JUHÁSZ FERENC

Teljes szövegű keresés

JUHÁSZ FERENC
JUHÁSZ FERENC (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Mindenekelőtt a Ház munkatársainak tartozunk köszönettel, hogy most emberi időben tárgyalhatja a Ház ezt a részletes vitát, hiszen az általános vita a múlt héten igencsak extrém időpontban, elhúzódva történt meg. Éppen ezért nyilvánvalóan az érdeklődés is jóval gyérebb volt, egyéb elfoglaltság miatt.
Az ellenzéki képviselők, tisztelt képviselőtársaim, az elmúlt időszakban már hozzászokhattak ahhoz, hogy a kormány törvényjavaslatai számos alkalommal olyan korrekciókat hajtanak végre törvényjavaslatokon, amelyek adott esetben néhány hete-hónapja vannak érvényben, de előfordul az is, hogy olyan törvényjavaslatot korrigálnak egy másik törvénnyel, amely érdemben még hatályba sem lépett. A mostani törvényjavaslat izgalma igazából nem az, amit a cím tartalmaz, tudniillik, a cím mögötti tartalom lényegében megegyezik a korábbi szabályozással, csak az elmúlt időszakban elfogadott, a honvédelmi jogokat, kötelezettségeket megfogalmazó törvénytervezetből az adatkezelésre vonatkozó részeket egyszerűen kihagyták, mondván, hogy arra nincs szükség. Teljesen természetesen szükség van rá, és ugyanaz a szabályozás, ami lényegében ’84-től érvényben volt, nos, ugyanez a szabályozás vált ismételten a kormány javaslatává, éppen ezért ennek a támogatásáról tudjuk biztosítani a kormányt.
A benyújtott négy módosító javaslat közül hárommal, a 2., 3. és 4. javaslattal szeretnék érdemben foglalkozni, annál is inkább, mert ezek nem tartoznak ugyan közvetlenül a törvényjavaslat érdeméhez - egy pont kivételével -, ellenben mégis fontosak lehetnek a későbbiekre nézve, és egészen bizonyosan fontos támpontot jelent majd azok számára is, akik a kormány tevékenységét, a katonákhoz való viszonyát az elkövetkezendő időszakban megítélik.
Nem föltétlenül sorrendben szeretném mondani, de a három pontot nagyon keverni sem lehet, de a dolog lényege az, amit módosító javaslatként három másik képviselőtársammal beadtunk, és az adatkezeléshez közvetlenül illeszkedik. Ez az, hogy mi azt szeretnénk elérni és azt szeretnénk javasolni, hogy a Honvédelmi Minisztérium nyilvántartásába betekintő személyek akkor, amikor betekintenek, olyan adatokhoz, információkhoz jutnak, amelyek személyes adatok. Nos, a kibővítés - merthogy az elmúlt időszakhoz képest most kibővül azok köre, akik ezekbe a személyes adatokba betekinthetnek - akár el is fogadható, hiszen vannak olyan hivatali feladatok, amelyek ezt indokolhatják. De a személyes adatok védelme elég fontos lehet ahhoz, és garanciális szabályként mi ezt kezdeményezzük, hogy a betekintés tényéről, időpontjáról és okáról készüljön egy feljegyzés, illetőleg kerüljön be ez a személyi anyagba.
Minden későbbi konfliktus, minden későbbi probléma elkerülhetővé válik, ha mindenki számára nyilvánvaló, hogy a saját személyes adatait, azokat az információkat, amelyeket zártan kell kezelni, ki nézte meg, miért nézte meg és milyen célból nézte meg, ez dokumentálva vagyon. Még egyszer mondom: van olyan szituáció, amikor erre szüksége lehet miniszternek, államtitkárnak. De meggyőződésünk az, hogy ezeket a szituációkat éppen a katonák védelme érdekében ésszerű, célszerű és indokolt olyan garanciális szabállyal védeni, mint amit mi kezdeményeztünk.
Nagyon sajnálom, hogy a honvédelmi bizottság ezt a javaslatunkat nem támogatta, egyszerűen azért, mert meggyőződésem szerint egy épeszű, a minisztériumot nem korlátozó, de mégis nagyon fontos szabály kezdeményezéséről van szó.
A másik két javaslatunk is szerintünk fontos. Ez már a törvény úgynevezett salátarészéhez tartozik, ahhoz a részhez, amely nem érdemben az adatkezeléssel foglalkozik, hanem éppen annak a törvénynek a módosításával, amely nem is olyan régen lépett hatályba vagy még hatályba sem lépett. Két elemről szeretnénk megemlékezni, itt és most szeretném a képviselőtársaim támogatását kérni módosító javaslatunkhoz.
Az egyik az, hogy a korábbi szabályozáshoz képest, amelyet már ez a kormány fogalmazott meg, most egy erős visszalépés történik a tekintetben, hogy az a katona, aki önhibáján kívül kerül alacsonyabb beosztásba, az korábban nem kapott az alacsonyabb beosztása révén kevesebb pénzt. Akkor, amikor a Honvédelmi Minisztériumot átszervezik, bizonyos szervezeti egységek megszűnnek, változnak - ezt sokszor nevezhetnénk akár evolúciós folyamatnak is -, óhatatlan az, hogy bizonyos beosztásokban személyi változás történik. Nincs azzal probléma, merthogy az élet hozza azt a lehetőséget, hogy alkalmanként egy-egy katona a saját korábbi beosztásához képest alacsonyabb beosztásba kerül, már ha katonaként akar a későbbiekben is dolgozni. Nos, ez esetben, úgy gondoljuk, mivel nem a munkavégzése kritikájáról van szó, korábbi munkájával megszerzett érdemei elismeréseként kapott egy bizonyos juttatást, azt nem illik visszavonni akkor, amikor szervezeti vagy egyéb más, a katonától független ok miatt kerül alacsonyabb beosztásba.
Még egyszer mondom: eddig ez a kormány is ezt az álláspontot képviselte, amit mi most. Most ebben a törvényben jelent meg váratlanul ez a módosítás, ami tökéletesen kiszolgáltatottá teszi azt a néhány katonát, akit ez érint, mert egyébként egészen bizonyosan nem jelent nagy számosságot ezen intézkedés által érintett személyek száma. Ugyanakkor egészen bizonyosan fontos a megszerzett jogok, a kiszámítható életpálya, a biztonság tekintetében az, hogyha ezt a szabályt a kormány nem változtatja, illetőleg a parlament nem engedi azt a szándékot, amelyet a kormány most megfogalmazott, változtatni.
(20.00)
A harmadik módosító javaslatunk szintén egy olyan része a törvényjavaslatnak, amely nem az adatkezeléssel függ össze, hanem azzal, ami a katonák külföldi szolgálatát illeti.
Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Honvédség tevékenységére, a Magyar Honvédség munkájára oly büszke honvédelmi vezetés, amikor a katonák jó felkészítéséről, kiképzéséről, nemzetközi együttműködésben tanúsított eredményeiről kell beszámolni, akkor mindig büszkén mondja azt el, hogy a mi katonáink úgy egyébként helyükön vannak. Azt kell mondanom, hogy én személyesen az elmúlt időszakban is és most is osztom azt a megállapítást, hogy igen, a mi katonáink felkészítése, a mi katonáink kiképzése, a különböző nemzetközi együttműködésekben való szereplése példaértékű, és lehetünk okkal-joggal büszkék rá politikusok is és maga a társadalom is.
Azt persze nem fogadom el, hogy ez egyik pillanatról a másikra tud kialakulni. Tudomásul kell vennie mindenkinek, hogy ehhez az előző időszakban meg az azt megelőző időszakban is hozzáadtak valami értéket, ez egy folyamat, aminek az eredménye az, hogy mi ezt tudjuk csinálni.
Nos, az elmúlt időszakban a szabályozás bizonyos korlátot állított a tekintetben, hogy kit és mennyiszer lehet műveleti területre külföldre küldeni. Ez egy abszolút normális szabályozás volt megítélésünk szerint, mert az nem jó, ha bizonyos katonákat sokszor és sokat küldjük külföldre, no pláne akaratuk ellenére. Éppen ezért azt mi egy egészen korrekt, elfogadható megoldásnak tartottuk, ami a korábbi szabályozásban szerepel, nevezetesen, hogy van limit abban, hogy egy embert adott évben vagy adott időszakban hányszor lehet kiküldeni. Nos, a mostani javaslat ezt változtatja meg, és lényegében szabad lehetőséget biztosít a honvédelmi vezetésnek arra vonatkozóan, hogy bárkit akár többször is műveleti területre vezényeljen.
Tisztelt Képviselőtársaim! A katonai feladat ellátása egy fontos hivatás. A katonák pontosan tudják azt, hogy testi épségükkel tartoznak adott esetben a feladat tökéletes végrehajtásáért, ugyanakkor azt gondolom, hogy ebben az önkéntesség elvének a biztosítása mindenféleképpen indokolt és célszerű. Nem jó, ha a honvédelmi vezetés e tekintetben visszább lép, és olyan szabályozást kíván elfogadni, ami ezt a korábbi gyakorlatot lényegében megváltoztatja, és nagyobb lehetőséget biztosít arra, hogy a katonákat többször, azonos intervallumban ki lehessen műveleti területre küldeni.
Ezért kezdeményeztük ennek a paragrafusnak a megváltoztatását, és szeretném hangsúlyozni, hogy ez esetben sem valami bolsevik trükkről van szó, hanem azt kívánjuk, hogy a kormány tartsa magát ahhoz az állásponthoz, amely fél évvel ezelőtt az ő álláspontja volt. Fél évvel ezelőtti álláspontok fenntartását kérjük a kormánytól, amely a katonák számára jelent biztonságot, a katonák számára jelent kiszámítható körülményt, és meggyőződésünk szerint az új szabályozás nem jelent annyi előnyt a honvédelmi vezetés számára, hogy ezért érdemes legyen az előbb említett értékeket kockáztatni.
Mindezek alapján tisztelettel kérem a Házat, hogy fontolják meg, mindenekelőtt államtitkár urat, hogy a kormányban erről váltsanak szót, mert ezek a javaslatok egészen bizonyosan nem gátolják a közvetlen honvédelmi érdek érvényesítését, ugyanakkor segítik a katonák életpályájának kiszámíthatóságát.
Köszönöm a figyelmet, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm a figyelmüket. (Varju László tapsol.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem