DR. NEMÉNY ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

DR. NEMÉNY ANDRÁS
DR. NEMÉNY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ez egy másik típusú javaslatcsomag, de ide is tettünk módosító javaslatokat. Ezeket nem részletezném annyira, mint az előzőeket, talán kettőt emelnék ki közülük.
Az egyik arról szól, hogy milyen esetben szükséges a kormány hozzájárulása az adósságot keletkeztető ügylet megkötéséhez, magyarul ha egy önkormányzat valamilyen okból hitelt szeretne felvenni, akkor mi az az összeghatár, ami felett a kormány hozzájárulása szükséges. Önök tettek erre egy javaslatot. Ez a javaslat fővárosi önkormányzat és megyei jogú város esetében 500 millió forintot, bocsánat, 100 millió forintot jelent, míg egyéb önkormányzatok esetében 10 millió forintban határoznák meg ezt az értékhatárt. Mi ezt nagyon alacsonynak tartjuk, és éppen az előbb már freudi elszólásként általam említett 500 millió forintot tartanánk indokoltnak fővárosi önkormányzat és megyei jogú város esetében, míg a 10 millió forintot, ami tényleg nevetségesen kevés és kezelhetetlen lehet az önkormányzatok számára, 100 millió forintra emelnénk fel.
Azt hiszem, hogy ez a javaslat életszerű. Nagyon sok polgármester ül a kormánypárti padsorok között, még akkor is, ha most éppen nincsenek itt, és azt hiszem, ők pontosan tudják, hogy polgármesterként, önkormányzati képviselőként milyen nehézséget okoz az, ha nincs mozgásterük ilyen típusú hitelfelvétel esetén.
A másik javaslat, amit szintén módosítóként terjesztettünk be, arról szól, hogy mi indokolatlannak tartjuk az adatszolgáltatási kötelezettség elmulasztása és késedelmes teljesítése esetén azt a meghatározott mértékű bírságot, amit ráadásul egy kormányrendelet fog meghatározni, és amelyet a Kincstár fog kiszabni. Azt hiszem, hogy ez megint csak terhelni fogja fölöslegesen az önkormányzatokat.
De ami még ennél is számunkra érthetetlenebb és felháborítóbb, az a gépjárműadó kapcsán bevezetett új szabályozás, hiszen eddig ezt az önkormányzatok kezelték, most egy részét ennek elvonták tőlük, de nem elég, hogy elvonták, még a Kincstárnak egy olyan plusz betekintési jogot is adtak, ami szerintünk inkább visszaélésekre vagy rosszízű gondolatokra adhat okot. Önök azt javasolják, hogy a Kincstár a belföldi gépjárművek után beszedett adótörvény alapján a központi költségvetést megillető hányadának ellenőrzése céljából betekinthet a települési önkormányzatnál a gépjárműadóval összefüggésben kezelt dokumentumokba, és az azokban szereplő adótitkot és egyéb felméréshez szükséges adatokat megismerheti és kezelheti, legkésőbb az adatkezelés megkezdésének napjától számított 5 évig. Mi azt gondoljuk, hogy ez jó helyen volt az önkormányzatoknál, jó helyen van most is, semmi szükség arra, hogy két helyről is betekintsenek, úgyhogy mi ezt az egész javaslatot úgy, ahogy van, egy az egyben törölnénk.
Ezek lettek volna a legfontosabb pontok. Köszönöm a türelmüket, és remélem, hogy ezt fogják támogatni. Köszönöm. (Szórványos taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem