DR. KISS SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

DR. KISS SÁNDOR
DR. KISS SÁNDOR, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Tisztelt Államtitkár Úr! Lehet, hogy fura lesz egy ellenzéki képviselőtől ezt hallani, de én személyesen csak az elismerés hangján tudok szólni az ön egészségügyben kifejtett tevékenységéről, és erre az utóbbi hetekben jöttem rá. Tehát az a munka, amit ön végez egy olyan kormányzati közegben, egy olyan kormányzati közegben, amelyiket tulajdonképpen az egészségügy abszolút nem érdekel, egy olyan fideszes, KDNP-s kormányzati közegben, ahol nem számít a kormányzatnak az emberek egészsége, ahol a kormányzat eladja az emberek egészségét azért, hogy a saját párttámogatóit kistafírungozza, és önnek egy ilyen, az egészségügyet több mint mostohán kezelő kormányzati közegben kell küzdenie az egészségügyért. Ezért én tényleg csak az elismerés hangján tudok szólni.
És mi támasztja ezt alá? Én nem szólaltam meg a dohánytörvény kapcsán, de az, amit a Fidesz a dohánytörvény kapcsán művelt, egyértelműen jelzi azt, hogy őt az egészségügy abszolút nem érdekli. Tehát az, amikor 11,1 százalékos kiskereskedelmi árrést biztosít a dohánytermékekre, ezzel még egy szereplőt ösztönöz arra, hogy minél több dohánytermék fogyjon, azt a kormányzatot abszolút nem érdekli az emberek egészsége. Az a kormányzat, amelyik egy 500 milliárd forintos piacon 50 milliárd forint kiskereskedelmi árréstömeget fog biztosítani a csókosainak, a csókos trafikosainak, ugyanakkor a patikák kiskereskedelmi árréstömege 75 milliárd forint, tehát ha úgy gondolják, hogy a trafikosoknak kétharmadnyi árréstömeget kell kapniuk, mint amit kapnak a gyógyszerészek, ahol a cigaretta kiskereskedelmi árrése, mint már mondottam, 11,1 százalékos, ahol a gyógyszerek kiskereskedelmi árrése 13,2 százalékos, tehát ahol egy kalap alá veszik a gyógyszert és a cigarettát, úgy gondolom, ezt a kormányzatot az emberek egészsége abszolút nem érdekli, ezért tényleg minden elismerésem, hogy egy ilyen egészségellenes kormányzati közegben ön a munkáját ilyen nagyszerűen végzi.
Az, hogy a bizottsági ülésen nem fogalmaztunk meg igazából ellenvéleményt, egyértelműen ez a salátatörvény az aktuálisan fellépő problémákra kíván kezelést nyújtani, másrészt pedig az uniós szabályokat emeli át a magyar jogrendbe.
(22.40)
Önmagában én nem tartok ebben semmilyen különöset, semmilyen nagy törvényalkotási produktumot. Ha nemmel vagy tartózkodással szavaztunk volna, az egyszerűen csak egy merev ellenzéki magatartás lett volna. Módosítókat természetesen nyújtunk be, ahol úgy látjuk, hogy lehet ezen javítani, vagy a mi értékítéletünk szerint más kellene bele. Amin esetleg nem lehet javítani - az ellenzéki módosítókkal nyilván mindig kritikusabb az előterjesztő -, azt majd a következő salátában újra módosítják.
Az előbb Pál Béla messziről közelítette meg azt, hogy az MSZP mit tett. Az MSZP ki akarta privatizálni az egészségügyet, pénzt akart kivenni belőle. A Fidesz legalább nem ezt cselekszi, nem akar pénzt kivenni az egészségügyből, nem akarja privatizálni.
Mielőtt rátérnék magára a törvényre, mint már mondtam, sok olyan rész van benne, ami szükséges, amit helyesnek tartunk. Engedjék meg, hogy azért néhány dologra kitérjek, ami talán még az általános vita keretében benne van. Ez a humángenetikai törvény módosítása. Én ezt elolvasgattam, és bár tanult az ember az egyetemen, de nekem fura volt az alapelvek megközelítése. Gondolom, az egyetemek átnézték ezt a törvényjavaslatot. Az alapelveket kiegészítik azzal, hogy amennyiben humángenetikai kutatás folyik, az érintett viselkedésbeli jellemzőit mutatja és népcsoportok között tesz különbséget, akkor garanciákat kíván lefektetni. Én úgy gondolom, ha folyik egy tudományos kutatás, az egzakt, tehát az fehéren feketén úgy van, hiszen ettől tudományos. Hogy a népcsoportot érintő kutatás esetében kollektív konzultáció vagy széles körű tájékoztatás, nos én ebben nem látok garanciát, én ebben inkább azt látom, hogy talán az egzakt eredményeket próbálják nem nyilvánosságra hozni; azt nem akarom mondani, hogy kozmetikázni, de végül is nem az egzakt eredmények jönnek nyilvánosságra.
Tudom, hogy ez egy nagyon sikamlós terület, úgy gondolom - mint ahogy államtitkár úr is említette -, ez egy törvényfolyamatnak vagy egy törvényfolyománynak az eleje, de ez valóban olyan kérdéseket vet fel, hogy az ember genetikai állománya kié, azt ki kutathatja. Nem azt mondom, hogy egy szervi joggal védett dolog kell hogy legyen, de gyakorlatilag erről van szó. Jogunk van-e nekünk a saját genetikai állományunkhoz? Van-e joga akárkinek ezt kutatni? A genetikai bankról is rendelkezik a törvény, hogy mennyire biztonságos az itt tárolt genetikai adatok őrzése, hogy egyáltalán ne kerülhessen nyilvánosságra, ne kerülhessen illetéktelen kezekbe. Úgy gondolom, hogy ehhez a törvényi szabályozáshoz még igenis komoly módosítások és átalakítások kellenek. Mint ahogy államtitkár úr is említette, a tudomány messze meghaladja a jogalkotást, tehát a jogalkotás mindig a tudomány eredményei után kullog. Bár az eddigiek során nem sok szó esett a humángenetikai adatok védelméről, de ez nem egy salátában való résztörvényt, hanem egy külön önálló törvényt ér majd meg a továbbiak folyamán.
Azt látom, hogy az európai uniós direktívák átvétele folyt, de arra kérném önöket, hogy amikor átveszik az uniós direktívákat, akkor mindenképpen kellene, hogy a szakmával egyeztessenek. Ilyen például a gyógyszer fogalma. Azt hiszem, ez egy alaptétel. A 2005. évi törvényben az első helyen szerepel az, hogy mi a gyógyszer. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)
Köszönöm, majd a normálban folytatom. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem