DR. APÁTI ISTVÁN
DR. APÁTI ISTVÁN
DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr! Tisztelt Ház! Az 1., 2., a 7., 15., 16. és 17. ajánlási pontokhoz szeretnék röviden hozzászólni, nem célom, hogy kimerítsem a 15 perces időkeretet.
Az 1. ajánlási pontnál az első szó a köszöneté, ez volt az egyetlen olyan módosító javaslatom, amelyet elfogadtak. Megjegyzem, ezzel jobban jártak önök is, mert végre pontosítja a határidőt, nevezetesen: a kivételi körbe sorolt személyszállítási szolgáltatások esetében a “haladéktalanul” kifejezés helyett a 3 napon belüli kötelezettségteljesítést írják elő. Viszont itt az örömöm véget is ért a mai önkormányzati bizottsági ülésen, mondhatni, hogy tiszavirág-életűnek bizonyult, hiszen azután egyetlenegy javaslatom sem ment át. Bár volt olyan - és erre majd külön kitérek a 15., 16. és 17. pontoknál -, amelyet egyébként a bizottság több fideszes tagja is támogatott, de még így sem kapta meg a kellő támogatást ez a néhány javaslat.
Ami a becsültérték-számítást, az egybeszámítás tilalmának szabályait illeti, itt sem sikerült áttörő változásokat elérni. Engem továbbra sem tudtak meggyőzni azzal, hogy műszaki és gazdasági funkciók megközelítése alapján majd valamivel is jobb lesz ez a fogalom. Attól tartok, hogy főleg önkormányzati ajánlatkérők esetén gazdasági vagy ami még rosszabb, politikai érdekek szerint fogják majd ugyanúgy gumifogalomként alkalmazni, hol indokolatlanul kiterjesztő, hol indokolatlanul megszorító jelleggel.
Ami még ettől is izgalmasabb, az a 7. ajánlási pont. Ugyanis önök állandóan a magyar mikro-, kis- és középvállalkozások támogatásáról beszélnek. Valóban jó lenne, ha a Nyerges-Simicska-Leisztinger-Csányi-birodalom helyett végre már a kisvállalkozásoknak is segítenének. Ehelyett mit tesznek? A kétszeres értékelés tilalmába ütköző módon szankcionálnak bizonyos munkaügyi szabályszegéseket, jelesül a munkaviszony létesítésével összefüggő bejelentési kötelezettség elmulasztását büntetik közbeszerzési kategóriában is. Nem elég egy vállalkozónak adott esetben túlzott hatósági szigor mellett munkaügyi jellegű szankciókat megfizetni, kinyögni, elviselni, hanem még két évig - úgy néz ki, hogy ez az önök akarata szerint így is marad - a közbeszerzési eljárásokban sem vehet részt. Én ezt próbáltam megfelezni, egy évre csökkenteni, de még a saját csökkentés irányába ható javaslatomat is túlzásnak érzem, ugyanis ha egyfajta magatartást ilyen szigorúan több jogterületen, több jogágat érintő módon szankcionálunk, azzal teljes mértékben tönkretesszük ezeket a vállalkozásokat, és a maradék levegőt is elszívjuk előlük. Nem kell itt már a komolyabb multiknak vagy esetleg a nagyobb magyar vállalkozásoknak tönkretenni a kicsiket. Megteszik ezt önök a törvényhozás eszközeivel is.
Úgy gondolom, hogy ez a legtöbb képviselő életszerűtlen gondolkodásából és rendkívül hiányos közbeszerzési tapasztalataiból fakad. Ha láttak volna közbeszerzési eljárást az eljárást megindító hirdetmény megfogalmazásától, a közzétételi kérelemtől kezdve, mondjuk, a döntés-előkészítési jegyzőkönyveken, a bírálati lapokon át a döntési jegyzőkönyvekig, illetőleg a szerződéskötésig bezárólag, és ennek a dokumentálási, lebonyolítási rendjét megtapasztalták volna a gyakorlatban, akkor rájönnének, hogy teljesen indokolatlan ilyen szigorúan szabályozni. Egy amúgy is túlbürokratizált, agyonadminisztrált eljárás esetében pontosan azokat kizárni, akiket elvileg helyzetbe akarnak hozni, ez olyan, mint a kétballábas focista, aki egyik lábával elrúgja a másik elől a labdát. Reméltem, hogy bizottsági ülésen ezt sikerül még átgondolniuk, de az előbb említett okok miatt sajnos ez nem vezetett eredményre.
Amire külön felhívnám az önök szíves figyelmét, tisztelt kormánypárti képviselők, mert soha nem késő, az főleg a 15. ajánlási pont. Ugyanis, ha valamivel szélesre lehet nyitni a korrupció kapuit, akkor a 15. ajánlási pontban szereplő szöveg pontosan az. Ennek a hatásait igyekeztem csökkenteni, mérsékelni, valamelyest tompítani azzal, hogy mindkét oldalról megpróbáltam eszközölni módosítást az eredeti javaslatban; nevezetesen, a 150 milliós összeghatár helyett - építési beruházásokról beszélek - 50 millióra leszállítani ezt a határt. Ha jól emlékszem, most nettó 80 millió forint a jelenlegi normaszövegben. Ezt is soknak tartom, a 150-et meg pláne túlzónak. Ezt pedig azzal tudom megindokolni, hogy enyhén szólva akár a 80, akár a 150 millió forintos összeghatár már nem a mikro- és kisvállalkozásoknak szól, pláne nem az építőipari mikrovállalkozásoknak, mondjuk, egy néhány fővel üzemelő kőműves, ács, festő, villanyszerelő, fűtés-, vízszerelő vállalkozásnak, hiszen ők tőkeerejük gyengeségénél fogva nem tudnak ezekben az eljárásokban részt venni. Tudnám támogatni a javaslatot, ha valóban egy ésszerű és meglehetősen alacsony mértéket fogalmazna meg, de az, hogy 150 millió forintra felemelik, semmi másról nem szól, mint hogy a mindenkori kormánypártokhoz közel álló cégek nyakra-főre megszerezzék, játszi könnyedséggel egyfajta könnyített lepapírozással, ha bikkfanyelven akarok megszólalni, könnyített adminisztrációval megszerezzék ezeket a nem is olyan kis értékű beruházásokat.
A másik pedig az, hogy önök legalább 3 ajánlattevőnek való közvetlen megküldést írnak elő. Persze, lehet azt mondani, ezt mondta a helyettes államtitkár asszony is a mai bizottsági ülésen, hogy ez a 3 csak minimális határ, ettől még elindulhat akár 30 is. De jól tudjuk, és erre vonatkozóan vannak statisztikai adatok is, hogy ezekben az esetekben az ajánlatkérők, főleg az önkormányzati ajánlatkérők döntő többsége, ha 3 van előírva minimumként, akkor nem is fogja többnek megküldeni. Ezért igyekszünk ezt legalább 5-re növelni oly módon, hogy ráadásul a tulajdonosi szerkezet egymástól való függetlenségét is meghatároznánk. Bár ha önök számára ez aggályos, akkor ezt a törvény más részeibe is akár az alkalmassági szempontoknál, akár a kizáró okoknál, akár még a törvény ezt megelőző szakaszában is el tudnánk helyezni.
Ugyanakkor önök egyikre sem voltak vevők. Úgy gondolják, megnyugtató az, ha nettó 150 millió forintos, áfával együtt közel 200 millió forintos építési beruházásokról beszélünk, tehát egy legalább 2-3 ezres település nagyobb óvoda- vagy iskolafelújítása még vastagon beleférhet, vagy esetleg egy-egy településrészen belterületi víz rendezése, kisebb mértékű mélyépítési beruházások vagy útfelújítások, karbantartások beleférnek még ebbe a határba. Borzasztó módon aggályos, főleg azért, mert ha mindössze 3 ajánlattal indul, erre utaltam az általános vitában is, akkor nagyon könnyen megtörténhet az - amit elvileg normális lebonyolítónak vagy közbeszerzési tanácsadónak nem lenne szabad hagyni -, hogy a 3 ajánlatból csak egy lesz a valódi ajánlat, kettő pedig úgynevezett segítő ajánlat módszerével villámgyorsan megrendeléshez juthatnak így a településvezetés politikai és gazdasági holdudvarához tartozó építési vállalkozások.
Megint pontosan kiöntjük a fürdővízzel együtt a gyereket is. Mert nem elég közbeszerzési oldalról kezelni az egészet. Kellene kezelni akár rendeleti szintű szabályozással, a Jobbik által már többször említett módon fajlagos költséghatárok felállításával az építési beruházásokon belül, mert előírhatunk akár, és ez való igaz, legalább 10 ajánlattevőnek való kiküldést is, ha már a támogatással, az EU-s forrásból megvalósuló pályázat tervezési, költségvetési szakaszában, ami még jóval megelőzi a közbeszerzési időszakot, nem írunk elő négyzetméterre kivetített költséghatárokat új építések és felújítások esetében, akkor a vég nélküli tervezhetőség oda vezet, hogy olyan jelentős tartalékok kerülnek be a rendszerbe, amelyek nem tisztes vállalkozói hasznot fedeznek csak, ami természetesen kívánatos, helyes és elvárható, hanem megteremtik azt a nagyon vastag hasznot, amelyből ki tudja mennyi, 10, 20, 30 vagy akár ettől is több százalékot vissza lehet osztani akár bizonyos politikusoknak, akár helyi, akár megyei, akár központi szinten. Viszont ha nincs miből osztani, nem is fognak tudni, vagy csak jóval kevesebbet, ezáltal vagy megszüntetjük, vagy számottevő módon csökkentjük, visszaszorítjuk a korrupciót. Ennek ilyen egyszerű, józan paraszti ésszel is belátható és megvalósítható, ráadásul még nem is túl sok időt igénybe vevő megoldási módozatai lehetnének, csak az a helyzet, hogy az elmúlt 23 évben egyik kormányzó pártnak sem fűződött ehhez érdeke, hiszen vagy az önök kampányainak a megfinanszírozását végző cégeknek kellett ily módon megköszönni a párt- és elvhűséget, vagy pedig egyéb, még ettől is sötétebb szándékok, egyéni ambíciók, egyéni meggazdagodási vágyak vezettek odáig, hogy ezeket folyamatosan benne hagyták, és nem akarták ezt megakadályozni.
