KOVÁCS TIBOR

Teljes szövegű keresés

KOVÁCS TIBOR
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az államtitkár úr megpróbál lyukat beszélni a hasunkba, és azt gondolja, hogy egyébként minden, amit mond, az úgy van, és úgy helyes, ahogy mondja.
Tisztelt Államtitkár Úr! Magyarországon a szelektív hulladékgyűjtés évtizedek óta létezik. Tehát az a felütés, amivel ön az expozéját kezdte, hogy 23 év bűne úgymond, hogy nincs szelektív hulladékgyűjtés Magyarországon, ez nem igaz, ez valótlan állítás. De ha így lenne, akkor azért ön is legalább olyan felelős lenne, mert emlékezetem szerint 1998 és 2002 között a Fidesz volt kormányon, ön pedig a környezetvédelmi bizottság elnöke volt, ha jól emlékszem ebben az időszakban. (Dr. Illés Zoltán: Igen. És a bizottság elnökének milyen hatalma van?) Elnök úr (Az elnök csenget.), az államtitkár se szóljon bele a mi mondandónkba! (Derültség. - Dr. Illés Zoltán: Ez igaz!)
Azon kívül szeretném elmondani, hogy nagyban hozzájárult az államtitkár úr is ahhoz, hogy Magyarországon hisztéria van mindenféle egyéb módon történő hulladékhasznosítással szemben, amiről Kepli képviselő úr is beszélt. Senki sem olyan megátalkodott, hogy olyan technológiai megoldásokat akart volna Magyarországra telepíteni, amely ne felelt volna meg az összes nyugat-európai előírásnak, azoknak a szabályoknak, amelyekről az államtitkár úr is beszélt. Nyilvánvalóan ma a hulladéklerakók nagy része is elkezdett oly módon működni, hogy megpróbálják a szelektív hulladékgyűjtést, ha máshol nem, ott megvalósítani.
A legnagyobb problémája ennek a rendszernek, államtitkár úr, köztudott. A szelektíven összegyűjtött hulladék hasznosítása nem megoldott. Nem éri meg gazdaságilag jelenleg, hogy az ilyen módon szelektíven összegyűjtött hulladékot hasznosítsák és alapanyagként használják fel. Annak pedig semmi értelme nincs, hogy szelektíven összegyűjtik, majd a hulladéklerakóban egy csomóban újra leöntik ezeket (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) a hulladékokat. Ezen kellene dolgoznia a kormánynak, államtitkár úr!

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem