KEPLI LAJOS

Teljes szövegű keresés

KEPLI LAJOS
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Jobbik Magyarországért Mozgalom részéről is el tudjuk mondani azokat a sablonmondatokat, amelyek már több frakció részéről elhangzottak, hogy természetesen a rezsicsökkentést támogatjuk, természetesen minden olyan intézkedést támogat a Jobbik frakciója, amely a lakosság terheinek vagy akár egyetlen magyar ember terheinek a csökkentését is hozza magával. Ezt minden alkalommal elmondjuk akkor, amikor devizahitelesekre vonatkozó intézkedés kerül a Ház elé, minden alkalommal, amikor rezsicsökkentésre vagy más egyéb olyan intézkedésre kerül sor, vagy olyan javaslatot vitatunk meg itt a Ház előtt, amely akár egyetlen magyar ember életén, ha picivel is, de könnyít.
Tehát az első szó a támogatásé, és rögtön utána meg kell hogy jegyezzük azt is, amit szintén már többször elmondtunk, Z. Kárpát Dániel képviselőtársam és mások is, akik a rezsicsökkentési, a devizahiteles vagy más témákban hozzászóltak, hogy a támogatás, bár jogos a lakosság terheinek csökkentése, de nem elegendő mértékű, és ennél jóval nagyobbak a lehetőségek, ennél nagyobb lehetőségek vannak a rendszerben, és tényleges intézkedésekkel alátámasztva ennél jóval nagyobb mértékű terhek csökkentését lehetne végrehajtani. Erre el szokott hangozni az, hogy ez csak egy első lépés, amit akár el is tudunk fogadni, ha valóban követik majd további lépések. Ez mindenképpen megfelel egyfajta kicsit kampányízű tevékenységnek vagy törvényhozásnak, hiszen közeledik a választási kampány, és valóban akár arra is szolgálhat, hogy valamelyest csökkentse az emberek terheit. Azonban amíg nincsenek mögötte olyan tényleges intézkedések, amelyek hosszú távon is garantálják, hogy ez a rendszer fenntartható, és nemcsak a választások utánig sikerül majd ezt a csökkentett összeget kiszámlázni, és utána majd kamatostul hajtják be a szolgáltatók, ahogy az itt az előbb is elhangzott feltételezésként, akkor valóban hosszú távú támogatásunkról is tudjuk a kormányt biztosítani ezzel kapcsolatban.
Háttérintézkedések alatt azt értjük, hogy mi például a Jobbik Magyarországért Mozgalomban a jelenleg készülő szakmai választási programunkban egy rezsicsökkentési alap létrehozására teszünk kísérletet, amely rezsicsökkentési alap szolgálhatná a fedezetet, a hátteret olyan intézkedések végrehajtásához, amelyek hosszabb távon - akár beszéljünk energiahatékonyságról, vagy beszéljünk akár a szennyvízről, vízdíjról vagy bármi más tételről - garantálják, hogy nem 10, de akár 30 vagy még nagyobb százalékos mértékű teherkönnyítés is végrehajtható legyen egy stabil háttérrel. Tehát például a fűtésdíj ne csak azért csökkenjen, mert a kormány vagy adott esetben a parlament kijelenti, hogy márpedig mostantól 10 százalékkal kevesebbet kell a gázért kiszámlázni, hanem azért, mert a magyar épületállományban egy olyan korszerűsödés következik be, amelynek hatására önmagától is csökkennek a rezsiköltségek, és ezt megfelelően megfinanszírozza az állam azoknak is, akik maguktól nem tudnának egy ilyen beruházást végrehajtani.
(8.40)
Szólni kell arról is, ahogy természetesen mindig meg szoktuk tenni, hogy el kell kerülnie a kormánynak azt, meg kell akadályoznia, hogy a szolgáltatók valamilyen módon megkerüljék a rezsicsökkentésre vonatkozó intézkedéseket. Mindannyian tudjuk, hogy megvannak erre vonatkozóan a módszerek. Itt különösen a szippantottszennyvíz-szolgáltatás esetében egy-egy forduló, amely nem a megfelelő célállomásra ér el, máris visszahozza azt a bevételkiesést, amit a 10 százalékos rezsicsökkentéssel kénytelen a vállalkozó vagy a szolgáltató elszenvedni. Ez viszont már itt fenntarthatósági szempontokat is felvet.
