DR. VARGA LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. VARGA LÁSZLÓ
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban, három ajánlási pontot láthatunk magunk előtt, és mind a három módosító indítványt szocialista képviselők terjesztették elő. A 3. ajánlási pontban saját módosító indítványom található, amely miskolci beruházások kapcsán érkezett.
Még mielőtt ismertetném a tartalmát, el szeretném önöknek mondani, hogy sokan az itt lévők közül itt voltunk az előterjesztés általános vitáján, és nyilván egy ilyen általános vitában, pláne, amikor az délelőtt kezdődik, és belenyúlik a kora délutánba, egy költségvetés kapcsán az ellenzék részére, így az MSZP részére, az MSZP frakciójának részére és a kormánypárt részére is egy lehetőség volt, hogy a politikáját ismertesse minden frakció. Ezt tettük mi is, és markáns pontokon elmondtuk, hogy miben gondolkodunk máshogy, mint önök, mit csinálnánk másképpen. Nyilván itt már az adórendszert érintő előterjesztések és javaslatok is elhangzottak, és egy komoly politikai vita alakult ki.
Egy dolog azonban biztos volt a vita alapján, hogy a Magyar Szocialista Párt véleménye is az, hogy Magyarországnak érdeke kikerülni a túlzottdeficit-eljárás alól, és fontos ezért az egyensúlyi állapot elérése a költségvetésben, a 3 százalék alatti hiánycél tartása. Más kérdés, hogy ugye, tavaly tizenegynéhányszor sikerült költségvetést módosítani, ma megint egy ilyen előterjesztést tárgyalunk, hiszen a számok nem teljesülnek több ponton, ez elhangzott az általános vitában, ezt az újabb vitát nem nyitnám föl. Egyet kijelentenék, hogy a módosító indítványok nem érintik az egyensúlyi helyzetet. Ez szerintem nagyon fontos dolog. Azért mondanám ezt el, mert önök azt jelezték, Varga Mihály egészen konkrétan azt jelezte, hogy több lépcsőben hajtanak végre megszorításokat, ha egyébként nem teljesülne a hiánycél.
Nagyjából ez az előterjesztés az első lépcsőt tartalmazza, de elhangzottak olyan, talán kifelé népszerűbb javaslatok is, amelyek látványberuházások leállításáról szóltak. Más kérdés, hogy az előterjesztésben ennek nem látható semmiféle jele. Ez ihlette a 3. számú ajánlási pont alatt található módosító indítványomat, hiszen például a debreceni stadionrekonstrukció változatlanul szerepel az előterjesztésben, a költségvetésben. Magyarán erre ezt az óriási nagyságrendet, ezt a mintegy 9 milliárd forintot változatlanul elkölteni tervezik. Nem nyitom ki ezt a vitát, hogy egyébként ez mennyire költséghatékony, mennyire van ennek értelme ebben a formában. De nekem az egyik legnagyobb problémám általában a politikájukkal az, hogy a szolidaritás nem érvényesül a politikájukban egyes társadalmi csoportok között. Ez tetten érhető az adórendszerben, a költségvetési politikájukban és egyébként a fejlesztések támogatásában is.
Én Miskolcról jöttem, és azt tudom önöknek mondani, hogy míg egyébként környező nagyvárosok egyes céljait akár tízmilliárdos nagyságrendű forrásokkal is támogatja a kormányzásuk, addig Miskolcon gyakorlatilag semmiféle újabb fejlesztésről szóló döntés nem született. Amilyen fejlesztések jelenleg kivitelezés alatt vannak, azok még az előző ciklusban, a szocialista kormányok alatt kerültek eldöntésre. Mindenféle módon igyekeztünk egyébként támogatni azt, hogy legyenek pályázatok, amúgy nyerjen a város, hiszen fontosak a fejlesztések itt is, de hát például turisztikai célú beruházásokra sem nyert a város, a Tapolca-beruházásra nem kapott pénzt, kisebb összegű fejlesztésekre sem. Úgyhogy azt hiszem, ebből a szempontból végére ért a türelem sokakban.
Két olyan cél van, ami a debreceni stadionberuházás töredékéből kivitelezhető. Egyébként hasonlóan sportcél, de mind a két javaslat olyan ügyet szolgálna a 3. ajánlási ponton belül, amely, ha nem kerül támogatásra valamilyen formában a következő időszakban, akkor két nagy tradíciójú sportágnak akár a megszűnésével vagy ellehetetlenülésével is fenyegetne a szülővárosomban. Egyrészről ugye, gyakorlatilag közel versenyzésre alkalmatlan az a rekortán pálya, amely ma Diósgyőrben található. Több okból ez el is kerül innen, és megszűnik az atlétika azon a területen. Azonban, hogy hová költözik, erről semmiféle információnk nincs. Folyamatosan halljuk azt a városvezetés részéről, hogy majd megoldódik ez a kérdés. Ez egy hároméves folyamat; nagy múltú, olimpikonokat is adó szakosztályról van szó, és 150 millió forint kellene ahhoz, hogy ezt a kérdést rendezzük. Semmilyen lobbierő nem mutatkozik kormányzati oldalról abban a tekintetben, hogy ebben segítség legyen, bár egyébként egyre-másra halljuk, hogy azért az általános tartalékból, egyéb területekről milyen célokra vannak források. Erre sosincs. Azt hisszük, azt gondoljuk, hogy ezen változtatni kell.
A másik cél pedig egy egyébként szintén sikersportág Miskolcon, évtizedes hagyományokra tekint vissza. Pünkösd hétfőjén rendezték az utolsó salakmotorfutamot a népkerti pályán. Ez egy világbajnoki selejtező futam volt, sajnálatos módon az utolsó pillanatban reagál arra a városvezetés, hogy ezt a pályát bezárják. Megszűnik ez a lehetőség a miskolciak előtt a szabadidő eltöltésére, részint pedig ugye nem rendezhetnek ilyen típusú futamokat ott többet. Több ezer ember szórakozása volt ez, egyébként nemcsak a városban, hanem a környéken is, hiszen hagyományosan inkább ez egy kelet-magyar sport talán. A lengyel ligában induló csapatnak ez az egyetlen pályája és helyszíne, csak a hitegetés megy ebben a tekintetben is. Egy másik fontos cél lenne csak az alapvető feltételeket előállítani 150 millió forintból. Még egyszer hangsúlyoznám, ez a javaslat nem érinti a költségvetés egyensúlyát.
Most első hallásra lehet, hogy önök úgy gondolják, nincs is nagyon kapcsolatban azzal a vitával, amit az általános vita keretében lefolytattunk. Én csak arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy az a politika, ami a szolidaritást mellőzi társadalmi csoportokkal kapcsolatban, például a szegényebbekkel, a nehezebb helyzetben lévőkkel kapcsolatban, az a politika tetten érhető a fejlesztések tekintetében is. Bizonyos kivételezett politikusaik által felügyelt vagy uralt városok kapnak forrásokat, komoly, sokszor luxuscélokat és presztízscélokat szolgáló beruházásokra, Miskolc meg, úgy érzem, mostohagyerek ezekben a hónapokban, években. Két teljesen indokolt célra szeretnék a költségvetés keretéből az egyensúlyt nem érintve mindösszesen 300 millió forintot kérni önöktől. Ez alig több, mint a 3 százaléka annak az összegnek, amit egy másik célra elköltenek egy nem is olyan messze lévő városban. Szerintem ez egy méltányolható, értelmes és szolidáris cél. Kérjük, támogassák az előterjesztést.
Köszönöm. (Dr. Józsa István tapsol.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem