DR. JÓZSA ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. JÓZSA ISTVÁN
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr, ez igazán méltányos, hogy egy ilyen fontos kérdésről alapos lehetőség van beszélni.
Az ajánlás 26. és 29. pontjához szeretnék szólni, amelyet dr. Sós Tamás képviselőtársam nyújtott be. Arra tesz javaslatot, hogy a szenátus javaslatot tesz a rektori pályázat kiírására, elbírálja a rektori pályázatokat, a rektorjelölt személyéről értesíti a fenntartót, továbbá értékeli a rektor vezetői tevékenységét. Szorosan kapcsolódik hozzá a 29. ajánlási pont, amely a 37. § (4) bekezdése helyébe a következőt javasolja: a rektori megbízásra benyújtott pályázatokat a szenátus bírálja el, a rektorjelölt személyéről a szenátus dönt.
Úgy gondoljuk, hogy ez a két javaslat kifejezi azt a nagyon régi hagyományt, amit méltán tekintenek alapértéknek, és büszkék rá az egyetemek, a felsőoktatási intézmények, amit egyetemi autonómiának neveznek, és ami biztosíthatja, hogy különböző politikai kurzusokon, választási ciklusokon átívelve is egy-egy oktatási intézmény a saját hagyományai, a saját önrendelkezése szerint tudjon működni, ezzel példát mutatva a saját működését tekintve is a felnövekvő ifjúságnak, mert itt, felsőoktatási intézményről lévén szó, már felnőtt emberekről beszélünk, akik az egyetem hallgatói, tehát nem közvetlen nevelési eszközökkel lehet rájuk hatni. Különös szerepe van a példának, amit az oktatóitól lát, amit az egyetem működéséről, a vezető, a rektor megítéléséről, értékeléséről, választásának módjáról tapasztal, és aminek a diákok képviseleti lehetőségeinek megfelelően ők maguk is közvetett úton, képviseleti úton részesei lehetnek. Tehát mi szeretnénk, ha ez a része meg tudna maradni az egyetem önállóságának, és az első számú vezető kiválasztását, értékelését tekintve ez a két javaslat véleményünk szerint biztosítja a korábbi hagyományok, a több évszázados hagyomány folytatását.
Nagyon sajnálom, hogy Kontur Pál elhagyta a termet, mert lett volna néhány szavam, pusztán csak a magyar nyelv logikáját illetően, hogy amikor én aggodalmakról beszélek, akkor nem tudok valótlant állítani, mert az nem állítás. Tehát én sajnálom, hogy ilyetén módon tudatlanságának némileg hangot adott a közbekiabálás során, és elnézést kérek elnök úrtól is, hogy erre némiképp kénytelen voltam reagálni, mert a zárszó után erre már nemigen van lehetőségem. Ez a példa is csak azt mutatja, hogy a kiművelt emberfők sokasága, akár az országban, akár itt a parlamentben, vagy ennek a hiánya milyen anomáliákhoz vezethet. Tehát ez a módosító is kifejezi az MSZP elkötelezettségét a tekintetben, hogy az oktatást, a felsőoktatást egy stratégiai területnek tekintjük.
Én alapvetően a gazdaság kérdéseivel szoktam foglalkozni, de mint pályám elején egyetemi oktató, tapasztalatból is elkötelezett vagyok, hogy a felsőoktatás színvonala, a kiművelt emberfők sokasága, ahogy Széchenyi is mondja, ez befektetés a jövőbe. Tehát nem szabad a jelen szűkös anyagi lehetőségei alapján megítélni, hanem hosszabb távon kell gondolkodni, és hogy ez mennyire így van, ezt a fejlett Európa példája mutatja. A felsőoktatásba tett befektetés, akár állami befektetés, invesztíció a leggyorsabban megtérülő társadalmi befektetési formák közé tartozik, és nagyon fontos lenne, hogy ez a kurzus, amely arról akarja magát megkülönböztetni, hogy mindent átrendez, legalább az egyetemek, a felsőoktatás területét tartsa tiszteletben, és ne akarjon olyan uralmi rendszert bevezetni, amit a társadalom más területeire politikai érdekeitől hajtva bevezet.
(21.20)
Tehát visszatérve a 26. és a 29. ajánlási pontra, én kérem a többségi frakció képviselőit, illetve államtitkár urat, hogy mérlegeljék ezt a javaslatot, és a felsőoktatási intézmények hosszú távú, stabil működése érdekében vegyék figyelembe. Mi úgy gondoljuk, hogy többről van szó, mint egy választási ciklus politikai akaratáról; itt a jövő ifjúságáról, valahol az egész ország jövőjéről van szó, úgyhogy kérem a támogatást.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem