MICHL JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

MICHL JÓZSEF
MICHL JÓZSEF (KDNP): Két percben reagálnék én is az előbb elhangzottakra. Képviselő úr közben kiment, neki akartam válaszolni. (Göndör István jegyzői helyén ül.) Ja, bocsánat, ott vagy, elnézést kérek.
Természetesen nem lesz többletfeladat, ha nem lesz életpályamodell. Ez nagyon sokszor elhangzott, ezt nagyon sokszor maga a kormány is kijelentette. Abban bízom, hogy az előkészítő munka nem volt hiábavaló az elmúlt esztendőkben, és lesz életpályamodell a pedagógusok számára. Természetesen sok minden, ahogy ez is több alkalommal elhangzott, befolyásolja ezt, de én nagyon bizakodó vagyok, és úgy gondolom, jó esély van ennek a lehetőségnek a bevezetésére.
Pál Béla képviselőtársam véleményét értem. Én egy kicsit másképp látom. Az egyeztetés, azt gondolom, az a lehetőség, amikor leülünk és beszélgetünk egymással, és mindenki elmondhatja a véleményét, és mindegyik fél, amit tud, elfogad a másik elgondolásaiból. Ez történt most ebben az esetben, befogadásra került több javaslat. Azzal együtt, hogy tiszteletben tartjuk, hogy a szakszervezetnek más az álláspontja, és összességében ezt a gondolatot nem tudja támogatni. Ezt természetesen én is helyesnek látom, hogy ők ezt így gondolják, a mi véleményünk pedig más.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem