NYAKÓ ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

NYAKÓ ISTVÁN
NYAKÓ ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Miniszter Úr! 2011. XII. hó 2-a fekete betűkkel íródott a szakszervezetek és az általuk képviselt dolgozó emberek életébe. A nemzeti együttműködés rendszerének 19. hónapjában a magyar szakszervezetek ellenállását az Orbán-rezsim megtörte, és három szakszervezeti konföderációval aláírattatta az úgynevezett rabszolgamunka törvénykönyvét.
Ahogy akkor a munkavállalók vezetői elmondták, csak a rossz és a még rosszabb között választhattak, vagyis a kormány a szakszervezeti mozgalom teljes felszámolásával fenyegette meg az így túszul ejtett vezetőket. Már akkor is látszott, ami mára nyilvánvaló lett: a jobboldali Orbán-rezsim dolgozókkal kapcsolatos intézkedéseit a tőke írja, hiszen ma a nemzeti burzsoáziának nagyobb beleszólása van a bérből és fizetésből élőket érintő kérdésekbe, mint a dolgozók által választott szakszervezeti vezetőknek. A bérből és fizetésből élő emberek jogfosztásának szándékát az is mutatta, hogy a jobboldali rezsim szégyenérzete nem engedte meg a rabszolgamunka törvénykönyvének nagyközönség előtti tárgyalását, hanem az éjszaka sötétjébe száműzve kellett lefolytatni a tisztelt Ház falai között.
A döbbenet utáni apátiát a szakszervezetek közötti intenzív tárgyalások váltották fel, mert ők már felismerték, hogy a rezsimmel szembeni hatékony fellépést csak az egy mindenkiért, mindenki egyért politikája, az egységben az erő doktrínája hozhatja el. 2013. május 1-jén három szakszervezeti konföderáció bejelentette egyesülési szándékát, és ugyanezen a napon a rabszolgamunka törvénykönyve újratárgyalásának követelése is terítékre került. Május 1-jén, a dolgozó emberek ünnepén elhangzott, hogy a hazai nagytőke által írt törvény 250 helyen sérti a bérből és fizetésből élő emberek jogait és érdekeit, és mindezt az Orbán-rezsim azzal betonozta be, hogy elvette a dolgozók legerősebb érdekérvényesítési eszközét, a sztrájk lehetőségét.
Kérdezem ezért a tisztelt államtitkár úrtól, hogy a kormány hajlandó-e végre a dolgozó emberek jogait és érdekeit sértő kizsákmányoló és jogfosztó intézkedéseket felülvizsgálni, visszavonni, hajlandó-e a kormány szelektálás nélkül fogadni a dolgozó emberek választott vezetőit, készül-e a kormány a szeptemberi tárgyalások megkezdésére, és végül, de nem utolsósorban visszaadják-e a dolgozóknak a sztrájk jogát.
Várom tisztelt válaszát. (Taps az MSZP padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem