RÓNASZÉKINÉ KERESZTES MONIKA

Teljes szövegű keresés

RÓNASZÉKINÉ KERESZTES MONIKA
RÓNASZÉKINÉ KERESZTES MONIKA (Fidesz): Köszönöm a szót. Nem állom meg, hogy szóljak, hiszen naponta kint vagyok az emberek között terepen, és gyűjtve az aláírásokat rengeteg emberrel találkozunk. Az a tapasztalatom, a két és fél év alatt, hogy az MSZP az ellenzék közül leginkább az a párt, amely kifejezetten irigy arra, hogy nem az a forgatókönyv valósult meg Magyarország jövőképében, amit ők előre jeleztek volna, hogy működési hitellel pórázon tartjuk az országot. Olyan helyzetbe került Magyarország, hogy biztos pozícióval két lábán áll a talajon, és annak ellenére, hogy ilyen mély válságból húzzuk ki az országot, kész művészet, hogy minden olyan fontos stratégiai területen, amely a középosztályt, a családokat érinti, a magyar kormány fejlődést ért el, nem tökéletesen értünk a végére, de sokkal, de sokkal jobban teljesít, mint bárki más. Mondja meg valaki, hogy ki az, aki az energiaszolgáltatók extraprofitjának a mechanizmusával szemben egyáltalán fel mert szólalni ebben az Országgyűlésben, egyáltalán ebben a kormányban?
Az emberek örülnek neki, egyre inkább kiterjesztődik a saját háztartásukat érintő segítség. Célzott pénz jön a háztartásokba, és nagyon álságos, hogy az áfa csökkentésével próbálnak ellensúlyt teremteni. Soha senki nem biztosítja, hogy az árakban megjelenik ez. Ez viszont direkten megjelenik, a törvényhozás folyamatát végigcsináltuk Németh Szilárd képviselőtársam gigászi küzdelmével is, és a családoknak igenis jó, mert akik végtörleszteni tudtak, bár nagyon komoly hitelük volt, dolgoznak és gyermekeket nevelnek, ha mondjuk, három gyermeket nevelnek, akkor gyakorlatilag adót sem fizetnek és még a rezsicsökkentéssel is könnyebbedik az életük, amit kultúrára, igényes gyermeknevelésre tudnak fordítani.
Köszönöm szépen a szót. (Taps a Fidesz soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem