KEPLI LAJOS

Teljes szövegű keresés

KEPLI LAJOS
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Szél Bernadett Képviselő Asszony! Önöknek szokása megújuló energiák terén Németországgal példálózni, és valóban helytálló a kijelentés, hogy 400 ezer új munkahely keletkezett tíz év alatt, ezért is mondtam azt, hogy a megújuló energiákból az Európai Unióban talán egyedül Németország járt jól. Azonban azt is meg kell nézni, és ha önök zöldpártként hirdetik magukat, vagyis az LMP-t, akkor azt is nézzék meg, hogy mindezek ellenére Németország szén-dioxid-kibocsátása nőtt. Tehát amiért a megújuló energiáknak egyáltalán az egyik fő célkitűzése volna, hogy az üvegházhatású szén-dioxid-kibocsátás csökkenjen, ez nem valósult meg. Miért nem valósult meg? Azért nem valósult meg, mert olyan bizonytalanságot okoz a rendszerben nyilvánvalóan, amit valamivel ki kell szabályozni, és a németországi, viszonylag kis kibocsátású gázerőművek állnak, miközben a szénerőművek pedig működnek, mivel az amerikai “palagáz-forradalom” lenyomta az amerikai szén árát, ezért olcsó importszénnel lehet, amerikai szénnel fűteni, tüzelni ezeket az erőműveket. Tehát hiába a megújulóenergia-kapacitás növekedése, hiába a 400 ezer… - nyilván nem hiába a 400 ezer új munkahely, az rendkívül jó Németországnak, nekünk kevésbé -, viszont összességében a kiotói vállalások teljesüléséhez nem járul hozzá, hiszen az ország szén-dioxid-kibocsátása és az Európai Unió szén-dioxid-kibocsátása is nő, és ez a bizonytalan és tervezhetetlen megújulóenergia-kapacitások kiszabályozásának köszönhető, amit bizony csak fosszilis technológiákkal tudnak megvalósítani.
Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem