CSÓTI GYÖRGY
CSÓTI GYÖRGY
CSÓTI GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! A Magyarország feldarabolását eredményező trianoni békediktátum előkészítésére a nagyhatalmak hozzá nem értése, cinikus nemtörődömsége és a kisantant féktelen mohósága volt a jellemző. Így fordulhatott elő, hogy például a Felvidékkel együtt elvitték a Kisalföld Duna bal partjára eső részét színtiszta magyar lakossággal, azzal az indokkal, hogy a Duna kitűnő természetes határ lesz a létrehozott Csehszlovákia és a maradék Magyarország között.
Ugyanakkor az összetákolt délszláv államnál már nem volt fontos a Duna és a Dráva által alkotott természetes határvonal kijelölése, elvitték Baranya vármegye vegyes lakosságú déli részét, az úgynevezett Drávaszöget. 1910-ben e terület lakosságának 40 százaléka magyar volt, amivel relatív többséget alkottak, 27 százalék német ajkú, 19 százalék horvát és 13 százalék szerb volt. A 2001. évi népszámlálás a következő adatokat rögzítette: 56 százalék horvát, 20 százalék szerb, 17 százalék magyar, 1 százalék német és 6 százalék egyéb.
A mai Horvátország területén 1910-ben 130 ezer magyar élt, a 2011-es népszámlálás során viszont már csak 14 ezer horvát állampolgár vallotta magát magyarnak. Drámai számsorok, az összes elcsatolt terület között itt volt a legnagyobb arányú csökkenés.
Mindezek ellenére a horvátországi magyarok helyzete ma rendezettnek tekinthető. Nincsenek kitéve erőszakos asszimilációnak és semmiféle üldözésnek. Ugyanakkor létszámuk drasztikus csökkenése az elmúlt húsz évben is folytatódott, ami részben a délszláv háború következménye, részben pedig abban keresendő, hogy lélekszámuk a kisebbségben élők kritikus tömege alá csökkent. Ilyen esetben kimutathatóan megnő a spontán asszimiláció és az önkéntes elvándorlás.
A függetlenségét elnyert Horvátország bizonyos kulturális autonómiát biztosított az ott élő magyar nemzetrésznek. A 2000-ben módosított horvát alkotmány megnevezi és államalkotó tényezőnek ismeri el a magyarságot. A horvát szábor 2002 decemberében új alkotmányerejű törvényt fogadott el a nemzeti kisebbségek jogairól. A törvény alapján biztosított a nemzeti kisebbségek parlamenti képviselete. A magyaroknak alanyi jogon egy képviselői hely jár. Biztosított a kisebbségek képviselete a helyi és a regionális önkormányzatok választott testületeiben is. A törvény egyenjogú nyelvhasználatot biztosít azokban a közigazgatási egységekben, ahol arányuk eléri az egyharmadot, vagy ahol annak alapszabálya ezt rögzíti. A nemzeti szimbólumok használatát az önkormányzatok statútumaikban kötelesek biztosítani. A közmédia számára kötelező a nemzeti kisebbségek nyelvén műsorokat készíteni és sugározni.
Az oktatás területén a háború óta eltelt több mint másfél évtizedben ellentmondásos folyamatok történtek. A pozitívumok mellett jelentkező negatívumok oka elsősorban anyagi, kevésbé adminisztratív jellegű. A kulturális intézmények és civil szervezetek működését alapvetően zágrábi és budapesti költségvetési források biztosítják, több-kevesebb sikerrel. Az anyanyelvű tömegtájékoztatás területén is számos nehézséggel kellett szembenézni az elmúlt 18 évben, és a helyzet ma sem ideális.
Fentiekből egyértelműen következik, hogy Horvátország vonatkozásában a magyar külpolitikának viszonylag könnyű feladatai vannak. Délnyugati szomszédunk a szó igazi értelmében stratégiai partnerünk, a kétoldalú kapcsolatokat semmiféle alapvető probléma nem terheli. A magyar nemzeti közösség jogi helyzete kielégítő, bár mindennapi élete számos területen jelentős további támogatást igényel. A kétoldalú kapcsolatokban arra kell törekedni, hogy a Horvátországban élő magyarok adófizető polgárként zágrábi költségvetési forrásokból fedezhessék anyanyelvű oktatási és kulturális igényeiket, és a kisebbségi törvény minden rendelkezése maradéktalanul érvényesüljön a gyakorlatban.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Pálffy István tapsol.)
