CSIZI PÉTER

Teljes szövegű keresés

CSIZI PÉTER
CSIZI PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A pécsiek hosszas várakozását követően 2010 márciusában került átadásra az M6/M60-as autópálya, és ezzel a dél-dunántúli régiót is sikerült becsatlakoztatni az ország vérkeringésébe. És bár Európa egyik legdrágább autópályáját tudta megépíteni az akkori szocialista kormányzat, az eredeti terveket mégsem tudták tartani, hiszen az autópálya nem Pécset elkerülve Kacsótáig tart, hanem sajnos egy rövidebb szakasz került megépítésre, ami Pécs határában végződik. Az autó-, teherautó-, tehát a teljes gépjárműforgalmat Pécs egyik legsűrűbben lakott, 50 ezres városrészébe, lakótelepére vezeti rá, egy olyan útra, aminek a forgalma egyébként már akkor is zsúfolt volt, és sajnos a kiemelt forgalomnak meglett az áldozata is: egy pécsi nagymama és unokája azért veszítette életét, mert minden idők legnagyobb tervezési és kivitelezési hibáját követte el az M60-as gyorsforgalmi út megépítésével az előző szocialista kormányzat.
Az autópálya átadása óta egyébként befejezésre került a Királyegyházi Cementgyár is, ami növeli az érintett útszakasz forgalmát, és az elkerülő út mellett pedig Pécs ipari parkja is a nyáron kerül majd kialakításra, amely ipari park reményeink szerint Magyarország egyik legnagyobb egybefüggő területét biztosítja majd a befektetőknek. Ezért is fontos lenne, hogy az M60-as gyorsforgalmi út minél hamarabb elkészüljön. Ezért kérdezzük képviselőtársaimmal az államtitkár urat, hogy milyen intézkedéseket tesz a kormányzat az M60-as gyorsforgalmi út továbbépítése érdekében.
Várom megtisztelő válaszát. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem