GÖNDÖR ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

GÖNDÖR ISTVÁN
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr, de most Cseresnyés Péter megszólalása után már lehet, hogy normál szót kellene kérnem, hogy tisztába tegyünk néhány gondolatot.
Én még Hoppál Péter képviselő úrnak szerettem volna azt mondani, hogy tudja, képviselő úr, vitatkozunk, de ön akkor még éppen nem ült a teremben, amikor én az elején elmondtam, hogy nekünk egy bajunk van, hogy a második Orbán-kormány alatt háromszor annyian vannak kikapcsolva közszolgáltatásból, mint voltak 2010 előtt. (Cseresnyés Péter: Megemeltétek az árakat, István!) Mi emeltük, és utána meg kikapcsolták. Tessék már mondani, képviselő úr… - nem! 2010 után önök elvették. Cseresnyés úr, ön sem volt itt, ezt már elmondtam képviselőtársának, önök egy kis keresetű családnak közel 200 ezer forintot vettek ki évente a zsebéből. Ezért nem tud fizetni, nem az ár miatt, azért, mert a pénzét elvették, azért, mert a reálkeresete csökkent. (Közbeszólások a Fidesz padsoraiból.)
A következő: Révész Máriusz képviselő úr átment a közgazdasági pályára. Én azt gondolom, képviselő úr, hogy amikor 8 százalékról beszél, akkor az körülbelül egy 12 százalékos megtérülést jelent, több mint 12 év. Nekem egy pici kérdésem van. Az önök holdudvarába tartozó trafikmutyi nyertesei akkor miért kaptak 10 százalék árrést? (Dr. Hoppál Péter: Témánál vagyunk.) Tessék már végiggondolni! Témánál vagyunk: az egyiknél bűn, a másiknál nem.
Ugyanakkor amiről beszélni kellene, és azért Gyüre Csabával sok kérdésben vitatkozunk, de azt gondolom, hogy az a paragrafus, amire hivatkoztam, ha ezek a kis szolgáltatók csődbe mennek például azért, amit Varga Zoltán mondott, mert a kis szolgáltató a lakosságtól kevesebbet fog kérni, például a szennyvízszippantásért, de a telepen többet kell fizetnie, az üzemanyagért többet kell fizetnie, akkor mi lesz. Mi lesz akkor, ha csődbe megy? Egy ilyen törvénynek erre is rendelkeznie kellene, hogy ki veszi át a szolgáltatást, ki fogja csinálni a veszteséges szolgáltatást, mert itt ez is a levegőben lóg, csak erről most (Az elnök csenget.) mélységesen hallgatunk.
Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Dr. Sós Tamás tapsol.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem