DR. GYÜRE CSABA

Teljes szövegű keresés

DR. GYÜRE CSABA
DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Elnézést kérve, egy picit visszatérnék erre a vitára, mert ekkor nyomtam gombot ezzel kapcsolatosan. A valódi reálbér-növekedéssel vagy -csökkenéssel kapcsolatban, hogyha már erről vitatkozunk és ez merült fel, akkor az embernek eszébe jut az is, hogy az elmúlt 8 év kormányázása alatt gyakorlatilag a szolgáltatókat vagy az igénybevevőket képviselte-e a Szocialista Párt, az akkori kormány. És mit tapasztaltunk akkor? Azt tapasztaltuk, hogy gyakorlatilag az IMF elvárásainak próbált maradéktalanul megfelelni, nem pedig a lakosság érdekeit szolgálta, nem pedig a fogyasztók érdekeit szolgálta az akkori kormány; semmilyen formában nem mondott ellent.
Egyébként ezt bizonyítja az is, hogy ki volt a díszvendége itt 2013 márciusában a Szocialista Párt kongresszusának, amit itt tartottak Budapesten, amelyen Mesterházy Attila évértékelője is volt. Victor Ponta, az a Victor Ponta, aki… - nem véletlenül a székely autonómia tüntetés időpontjára időzítve (Varga Zoltán és Steiner Pál nevet.) hívták meg azt a Victor Pontát, aki egyébként minta-miniszterelnöke az IMF-határozatok végrehajtásának. Hogyha ez a minta, Victor Ponta a Szocialista Párt számára, az ő kormányzásuk mintaképe, akkor nyilván azzal is foglalkoznunk kell, hogy 15 százalékkal csökkentették a nyugdíjakat Victor Ponta miniszterelnöksége idején, 25 százalékkal csökkentették a közalkalmazotti béreket, a köztisztviselői béreket, mégpedig nominálisan a kormányzása idején.
Hát madarat tolláról, embert barátjáról, nyilván ez a példa, és amennyiben a Szocialista Párt kormányra kerülne, nyilván ugyanezt folytatná.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem