személyszállítási szabályozási rendszer összhangba kerüljön a kormánynak a közösségi közlekedés szervezeti és működési korszerűsítésére vonatkozó koncepciójával, szakmai szempontból megfelelő, a hazai sajátosságokkal és az uniós normákkal összhangban álló szabályozási kereteket meghatározva ezzel a személyszállítási rendszer átalakításához.
Az ismertetett célok megvalósulása mellett azonban az időközben bekövetkezett változások a törvény módosítását igénylik. A közösségi közlekedésben egyre nagyobb szerephez jut a kerékpáros közlekedés. E közlekedési forma fejlesztését a környezetkímélő és fenntartható rendszerek kialakításának elősegítése érdekében indokoltnak tartjuk támogatni és a jogalkotási folyamatokban megjeleníteni azokat a kezdeményezéseket, amelyek a kerékpáros közlekedés mind szélesebb körű elterjedését és használatát elősegítik.
Ezért jelen törvénymódosítás javaslatot tesz a közösségi kerékpáros rendszerek létrehozására és fenntartására, mindezt úgy, hogy a helyi önkormányzatok döntési körébe kerül ennek megvalósítása, működtetése és e feladatoknak a közlekedésszervező feladatkörébe történő utalása.
Ezzel összefüggésben tartalmazza a módosító javaslat azt a lehetőséget, hogy a közelmúlt eseményei által is bizonyítottan igen eredményes kamerás megfigyelő rendszert a közösségi kerékpárállomásokon is kiépítsék, továbbá előírja, hogy az ilyen rendszer működésére vonatkozó felhívást helyezzék ki a közösségi kerékpárgyűjtő állomásokon is.
Tisztelt Országgyűlés! Mindezekre tekintettel kérem, hogy a törvényjavaslatot támogatni szíveskedjenek. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem