MAGYAR ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

MAGYAR ZOLTÁN
MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Azt, hogy ön idő előttinek tekinti ezt az interpellációt, már csak azért sem értem, mert az általános vitát gyakorlatilag lehetetlenné tették azzal, hogy egy teljesen új javaslatot toltak be, és kizárólag részletes vitára kerül sor. Ez eleve elképesztő. Nem is adott más lehetőséget arra, hogy kifejtsük a véleményünket előzetesen a részletes vita előtt.
Azt pedig egészen elképesztőnek tartom, hogy itt a válaszban a kisgazdaságokat említi, mint akikre építeni akarnak. A törvénytervezet egyetlenegyszer nem említi a kisgazdaságokat. Egyszer sem, államtitkár úr. Ön csak folyamatosan szavakban segíti a kis- és középbirtokokat, a gyakorlatban pedig elmondtam, hogy mit is tartalmaz a javaslat.
A válaszában elvártam volna azt, hogy a homályosan megfogalmazott integrátorok mit jelentenek, kik ezek az emberek, akik aztán minden kitétel alól felmentést kaptak. Elvártam volna azt, hogy az európai uniós kérdésemre is választ kapok, hogy mikor fog végre a kormány a sarkára állni és kiállni a magyar érdekekért.
Így nem tudok mást mondani, államtitkár úr, mint hogy a válaszát nem tudom elfogadni, és ezt a törvénytervezetet pedig azonnal vonják vissza. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem