DR. VARGA LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. VARGA LÁSZLÓ
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ékes Képviselő Úr! Felszólalása kezdetén abszolút pozitív dolgokat mondott a szülővárosomról, ezt mindenképpen méltányolom, ugyanakkor nem teljesen értettem, hogy milyen hozzáállásbeli problémákról beszélt.
Én annyit mondanék az atlétikai pálya kapcsán, hogy egyébiránt ezt a fejlesztést lehetne támogatni a Miskolci Egyetemen is mint helyszínen, és egyébként ez, azt hiszem, hogy több szempontból is örvendetes és fontos lenne, egy egyetemi centrumot, ami egyébként nem megfelelően van támogatva az utóbbi időszakban, infrastrukturális fejlesztés alá venni egy ilyen tekintetben, akár sportcélra, szerintem mindenképpen örvendetes.
(21.30)
Meglephette önt akár az is, hogy egyébként ilyen módját választottam a figyelemfelhívásnak és annak, hogy ezt a két célt, a salakmotorpálya alapjainak legalább a megépítésére elegendő 150 millió forintot és az atlétikai rekortánpálya elköltöztetésére szintén 150 millió forint elkülönítését kezdeményeztem. Az ennek az oka, tudja, hogy az önkormányzat saját költségvetéséből képtelen ezt a helyzetet ma kezelni, én ezt látom. Csak 600 milliónyi támogatástól esett el például a gépjárműadó átalakítása tekintetében. Majd’ ennyi, több mint 500 millió hiányzik a városi tömegközlekedésből. Tudja, nálunk azok a problémák a hétköznapokban, hogy például megy egy buszjárat, és kifogy belőle az üzemanyag.
Ezek valós problémák, és nem akarom persze a helyzetet e helyütt dramatizálni, csak mindeközben fejlesztési forrásokat európai uniós alapokból gyakorlatilag nem nyer el a város az utóbbi három évben. Tehát egyszerűen képtelen az ember politikusként megtalálni azokat a lehetőségeket, hogy hogy javasoljon elkülöníteni fejlesztési összegeket. Én ma ezt találtam meg. Higgye el, mind a két cél szakmai szervezetek által kezdeményezett, és igazából fontos a város érdekében.
Köszönöm, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem