SZILÁGYI GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

SZILÁGYI GYÖRGY
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Megérte itt maradni, úgy érzem, a részletes vitára, hiszen ha egy ilyen szellemű párt, ilyen elődök szellemiségét követő pártnak, mint az MSZP-nek a képviselőjétől, Józsa Istvántól olyanokat hallhatunk a Margitszigettel kapcsolatban, hogy Szent Margit emlékét próbálja védeni; és nem is értettem, hogy Lauder urat miért hozta ide; lehet, hogy ennek valami titkos célja lehetett, és hasonlók. Sőt, odáig elment a Margitsziget vitája, ezt is el kell mondanom, hogy a XIII. kerületi önkormányzat közgyűlésén az egyik MSZP-s képviselő egyenesen a XIII. kerület Trianonjának nevezte a Margitsziget elvételét. Szerintem egy kicsit sértő is ezt a szót használni arra, hogy a Margitszigetet fejleszteni kívánjuk, és esetleg nem tartozik most már a XIII. kerülethez. Úgyhogy véleményem szerint már ez megérte.
Ettől függetlenül nem értettem az érvelést. Nem értem azt az érvelést, amit Józsa képviselő úr itt most elmondott, hiszen úgy érzem, hogy szakmailag ő egyébként felkészült szokott lenni egy ilyen vitában, szakmailag mondja el a dolgokat, most pedig eléggé összevissza kutyult dolgokat mondott, amiben szinte mindenki szóba került, aki hibás lehetett. Szerintem itt nincs egyáltalán semmiféle hiba, egyszerűen a főváros fejleszteni akar, így könnyebb és egyszerűbb lesz. Nézzük meg, hogy valóban fejleszt-e! Egy dolgot ígérhetek. Amennyiben ezek a tervek és ezek a szép szólamok, amiket itt hallhattunk ezzel a törvénnyel kapcsolatosan, nem valósulnak meg, vagy ha bármilyen visszaélésre utaló okot találunk (Dr. Józsa István: Akkor már késő lesz.), mi leszünk a legelsők, mi leszünk a legelsők, akik föl fogjuk emelni a szavunkat. Mi leszünk a legelsők, akik számon fogjuk kérni a Fővárosi Önkormányzattól, ha nem ennek a szellemében fogja a Margitsziget fejlesztését és a Margitsziget egész kezelését intézni a jövőben.
Köszönöm. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem