SZILÁGYI GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

SZILÁGYI GYÖRGY
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A mentelmi ügyek esetében most rendszerezni kívánják azt, hogy a képviselők időkeretben szólalhassanak fel. Mindannyian tudjuk, hogy erre Novák Előd képviselőtársam hívta fel a figyelmet annak idején a mentelmi ügyével kapcsolatosan, ahol be is bizonyította, hogy nem volt akkor időkeretbe szorítva, hogy egy képviselő meddig szólalhat fel. De fel szeretném hívni főleg Rubovszky György figyelmét arra, hogy a 7. §-sal kapcsolatosan is esetleg lehetőséget kellene adni arra, mert itt elhangzott képviselőtársamtól, hogy jogorvoslati lehetősége nincs a képviselőnek, de ezen túlmegyünk, hiszen nemhogy jogorvoslati lehetősége nincs a képviselőnek, de a képviselőkkel szembeni pénzbírság kiszabásánál nincsenek egyértelmű szabályok és egyértelmű törvények sem. Hiszen azt eldönti éppen az ülést vezető elnök, hogy ő mit ítél olyan cselekedetnek, mit ítél olyan szónak, olyan mondatnak, ami az ő véleménye szerint pénzbírság kiszabását eredményezheti.
De legalább annyit meg kellene adni véleményem szerint az adott képviselőnek, akivel szemben pénzbírságot szabnak ki, hogy bizonyos időkeretben itt, az Országgyűlés előtt, mielőtt döntene a pénzbírság kiszabásáról a tisztelt Ház, elmondhassa a véleményét. Tehát legalább két percben vagy öt percben elmondhassa, hogy szerinte az adott kontextusban éppen az az adott szó vagy adott mondat valóban eredményezheti azt, hogy pénzbírságot szabjanak ki. Elképzelhető egyébként, hogy mondjuk, a levezető elnök úgy gondolja, hogy pénzbírságot javasol, de attól függetlenül, hogy ha a képviselő megfelelően érvelne többi képviselőtársának, akkor a képviselőtársai nem szavaznák meg ezt a pénzbírságot.
Tehát véleményem szerint meg kell fontolni, hogy legalább egy időkeretben, akár két percben, akár öt percben adjunk lehetőséget a képviselőknek felszólalni, mielőtt döntenek arról, hogy pénzbírságot szabnak-e ki rájuk.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem