PÁL BÉLA

Teljes szövegű keresés

PÁL BÉLA
PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársam! Egy kicsit differenciáltabb volt az a vélemény, amire hivatkozott, hiszen a Pedagógusok Szakszervezete nevében úgy fogalmazott Galló Istvánné, hogy bár nem támogatja, tudomásul vette a Magyar Pedagógus Kar létrehozásának szándékát.
Úgy folytatódik a hír, hogy Galló Istvánné, a Pedagógus Szakszervezet elnöke azt mondta, az intézmények állami fenntartásba vétele, az intézményvezetők munkáltatói jogainak korlátozása, a pedagógusok minősítési rendszere, a rossz emlékeket idéző szakfelügyeleti rendszer újjáélesztése már így is félelemben tartja a pedagógusokat. A kar létrehozása, a pedagógustársadalom beterelése kötelező jelleggel a testületbe, valamint a majdani etikai kódex elkészítése azt az üzenetet hordozza, hogy a pedagógusok munkáját és magánéletét is folyamatos megfigyelés alatt tarthatják majd - véli. Jelezte azt is, hogy a Pedagógusok Szakszervezete nem látja azokat a garanciákat, hogy a létrejövő pedagógus kar független testület lenne, amely kifejezetten szakmai feladatokkal foglalkozna. Kifogásolta, hogy a kar tagsága nem önkéntes, felülről vezényelt, és működését a miniszter ellenőrzi majd. Ennek ellenére véleménye szerint a pedagógus kar létrehozására a kormány részéről olyan erős szándék volt, amelytől nem lehetett eltéríteni, így azt tudomásul vették.
Azért idéztem csak, képviselőtársam, mert annál differenciáltabb volt a kép. Az előbb a hozzászólásomban nem tudtam pontosan idézni. Azzal teljesen egyetértek, hogy az egyeztetés nem azt jelenti, hogy bemegyek a saját véleményemmel, és kijövök a másik véleményével, hanem ez véleménycserét jelent. De mint ahogy Galló Istvánné mondataiból is kiderül, ebben az esetben egy tudomásulvétel volt, mert érezte, hogy a kormány részéről olyan erős szándék volt, amitől nem lehetett eltéríteni. Ez azért nem egyeztetés, azt gondolom.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem