OSZTOLYKÁN ÁGNES

Teljes szövegű keresés

OSZTOLYKÁN ÁGNES
OSZTOLYKÁN ÁGNES (független): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Természetesen csak vissza szeretném igazolni a képviselőtársaim mondatát, hogy így, ahogyan most itt megfogalmaztam a kisebbségi álláspontot, ez így, ilyen összefoglalásban és ilyen összhangban valóban nem hangzott el a bizottsági ülésen. De ugye, a kisebbségi véleményt vivőnek az a feladata, hogy az összes, a törvénnyel nem egyetértő frakció, szervezetek, emberek álláspontját megpróbálja összekovácsolni. Nekem ez sikerült belőle. Nem láttam az ellenzéki képviselőtársaim szemében azt, hogy ezzel olyan nagyon nem értettek volna egyet. (Dr. Puskás Tivadar: Kevés volt!)
Nekem volt szerencsém egy tévéműsorban beszélgetni a pedagóguskamara létrehozásáról, ahol a narratíva az volt, hiszen előttem egy neves és viszonylag sok pedagógust tömörítő szakszervezeti vezető beszélt, aki biztosan nem nagy meglepetésére az itt ülő embereknek, azt mondta, hogy ez nem más, mint egy besúgóhálózat létrehozása. (Klinghammer István: Úristen!) Kedves Államtitkár Asszony! Én voltam az az ellenzéki képviselő, aki a televízió nyilvánossága előtt ezt megcáfolta, és én elmondtam, hogy nem hiszem azt, hogy a kormánynak és önnek az lenne a szándéka a Magyar Pedagógus Kar létrehozásával, hogy egy besúgóhálózatot építsen ki. Én annyit mondtam el, amiben viszont hiszek, hogy - ahogyan ön is fogalmazott - a humán szakterületeken, ha egy szakmának kamarája van, akkor általában annak van kamarája, aminek presztízse is van egy országban. Amely szakmát a társadalom, az emberek, az állam, a gazdaság, mindenki megbecsül.
Én azt gondolom, hogy sajnos ma Magyarországon, és nemcsak ma, hanem már évek óta nem presztízs ebben az országban tanárnak lenni. Tanárnak lenni nem egy kifizetődő állás Magyarországon. Ma már tényleg csak az tanár, akinek ehhez valamifajta lelki kötődése van. Aki mondjuk, fiatal, 30-as, 40-es, de még nincs lakása és nincs családja, az akármennyire szeretne tanár lenni, nem tud ebben az országban tanár lenni, mert abból a pénzből egyszerűen - józan, paraszti ésszel végiggondolva és kiszámolva - nem tud lakáshitelt fizetni, sőt a saját lakásának a rezsijét is nagyon nehezen tudja kifizetni. Sőt, ha mondjuk, gyerekei vannak, na, akkor őket etetni már biztos, hogy nem fogja tudni.
Azt gondolom, hogy a szándék nem rossz, és ezt elmondtam a bizottsági ülésen. Én nem gondolom azt, hogy ön rossz szándékból, rosszakarásból akarná, vagy akár besúgóhálózatot akarna létrehozni. Nem ezt gondolom. Én azt gondolom, hogy fordítva ül a lovon. A fordítva ülést pedig azon értem, hogy először kéne olyan társadalmi, olyan gazdasági és olyan jogszabályi környezetet teremteni ebben az országban, amivel emelnénk a pedagógusszakma megbecsülését ebben az országban, és utána lehetne Pedagógus Kart csinálni.
A másik, ami fölött ön egy picit elsikkad: benne van a szövegben, hogy ez a Pedagógus Karba való tartozás nem lehetőség, hanem kötelező dolog. Az van benne a szövegben, hogy 2013. szeptember 1-jétől minden állami intézményben tanító, pedagógus-munkakörben foglalkoztatott személy automatikusan tagjává válik a karnak. Mi van akkor, ha én, Osztolykán Ágnes történelmet tanító tanár, nem akarok ennek a tagjává válni? Akkor engem kirúgnak az iskolából annak ellenére, hogy én, mondjuk, egy szakmailag magas munkát teljesítettem, és gyerekek százainak tanítottam meg a százéves háborút? Akkor engem ki fognak rúgni azért, mert én nem akarok a Magyar Pedagógus Kar tagja lenni? Azért azt gondolom, hogy egy pillanatra álljunk már meg, és próbáljunk meg súlyozni! Nézzük meg azt, hogy milyen komoly problémák vannak ebben a rendszerben, és majd amikor ezeket a komoly problémákat megoldottuk, akkor utána kezdjünk már el valamifajta látszatszervezetet létrehozni. Mert én nem azt gondolom, hogy ez egy besúgókar lesz, én azt gondolom, hogy ez egy látszatszervezet. Egy olyan látszatszervezet, ami bólogatni fog az önök kormányának és bólogatni fog az ön oktatáspolitikai gondolkodásának, hiszen erre van szüksége, mert azt látjuk, hogy lassan már mindenki kimegy ez alól a rendszer alól, és mindenki kicsúszik az alól, hogy valami értelmet találna azokban az intézkedésekben, amelyeket önök folytatnak.
(19.30)
Azt gondolom, a legnagyobb dolog az, és - hogy is mondjam - az emberi méltóságnak egy nagyon komoly foka, amikor valaki belátja a hibáit, amikor valaki végiggondolja azt, hogy igen, attól vannak sokkal fontosabb dolgok is. Miért nem beszélünk most, 2013 májusában a pedagógus-életpályamodellről? Miért nem beszélünk arról, hogy hol van a forrás, mikor kezdik el ezt az egészet, és hogyan lehet majd ennek részese egy pedagógus?
Nekem van egy 8 éves gyerekem, aki első osztályba jár Kőbányán egy állami iskolában. Tőlem kérdezik meg a szülők és a pedagógusok is az iskolai kirándulás alkalmával, mi van a pedagógus-életpályamodellel, és sajnos csak annyit tudok mondani, mint amennyit ők maguk is tudnak, mert nem megy tovább a gondolat, ehelyett látszatintézkedéseket hoznak, illetve látszatintézkedésekkel egy nagyon komoly gigaszervezetet akarnak létrehozni, amelynek sem az intézményi hátterét, sem pedig a finanszírozási hátterét nem látjuk. Akkor, államtitkár asszony, amikor ön azt mondja, hogy a miniszter nem fog semmilyen jogot gyakorolni, hát benne van fehéren feketén a szövegben, hogy az elnökség felállításában, az intézményrendszer felállításában, a tisztségviselők kiválasztásában a miniszternek szerepe van. Akkor miért mondja azt, hogy ez egy alulról szerveződő dolog? Dehogy alulról szerveződik! Kérem, önök hozzák létre, és önök azt mondják, hogy kötelezően be kell lépni ebbe a karba, mert aki nem lép be, azzal nem tudjuk, mi fog történni. Maximum majd belép, aktívan nem vesz részt, akkor majd azért is meg fogják büntetni, hogy mégis, X., Y., Z. tanár úr, neked aktívan részt kell venni ebben a dologban.
Azt gondolom, biztos vannak, sőt tudnék magának mutatni nagyon sok olyan dolgot a jelenlegi köznevelési törvényben is, amivel sokkal inkább foglalkoznunk kéne a plenáris üléseken, ahelyett, hogy ilyen intézkedésre vesztegetjük az időnket, nem megkérdezve az illetékeseket erről.
Köszönöm szépen. (Taps a függetlenek soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem