NÉMETH SZILÁRD ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

NÉMETH SZILÁRD ISTVÁN
NÉMETH SZILÁRD ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Magam is egy kicsit mosolyogva néztem ezt a vitát, mert tényleg, itt a szocialista képviselőtársak irányultsága egészen elképesztő volt: tücsköt-bogarat, Tolnát-Baranyát, szelet-esőt összehordtak, és gyakorlatilag mindenről beszéltek, csak a törvényjavaslatról nem. Pedig azt gondolom, az elején elég világossá tettem, hogy melyik az a javaslat, amit én benyújtottam, milyen fő szempontjai voltak, és vártam volna ehhez a hozzászólásukat.
De nem csak ez a sokrétű beszéd, amit valószínűleg annak idején itt, a párt különböző szemináriumain megtanultak, nem csak ez mutatja azt, hogy mennyire furcsán áll hozzá az MSZP ehhez a rezsicsökkentéshez. Retteg az egésztől. Tegnapelőtt volt a gazdasági bizottság ülése, a jegyzőkönyvből idéznék, ha megengedik. Kovács Tibor MSZP-s képviselő úr így kezdte a mondatát, ahogy egyébként Göndör képviselő úr is: “Természetesen az MSZP frakciója támogatja ezt a kezdeményezést.” Ez rendben van, nem? De. Majd így összegezte, miután szétlőtte ezt az egészet: “Összességében természetesen mi az egészet egy átverésnek tekintjük, mert hiszen politika az egész, és közgazdasági tartalma alig-alig van ennek a javaslatnak, még akkor is, ha - még egyszer hangsúlyozom - néhány állampolgárnak lehetséges, hogy valamennyire csökkentést jelent a közszolgáltatásban, de valójában nagy átverésnek tartjuk az egész törvényjavaslatot ebben a törvénycunamiban.” (Pálffy István: Gyalázat!) Szóval, elképesztő szerintem ez a típusú hozzáállás, és egészen azóta, mióta a rezsicsökkentés politikáját meghatároztuk tavaly december 15-én egy kormányrendeletben, azóta ez jellemzi az MSZP-s politikusokat.
Most arra a hazugságdömpingre pedig, ami itt elhangzott a különböző számokkal, arra már Hoppál Péter képviselőtársam megadta a választ. Épp mai friss KSH-jelentés, az ön lapjuk, szeretett pártlapjuk, a Népszabadság közölte (Közbeszólás a Jobbik soraiból: Népszava!) a 4,2 százalékos nettó jövedelemnövekedést 1,7 százalékos infláció mellett. (Cseresnyés Péter: Még nem olvasták az újságot.) Tehát mielőtt elmondták volna azt a sok badarságot meg mindent, azelőtt jó lett volna tájékozódni ebben a tekintetben is.
Én még egyszer köszönöm mindenkinek, aki szakmailag hozzászólt ehhez a kérdéshez, és még egyszer arra kérek mindenkit, hogy vetkőzze le a problémáit, ne álljon skizofrén módon ehhez a rezsicsökkentéshez, hanem szavazza meg a rezsicsökkentés előterjesztett anyagait.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem