SZILÁGYI LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

SZILÁGYI LÁSZLÓ
SZILÁGYI LÁSZLÓ (független): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Nagyon sok mindenben hasonlóan gondolkodom a hulladékégetés tekintetében, mint Illés államtitkár úr. De szerintem ezt most nincs alkalmunk nagyon megvitatni, nem erről szól ez az előterjesztés. Beszéltünk erről bőven az energiastratégia vitájában. Abba sajnos belekerült elég komolyan a hulladékégetés mint nagyszerű energiatermelő eszköz. Ez nem a mostani vita.
Én magam civil környezetvédőként megéltem jó néhány beruházási ötletet, ami hulladékégető építésére irányult, és megmondom őszintén, rengeteg érvünk volt, amivel opponáltuk ezeket a beruházásokat. Nagyon örülünk, hogy végül is uniós támogatással nálunk ilyenek nem épültek. Azzal együtt abban is igaza van az államtitkár úrnak, azt gondolom, nagy vonalakban legalábbis, hogy ezek az uniós rendszerek, amelyek kiépültek, nem feltétlenül a legjobb környezeti megoldás felé visznek minket. Civil környezetvédőként 2004-től nagyon sokat kritizáltuk ezeket a pályázati rendszereket. Sőt már a PHARE-támogatás idején, sőt az ISPA-támogatás idején is elmondtuk, hogy nem feltétlenül ilyen rendszereket kellene kiépítenünk. Mindannyian látjuk most már ezeknek a hátrányos mivoltát mind környezetvédelmi szempontból, mind pedig akár rezsiszempontból is.
Úgyhogy ez nagyon fontos vita, de azt gondolom, túl lennénk ezen réges-régen, ha 2009 óta lenne hulladékgazdálkodási tervünk, de legalább valamiféle stratégiánk, hogy melyik irányba akarunk menni. Az országos hulladékgazdálkodási terv 2008 végén lejárt, és azóta sem az előző kormány, sem a mostani nem készített semmit. Tiszta erőből nekimentünk a termékdíjtörvénynek, nekimentünk a hulladékgazdálkodási törvénynek, koncepció és stratégia nélkül. Ha ezeket a vitákat lebonyolítottuk volna annak idején, és megbeszéltük volna, és lenne valamiféle társadalmi konszenzus arra nézve, hogy akarunk-e lerakni, akarunk-e égetni, milyen fokú szelektivitást akarunk elérni, akkor most ezek a kérdések nem kerülnének elő.
Köszönöm szépen a figyelmet.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem