LENGYEL SZILVIA
LENGYEL SZILVIA
LENGYEL SZILVIA (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt a célt, hogy a rezsiköltségeket próbáljuk meg összhangba hozni a jövedelmekkel, az LMP nyilván támogatni is tudná.
(9.00)
Ebben a törvényjavaslatban azonban nem egyszerű piaci szolgáltatások árának meghatározásáról, hanem a környezethasználat, illetve az élet- és vagyonbiztonság árazásáról van szó, ami nyilvánvalóan nagyobb körültekintést és több szempont mérlegelését igényli, mint ha mondjuk, a PB-gáz áráról vitatkoznánk itt ebben a teremben.
A törvényjavaslat egy nagyon fontos, az európai és a magyar jogrendbe szervesen beépült elvet nem vesz figyelembe. A “szennyező fizet” elvre gondolok, amit nemcsak a környezetvédelmi törvény, hanem immár az alaptörvény is tartalmaz a XXI. cikk (2) bekezdésében. Aki esetleg vitatná, hogy a hivatkozott törvényhely valóban a “szennyező fizet” elvére utal, annak ajánlom Szájer József vonatkozó, “Az alaptörvény és a környezet védelme” című blogbejegyzését, itt első kézből lehet informálódni arról, hogy mi volt a jogalkotói szándék.
Ha az állam egy környezeti elem igénybevételének díját önkényesen, hatásvizsgálat nélkül lecsökkenti - esetünkben a talajról és valamilyen mértékben talajvízről, illetve felszíni vizekről van szó -, akkor ezzel olcsóbbá teszi, és így a növekedés irányába befolyásolja a környezethasználatot, ezért egyértelműen alkotmányellenes a szennyvízszippantási díjnak és a hulladékkezelési díjnak a mechanikus, a konkrét környezeti feltételekre való tekintet nélküli csökkentése, hacsak nem kíséri a lerakási díj és a talajterhelési díj ugyanilyen mértékű, az árakban is megnyilvánuló növelése, vagyis a szennyezőanyag kibocsátójáig eljutó növelése is.
Magyar és nemzetközi vizsgálatok sora azt igazolja, hogy a szennyvíz- és a hulladéktermelés mértéke szorosan összefügg az adott hulladék kezelésének díjmértékével, azt pedig alkotmánybírósági határozat is kimondja, hogy a díjnak arányosnak kell lennie a környezetterhelés mértékével. Környezetvédelmi szempontból diszfunkcionális, ezen túlmenően uniós jogszabályokat - konkrétan gondolok itt a víz keretirányelvre és a még nem honosított hulladék keretirányelvre -, irányelveket is sérthet, ha Magyarország a szennyvíz és a hulladék termelését, illetve elhelyezését általánosan olcsóbbá teszi.
Az eset kapcsán érdemes megfigyelni, hogy mennyire koherens és elvszerű a kormány jogalkotási tevékenysége. A Fidesz-KDNP-többség 2011-ben szavazta meg a talajterhelési díj tízszeresére emelését, ami a legtöbb helyen épp az idei számlában mutatkozik meg először. Ezt a díjat azoknak kell megfizetniük, akik az ingatlanok mellett húzódó közterületi szennyvízcsatorna-hálózatra nem kötöttek rá, és a szennyvizet a talajban helyezik el, például szikkasztják vagy egyedi zárt tározót használnak, vagyis éppen azoknak, akiket most a szippantási rezsicsökkentés érint. Egyfelől a két évvel ezelőtti drasztikus tehernöveléshez képest nyilvánvalóan eltörpül a mostani csökkentés, ami eleve megkérdőjelezi az egész felhajtás értelmét. Másfelől viszont a talajterhelési díjnak ugyanaz a szerepe, mint ami a szennyvízszippantási díjnak is az egyik funkciója: érzékelhetővé teszi azt, hogy a környezethasználatnak költségei vannak, és beárazza a környezetterhelést. Teljességgel irracionális az egyik díjat durván megemelni, a másikat pedig lecsökkenteni, ennek környezetpolitikai és környezetgazdasági szempontból sincsen semmilyen értelme.
Pontról pontra ugyanez a helyzet a hulladékkezeléssel, ahol a kormány egyfelől bevezette a lerakási díjat, ami az ország egyes pontjain akár 100 százaléknál is nagyobb hulladékdíj-emeléshez vezetett, meg most a már megemelt díjból legfeljebb 10 százalékot visszavesz. Ha indokolt volt az Orbán-kormány részéről az emelés, akkor most nem lehet racionális, környezeti szempontból is védhető magyarázat a csökkentésre.
A kéményseprési díj kérdése annyiban különbözik, hogy ott nem a környezethasználatot, hanem az élet- és vagyonbiztonságot kell megfizetni a kémények rendszeres kontrolljának és tisztításának díjában. Ha a kéményseprés óradíja a kormány szándékait tükröző mértékben csökken, akkor a Magyarországi Kéményseprők Országos Ipartestülete nyilatkozata szerint is jócskán az önköltség szintje alá kerül, ami nyilvánvalóan a feladatellátás színvonalának csökkentését fogja eredményezni.
Ezzel kapcsolatban két kérdésünk is felmerült. Az egyik az egyszerűbb kérdés: tudni szeretnénk, hogy most a rezsicsökkentés politikai dicsfényében sütkérező kormánypárt a saját halottjának tekinti-e mindazokat, akik a közeljövőben esetleg gyakoribbá váló lakástüzekben és szén-monoxid-mérgezésekben halnak meg majd, vagyis vállalja-e a kormánypárt demagóg lépésének összes következményét, beleértve a negatív hatásokat is.
A másik kérdésem összetettebb, mert némi memória is kell hozzá. A kéményseprést Magyarországon igen nagy hányadban önkormányzati cégek végzik; az önkormányzatok nagyobbik fele 2006 óta Fidesz-többségű. Ha ez a szolgáltatás annyira túlárazott volt, ahogyan azt most a Fidesz-kormány állítja, akkor miért nem álltak neki a csökkentésnek 2006-ban? Miért vártak ezzel mostanáig? Lehet, hogy azért, mert most annyival jobban állunk, mint abban az esztendőben, amikor a mostani kormánypárt a 14. havi nyugdíj bevezetésével kampányolt? Mert ha igen, akkor végképp nem világos, hogy mi szükség van a kormányzati díjemelésekhez képest csak filléres megtakarítást jelentő rezsibűvészkedésre.
Köszönöm szépen a szót. (Taps a függetlenek soraiból.)