Tehát nagyon téves szemlélet az, hogy csak a közbeszerzési eljáráson múlik, a közbeszerzési eljárás végeredménye határozza meg azt, hogy megindulhatnak-e a mutyizások, és véget ér-e vagy tovább folytatódik a 10-20-30 százalékos polgármesterek időszaka. Sajnos, az önök jelenlegi frakciótársai közül is jó pár ilyen 10-20-30 meg 50 százalékos polgármesterről lehet hallani, akár megyei jogú városok, akár egyéb nagyobb települések tekintetében. Nyíltabban csak azért nem merek beszélni, mert konkrét bizonyítékok nem állnak a rendelkezésemre, és nyilvánvalóan nem akarok sem büntetőjogi, sem polgári peres úton beleszaladni egy jó nagy jobbegyenesbe. De önöknek is be kell látni, hogy a fajlagos költséghatárok felállítása nélkül, illetőleg ilyen magas összeghatárok felállításával, legalább 3 ajánlattevőnek való közvetlen megküldés elégségesnek minősítésével továbbra sem fogunk semmit sem tenni.
(20.50)
Felállíthatnak önök bármilyen korrupcióellenes hivatalt vagy egyéb szervezetet, a világon ennek semmi hozadéka nem lesz, legfeljebb ott is néhány párttársukat, a klientúra egy részét el tudják helyezni zsíros fizetésért a nagy semmittevés fejében.
Ami pedig a 16. és 17. ajánlási pontokat érinti, teljesen más természetű javaslat, itt igazából a kiegyenlítő igazságosság elvéből fakadó biztosítéknövelést szerettem volna elérni olyan módon, hogy a 16. ajánlási pontban a megrendelői oldal biztosítékát szerettem volna növelni 5-ről 10 százalékra, ami egy lehetőség, tehát nem muszáj ezt kihasználni, nem muszáj feltolni a maximumra, csak ne 5, hanem 10 százalékos mozgástere legyen ebben az esetben a megrendelőnek, amelynek főleg egy építési beruházás esetén van nagyon nagy jelentősége, akár 10 százalék erejéig is tudjon kikötni biztosítékot, ne kössük meg 5 százaléknál. Ha ők úgy látják, hogy elég, mondjuk, 2 százalék is, akkor nyilvánvalóan nem fognak ezen túlterjeszkedni, de egy nagyobb beruházásnál - és ebben egyébként Láng Zsolt polgármester úr is teljesen egyetértett velem - akár a 10 százalékot megközelítő, pontosabban 10 százalékos biztosítékkikötés is indokolttá válhat.
Ugyanez, csak megfordítva a másik oldalról, az előlegek folyósításánál szintén 5 helyett 10 százalékos keretet szerettem volna elérni, ami viszont a vállalkozókat segíti. Egyrészt nagyon lassúak a pályázati ügyintézések. Az irányító hatóságok és közreműködő szervezetek tevékenysége - és ezt is a gyakorlatból tudom több építési beruházás és szolgáltatás megrendelése kapcsán - finoman szólva is gyalázatos, és sok esetben nemhogy segítenék akár a vidékfejlesztést, akár bizonyos egyéb programok megvalósítását, hanem éppen ellenkezőleg, hátráltatják ezeket. Nagyon nagy előny ezeknek a vállalkozóknak, ha nagyobb mértékű, nagyobb százalékos arányú előleget tudnak megkapni, nyilvánvalóan a végszámlákban, és a végszámlákban logikusan levezetett módon. Sajnos, bár erre volt kormánypárti képviselői támogatás is, de ezeket a javaslatokat elvetették. Nagyon remélem - a remény hal meg utoljára alapon -, hogy a zárószavazásnál legalább egyik-másik ötletem megfogan és szárba szökken, és ebben az esetben, higgyék el nekem, nem a Jobbik Magyarországért Mozgalomnak, hanem legfőképpen a megrendelőknek, a vállalkozóknak, kivitelezőknek, szolgáltatóknak tesznek egy nagy szívességet, nekik segítenek, és végre sikerülne érdemi előrelépést tenni a korrupcióellenes harcban, végre nemcsak a szavak, hanem a tettek szintjén is.
Köszönöm szépen. (Bana Tibor tapsol.)