Ahogy Bartos Mónika képviselőtársam elmondta a bizottsági álláspont ismertetésekor, ő azt mondta, hogy ez a rezsicsökkentés fenntarthatósági lábakon is áll, azonban itt veszélybe kerülhet ez a fenntarthatósági láb, ha arra gondolunk, hogy adott esetben egy szolgáltató díjcsökkentése a legális rendszer kikerülését vonhatja maga után, ha ennek a lehetőségét nem szüntetjük meg. Erre már az elmúlt években rengeteg példát láttunk, hogy hogyan eresztik ki a szennyvizet a nem megfelelő helyen, erdőszélen, patakparton, ott, ahol azt egyébként teljességgel tilos, tehát nyilván nem szennyvíztisztítóban.
Azután szólni kell arról is, szintén a szippantott szennyvíz kapcsán, áttételesen kapcsolódik ide, hogy a szennyvízszippantás olyan helyeken történik, ahol a csatornázás még nem történt meg, vagy pedig megtörtént, de nem kötöttek rá a csatornázásra. Mind a két esetben nyilvánvalóan változtatni kell kormányzati, parlamenti szinten, tehát a közműolló bezárása, ami folyamatosan történik, tehát hogy a vezetékes ivóvízzel ellátott háztartások szennyvízcsatornával történő ellátása is megtörténjen, ez az egyik sürgető feladat; illetve ott, ahol ezt tudjuk, hogy belátható időn belül nem lehetséges bármilyen okok miatt, ott pedig más alternatív megoldások kormányzati támogatása. Ma már vannak olyan egyedi házi szennyvíztisztító berendezések, amelyek egy kis támogatással viszonylag hamar megtérülnek, és teljes értékű megoldást jelentenek, a csatornázással egyenértékűt, és ez valóban hosszú távon ténylegesen és jelentősen csökkenti a rezsidíjait az ezt felhasználónak, hiszen a megtérülése után gyakorlatilag, ha nem is ingyen, de nagyon alacsony áron tisztítja meg a háztartási szennyvizet.
Tehát azt gondoljuk, hogy ebben a formában ez csak egy szépségtapasz az elhibázott egykulcsos adórendszer, a munkahelyek megszűnése vagy a bérek reálértékének csökkenése, vagy a devizahitelesek válságának az erdejében, mindenképpen egy pozitív lépésnek tekinthető, akár kampánycéllal történik, akár más céllal, hiszen mi az eredményt nézzük, nem pedig a Fidesz célját ezzel az intézkedéssel. Ha az eredmény az, még egyszer mondom, hogy akár egyetlen ember terhei is csökkennek, akkor ez részünkről támogatható. Azonban csak rövid távú megoldás lehet, ahogy ezt már elmondtam, ez a rezsicsökkentés háttérintézkedések nélkül.
A Jobbik szerint valódi munkahelyteremtésre van szükség, és erre a valódi munkahelyteremtésre programmal a parlamenti pártok közül egyedül a Jobbik rendelkezik, amit már itt számtalanszor hangoztattunk a különböző médiumokban vagy akár itt az Országgyűlésben is. Konkrét munkahelyteremtésre van szükség, hiszen felmerülnek olyan intézkedések, illetve most a napokban látott napvilágot a sajtóban, talán éppen tegnap, hogy az egyik energiaszolgáltató, áramszolgáltató cég a különadóra és a rezsicsökkentésre válaszul 200 dolgozótól készül megválni. Tehát ennek a 200 családnak a 10 százalékos rezsicsökkentés 100 százalékos munkabércsökkentést eredményez, vagyis a megélhetésük elvesztését, ami semmiképpen nem lehet a rezsicsökkentésnek vagy a szolgáltatói szektor megadóztatásának, különadóval sújtásának a célja.
Erre nagyon-nagyon oda kéne figyelni a kormánynak, hogy ha elindul egy ilyen folyamat, hogyha a különadónak és a rezsicsökkentésnek az lesz az eredménye, hogy nem ruháznak be a szolgáltatók, nem fejlesztik a rendszert, elbocsátják a dolgozókat, és további értékcsökkenés következik be azokban a rendszerekben, amit ők kezelnek jelen pillanatban, az hosszú távon az ország kárára válhat, és így a rezsicsökkentésnek egy negatív hozadéka is lehet. Ezekre mindenképpen oda kell figyelni, azt gondolom, és ezekre választ adni ténylegesen csak olyan intézkedésekkel lehet, amelyek hosszú távon garantálják és hátteret biztosítanak a lakosság terheinek csökkentésére. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem